Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 1°C | 8°C Még több cikk.

Malév: nemzeti légitársaság nélkül nem fejlődhet az idegenforgalom

Bizonytalanok a magyarországi légi forgalom kilátásai, és ezzel összefüggésben a turizmusé is, a kilábaláshoz új légitársaság kellene.
Bizonytalanok a magyarországi légi forgalom kilátásai, és ezzel összefüggésben a turizmusé is, a kilábaláshoz új légitársaság kellene, miközben az utazási irodáknak a vártnál több költséget kell "lenyelniük" a Malév csődje miatt - hangzott el a 35. Utazás kiállításon pénteken a budapesti Hungexpón tartott konferencián.

A Malév leállása után az idegenforgalmi beutaztatás, továbbá az utazási irodák helyzetét és lehetőségeit, egy új légitársaság lehetséges koncepcióit, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kialakult helyzetet és a kilátásokat vitatták meg szakmai és civil résztvevők.

Elhangzott: a fapados légitársaságok ugyan átvették a Malév két adott város közötti forgalmának 80 százalékát, de a 1,5 millió átutazó légi utas kiszolgálására nincs Budapesten légitársaság. Ez olyan piaci rés, amit gyorsan ki kell tölteni, mielőtt ezt a szerepet átveszi valamelyik szomszéd ország repülőtere.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a jelenlegi helyzetben erősítik a marketing tevékenységet, felmutatva, hogy "Magyarország mindenhonnan elérhető" , igaz, esetleg átszállással. A vezérigazgató ismertette azt a tanulmányt, amely a Malév leállása utáni helyzetet elemzi, amely szerint átrendeződik a piac, de hiányoznak a minőségi turizmushoz a légi közlekedési feltételek. A Magyar Turizmus Zrt. kiemelt feladata a légi kapacitások fenntartása megfelelő külpiaci marketing munkával. Járatfejlesztési tárgyalásokat is folytatnak, de ez a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport feladata.

Horváth Gergely úgy fogalmazott: "nem látjuk drámainak a helyzetet, a beutaztatásban a visszaesés 3-5 százalék lehet, de sok a bizonytalanság. A társaság megpróbál felkészülni a Malév leállását követő piaci átrendeződésre."

A tanulmány a legfontosabb küldő országokat vizsgálva megállapította, hogy a vendégek és vendégéjszakák száma nagyban függ attól, hogy légi úton elérhető-e Magyarország. Horváth Gergely példaként Németországot és az Egyesült Királyságot említette. Németországból 2002 és 2011 között a látogatók száma ugyan 15 százalékkal nőtt, de a vendégek száma 36 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 51,1 százalékkal esett vissza, elsősorban a Balatonhoz irányuló légi forgalom hiánya miatt.

Ugyanakkor Nagy-Britanniából ebben az időszakban 70 százalékkal többen érkeztek Magyarországra, s a vendégek száma 31,9 százalékkal nőtt.

A Malév leállása után a bankkártyával fizető utasok ugyan visszakapták, illetve kapják a jegyük árát, de azt a bankok az utazási irodákra terhelik, ami növeli veszteségeiket - mondta el Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) elnöke.

Az irodák katalógusai a Malév leállása előtti napokban készültek el, ezeket most ki kell dobni, ami szintén veszteség, és nem kapják vissza az irodák a már befizetett letétet sem. Várhatóan számos munkahelyet is meg kell szüntetniük, mintegy ezer fő elbocsátására lehet számítani.

A Malév leállásakor 757 ezer kifizetett jegy volt, amiből 230 ezret a magyar utazási irodák adtak el - ismertette Molnár Gabriella. A csőd a 90 úgynevezett IATA jogosultságú vállalkozást érintette a legnagyobb mértékben. A járattörlés a gyorsfelmérés szerint 10 ezer vendégéjszaka és 200 millió forintnyi bevétel azonnali kiesését jelentette. A külföldi utazásszervezők is több 100 millió forintot "buktak el" a Malév csődjén. A MUISZ elnöke nehezményezte, hogy bár a jogviszony a Malév és az utas között a jegy kiállításával létrejött, attól a pillanattól kezdve az utazási iroda csak a pénz beszedője, a jegy kiállítója, a jogszabály mégis úgy rendelkezik, hogy az utazási csomagért az utazási iroda felel. Molnár Gabriella perekre számít, aminek eredménye mérvadó lehet ezekben a kérdésekben.

A Magyar Légiközlekedésért Egyesület elnöke, Vécsei Mihály ismertette a Déri Tamás, volt Malév-vezérigazgató nevével fémjelzett, közelebbről meg nem nevezett csoportosulás terveit egy új nemzeti légitársaság megalakítására, amely szerint 1-2 héten belül döntés kellene egy nagyobb légitársaságra "rárepülő", vagy a Malév újra aktiválását jelentő légitársaságról.

Fehérvári Géza, jelenleg még a Malév vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy egy új légitársaság versenyelőnyt jelentene a korszerű technikája és a fiatal flottája miatt. A Malév leállásával a 1,5 millió átutazó hiánya miatt vákuum keletkezett, a "vákuum pedig a fizika törvényei szerint nem tartós állapot" - fogalmazott. Az új légitársaságot gyorsan meg kellene alapítani átszálló utasokra is építve. Két típusból, 30-40 repülőgépből álló flottát kellene fokozatosan felépíteni regionális és középtávú fuvarozásra, ahogy azt a Malév menedzsmentje fél éve javasolta. A flottát három év alatt lehetne kiépíteni - vélekedett.

A Budapest Airport légitársaságokért felelős vezetője, Patrick Bohl elmondta, hogy új légitársaságokat akarnak megnyerni Budapestre, hogy a jelenleg nem repült célállomásokra legalább átszállással el lehessen jutni. Jelenleg 16 ilyen desztináció van, többek között Tirana, Skopje, Szentpétervár, Amman és Damaszkusz. Az idei évben a repülőtér üzemeltető már nem számít átszálló utasokra. Patrick Bohl megjegyezte, hogy az újabb légitársaságok nagyobb gépekkel üzemelnek, mint a Malév, ez kevesebb járatot jelent, ami miatt a kiszolgáló munkahelyek számát csökkenteni kell.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Malév - NFM: a cég helyzetének hosszú távú rendezésére nem volt stratégia

Korábban nem készült megfelelően kidolgozott stratégia a Malév helyzetének hosszú távú rendezésére. Tovább olvasom