Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Marihuánaültetvényt találtak a rendőrök Budapesten

Ötszáz tő marihuánából álló ültetvényt találtak a rendőrök a napokban egy fővárosi férfinél. A növények termesztőjét és két másik férfit már elfogták és eljárás indult ellenük.
A rendőrök egy fővárosi - XVI. kerületi - lakástól induló autót ellenőriztek még bő egy héttel ezelőtt - de csak most számoltak be róla. A kocsiból, illetve az egyik utastól összesen 2 gramm kokain és 338 gramm heroin került elő. Ezután a nyomozók visszatérően ellenőrizték a XVI. kerületi lakást, egy onnan kijövőt pedig követtek egy budapesti panzióig, ahol találkozott egy 34 éves férfivel.

Az érintett szobát is átvizsgálták és onnan szintén kokaint, illetve különféle kábítószerrel szennyezett tárgyakat foglaltak le. Ezután ennek a 34 éves férfinek a bérelt házát is átkutatták, ahol a padlástérben csaknem 500 tő kifejlett és még fiatal marihuánát találtak.

A nyomozók elfogták az elsőként - az autóban - igazoltatott két férfit, illetve a növények termesztőjét. Mindannyiukat kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Olvasóink írták

  • 1. Lemba 2008. június 01. 17:34
    „Es? A Cannabis sativa tobb ezer eve ismert gyogynoveny. A tetrahydrocannabinols csokkenti a vernyomast, nyugtato, kohoges csillapito. A felesegem chemotherapiaja alatt rendszeresen keszitettem teat belole.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött az MTV-székház ostromlóinak pere

Harmincnál is többen állnak bíróság elé kedden délelőtt, megkezdődik ugyanis a Magyar Televízió… Tovább olvasom