Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Martonyi: kikerül az alaptörvényből a bírósági döntések miatti adókivetés

Magyarországnak az a célja, hogy a vitás ügyeket lezárják, anélkül hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indítana az országgal szemben.
Kikerül az alaptörvényből az passzus, amely szerint ha az államnak váratlan fizetési kötelezettsége támad az Alkotmánybíróság, az Európai Bíróság vagy más nemzetközi bíróság döntése miatt, adót vethet ki ennek finanszírozására, valamint törlik a bíróságok közötti ügyáthelyezés lehetőségét, de nem veszik ki a korlátozások alól az európai parlamenti (EP-)választási kampányokat - jelentette be a külügyminiszter.

Martonyi János pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a kormánynak az Európai Bizottság korábban megfogalmazott kifogásaira adott válaszát pénteken 12 órakor adták át az uniós testületnek. Magyarországnak az a célja, hogy a vitás ügyeket lezárják, anélkül hogy a bizottság kötelezettségszegési eljárást indítana az országgal szemben - hangsúlyozta.

A tárcavezető kifejtette: a bizottság kifogásolta, hogy az alaptörvényben külön hivatkoznak az európai és más nemzetközi bíróságokra, ezért törlik a vonatkozó részt. Ehelyett a gazdasági stabilizációról szóló törvénybe iktatnak be egy rendelkezést, amelynek értelmében ha váratlan pénzügyi kötelezettsége támad az államnak, amelyre a költségvetés nem nyújt fedezetet, hozzájárulást szab ki.

Martonyi János szerint ez "kielégítő megoldás", mert kiesik hivatkozás a bíróságokra.

A külügyminiszter beszélt arról is, hogy kikerül az alaptörvényből a bíróságok közötti ügyáthelyezés lehetősége, más megoldást kell találni a bíróságok aránytalan terhelésének kezelésére. Mint mondta, az ügyek áthelyezésének intézményét "kiveszi a rendszerből a kormány", törlik az alaptörvényből az erre vonatkozó részt. Mivel egyes ügyek elhúzódása elfogadhatatlan, megfelelő szervezeti és szerkezeti átrendezéssel igyekszik megoldani a kormány a helyzetet - fejtette ki.

A külügyminiszter megjegyezte: más uniós tagállamokban is létezik hasonló ügyáthelyezési gyakorlat. Mivel azonban "ez a kifogás arra volt alkalmas vagy látszott alkalmasnak lenni, hogy a magyar igazságszolgáltatás egészét érjék támadások - egyébként teljes mértékben alaptalanul -, és az igazságszolgáltatás függetlenségét vonják kétségbe", a kormány az alaptörvény megfelelő részének törlése mellett döntött - mondta.

Közölte: nem veszik ki a korlátozások alól az európai parlamenti (EP-)választási kampányokat, a politikai kampányok szabályozása hasonló marad a magyar parlamenti választásokéhoz. A külügyminiszter kiemelte: az ügyben az Európai Bizottság érdeklődött, annak ellenére, hogy az uniós végrehajtó testület "nyilvánosan és egyértelműen" azon az állásponton volt, hogy ez a kérdés nem tartozik EU hatáskörébe, a tagállamok az ezzel kapcsolatos döntéseiket szabadon hozzák meg.

Az ügyben marad az alaptörvény rendelkezése, mert nem lenne értelme a magyar és EP-választási kampányok eltérő kezelésének - mondta.
Martonyi János hangsúlyozta: a kormány a lehető legrövidebb időn belül választ vár a bizottságtól.

Kérdésre válaszolva kijelentette: a kormány elkészíti a szükséges módosító javaslatait, azokat beterjeszti a parlament elé, de az már más kérdés, hogy az Országgyűlés mikor fogadja el. A külügyminiszter feltételezése szerint erre az őszi ülésszakban kerülhet sor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismeretlenek támadtak a házaspárra - a férj meghalt

Az 59 éves férfit a betörők olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen életét vesztette, 58 éves… Tovább olvasom