Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Már tízen hűltek ki Szabolcsban

Újabb két ember hűlt ki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: ősz óta már majdnem annyian haltak meg, mint tavaly egész télen.
A rendőrség tájékoztatása szerint hétfőn délután egy kocsordi házban a szociális gondozó talált rá egy 53 éves férfi holtestére. A szakértő véleménye szerint a férfi halálát kihűlés okozta: valószínűleg úgy aludt el előző este, hogy nem gyújtott be a kályhába.

A másik esetre is hétfőn derült fény: egy komfort nélküli, fűtetlen újfehértói házban találtak rá egy 55 éves férfira, a szakértő szerint ez a férfi is a hideg miatt halt meg. Bűncselekményre utaló körülmény egyik esetben sem merült fel.

Ősz óta a hétfői két esettel együtt már tízen haltak meg kihűlés miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A tavalyi hideg hónapokban összesen 14.

A rendőrség tájékoztatása szerint az esetek többségében kocsmából hazafelé tartó emberek alszanak el az út mentén, nemritkán saját házuk közelében. Előfordul olyan eset is, amikor a saját, de fűtetlen lakásukban hűlnek ki emberek.

Olvasóink írták

  • 2. flexsnake 2009. január 05. 19:20
    „Elég hülye a cím.Miért hültek ki?Melegek voltak és most hidegek lettek?”
  • 1. matriné 2009. január 05. 17:36
    „Nem mondhatja senki, hogy nem termel ez akormány!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jégszobrok a klímaváltozás ellen

Jégszobrokkal kívánja felhívni a közvélemény figyelmét a zöldtárca az éghajlatváltozás veszélyeire.… Tovább olvasom