Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Már minden vonat közlekedik Debrecennél

Hétfő estére minden vonatot - beleértve a szárnyvonalakon közlekedőket is - fogad és indít a debreceni Nagyállomás, ahol hétfőn délelőtt tűz volta vonatok indítására szolgáló úgynevezett jelfogó helyiségben.
Több átjárónál azonban még nem működik a fénysorompó, itt a vonatoknak lassítaniuk kell. Az állomáson kézi irányítással dolgoznak, 20-30-40 perces késésekre kell számítaniuk az utasoknak.

A fővonalon, Budapest és Záhony felé már a tűz eloltása után jelentős késésekkel ugyan, de elindultak a vonatok. A szárnyvonalakról azonban nem tudtak szerelvényeket fogadni. Ezekre a vonalakra nem is indultak vonatok, csak a Debrecen előtti utolsó állomásokról, ahová pótlóbuszok közlekedtek.

A MÁV hétfő esti tájékoztatása szerint késésekkel, de már minden vonatot - így a szárnyvonalakon közlekedőket is - fogadni, illetve indítani tudja a debreceni Nagyállomás. Délutánra helyrehozták az utas-tájékoztató rendszert is.

Az állomáson a vonatok irányítására szolgáló jelfogó helyiségben volt tűz délelőtt. Mint kiderült, az állomás irányítóberendezésének áramellátását biztosító rendszer égett ki. Ezt ki kell cserélni, a munka több napig is eltarthat.

A Nagyállomáson most kézzel állítják a váltószerkezeteket, amely lelassítja a nagy forgalmú vasúti csomópont közlekedését. Debrecen és Ebes között három vasúti átjáróban a fénysorompók sem működnek. Ezekhez az átjárókhoz a vonatok legfeljebb 15 kilométeres óránkénti sebességgel érkeznek, keddtől pedig jelzőőrök lesznek ezeken a helyeken. A vasúttársaság kéri az erre autózókat, hogy nagy figyelemmel, a KRESZ előírásai szerint hajtsanak át a vasúti átjárókban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

11,5 milliárd a légimentés korszerűsítésére

11,5 milliárd forintot szán a kormány a légimentés fejlesztésére, további 3,5 milliárd forintot… Tovább olvasom