Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

Már nem szivárog a víz

„ Gondolom, már sokan észrevették, hogy a győri új aluljáróban a repedéseken folyik be a víz. Azután is, hogy már ecsettel kentek rá egy kis festéket. De gondolom, ez így jó, ennyi idős építménynél ez előfordul.”

Az olvasói felvetésre Helyes Pétertől, a győri önkormányzat városépítési irodavezető-helyettesétől kértünk választ. „A város illetékes szakirodája mint a szóban forgó műtárgy beruházója természetesen szintén tapasztalta az aluljáró oldalfalán látható szivárgást, ezért eljárt a műtárgyat kivitelező vállalkozónál (azaz a Strabag zrt.-nél – a szerk.). Az azt követően végzett tevékenység eredményét láthatják jelenleg. A szivárgás oka az aluljárón kívül lévő, mintegy öt és fél méter magas vízoszlop nyomása, mértéke körülbelül 1–2 köbcentiméter/hét. A szivárgás helyét a kivitelező kiinjektálta, így az injektálás helyén a szerkezet vízzárása létrejött. A héten az injektáláshoz felhasznált műgyantából, illetve annak bejuttatási technológiájából adódóan keletkezett, fénylő felületeket – az időjárás függvényében – a kivitelező egy bevonattal látja el, így az megjelenésében esztétikailag a környező felületekkel megegyező lesz. A kivitelezővel az aluljáró építésére kötött szerződésében foglalt egyéves garanciális (a szerződés szavaival élve hibakijavítási) kötelezettsége – egyeztetés és kétoldalú egyetértés alapján – öt évre módosult, melyet jegyzőkönyvben rögzítettünk. Ezen garanciális időszakban éves gyakorisággal bejárást tartunk, és az esetlegesen tapasztalt szivárgás javítása megtörténik. Ezenfelül természetesen az ötéves időszakot követően is él a kivitelező törvény által előírt szavatossági kötelme. Az eljárásba mint szakértőt bevontuk a tárgyi létesítmény mérnöki szerepkörét ellátó Utiber Kft.-t is. Meg kívánjuk egyúttal jegyezni, hogy ezen minimális mértékű szivárgások az aluljáró műtárgy rendeltetésszerű használatát semmilyen mértékben nem befolyásolják.”
A Kisalföld rákérdezett arra is, eddig milyen garanciális javításokra volt szükség. Az esetenként figyelmetlen közlekedésből adódóan sérült, kidőlt közlekedési táblák helyreállítását, cseréjét a vállalkozó a próbaüzem alatt folyamatosan, azonnal elvégezte, annak ellenére, hogy ezek nem minősíthetőek garanciális feladatoknak. Ezenkívül más üzemviteli probléma, garanciális javítás nem merült fel” – tájékoztatott Helyes Péter.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Farsang idején elmegy bálba?

Tovább olvasom