Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Másodfokon engedélyezték az O.Z.O.R.A. fesztivált

A rendezvény az eredeti terveknek megfelelően kedd este fél 9-kor hivatalosan kezdetét veszi.
A Fejér Megyei Kormányhivatal másodfokon engedélyezte az O.Z.O.R.A. fesztivál megrendezését.

Galambos Dénes kormánymegbízott kedd délutáni közleménye szerint a kormányhivatal döntését az első fokon eljárt jegyző kézbesíti a kérelmező részére.

Ezzel a Fejér Megyei Kormányhivatal - a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság (FMRF) egyedi feltételek teljesítéséhez kötött hozzájárulása mellett - megváltoztatta a Mezőszilasi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének első fokon hozott határozatát és a kérelemben foglaltak szerint engedélyezte a rendezvény megtartását.

A kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy a rendezvény szervezője hétfőn nyújtotta be fellebbezését a jegyzőhöz, mivel a jegyző elutasította a hivatkozott fesztivál alkalmi zenés, táncos rendezvénytartási engedély iránti kérelmét. A jegyző a fellebbezést felterjesztette a Fejér Megyei Kormányhivatalhoz.

A kormányhivatal kedden megkereste az FMRF-et a másodfokú szakhatósági állásfoglalás kiadásáért, figyelemmel arra, hogy a fellebbező kifogásolta azt, hogy a zenés, táncos rendezvény megtartásához a Sárbogárdi Rendőrkapitányság, mint szakhatóság, nem járult hozzá. Az FMRF az általa meghatározott egyedi feltételek teljesítéséhez kötötten, végzésében hozzájárult a rendezvény megtartásához.

Zimányi Dániel, a rendezvényt szervező és annak helyt adó ZIM-FESZT Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: örül, hogy munkájuk nem ment kárba. "Még van két óránk arra, hogy megszervezzük a fesztivált" - mondta, hozzátéve, hogy az eredeti terveknek megfelelően kedd este fél kilenckor hivatalosan kezdetét veszi az O.Z.O.R.A. fesztivál, amely vasárnapig tart.

A rendőrség egyedi feltételeiről elmondta: a szervezőknek együttműködőnek kell lenniük a hatóságokkal, a biztonsági szolgálat létszámát pedig 80-ról 93-ra kell emelniük.

A szervezők szombat hajnalban közölték az MTI-vel, hogy a sárbogárdi rendőrkapitány pénteken olyan szakhatósági állásfoglalást hozott, amely szerint a rendezvény biztosítási tervének hiányosságaira hivatkozva a fesztivál megtartását nem támogatja. Ezek alapján Mezőszilasi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője hétfő délelőtti határozatában nem adott engedélyt a rendezvény megtartására.

A FMRF sajtóreferense kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy három nap alatt összesen 45 külföldi állampolgárt állítottak elő és indítottak ellenük büntetőeljárást kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.

Kiss Z. Edward közleménye szerint az előállítottakat kábítószer-birtoklás gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, majd szabadon bocsátották őket. Két emberrel szemben felmerült a járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja is.

A sajtóreferens szerint a fokozott ellenőrzés folytatódik. Célja a rendőrkapitányság illetékességi területén található települések közrendjének és közbiztonságának, a lakosság személy- és vagyonbiztonságának megőrzése illetve javítása, a bűncselekmények és a szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése.

A Tolna megyei Ozorához közeli Dádpusztán 1999-ben tartották az első fesztivált, amelyet 2005 óta minden évben megrendeztek O.Z.O.R.A. néven.

A tavalyi fesztiválon, az augusztus 9-én 480 hatósági személy részvételével tartott razzián négy embert vettek őrizetbe kábítószerrel való visszaélés gyanújával. A rendőrök további 39 embert állítottak elő, 2,5 kilogramm marihuánát, 25 csomag meszkalint, 40 ecstasy tablettát, 50 gramm hasisgyantát, 5 gramm kokaint és további jelentős mennyiségű, droggyanús anyagot, valamint kábítószer adagolásához, terjesztéséhez, fogyasztásához szükséges eszközöket foglaltak le a helyszínen.

Olvasóink írták

  • 6. papsajt 2013. augusztus 07. 07:24
    „a rendőrség eredeti közleménye, miszerint nem támogatják, mert tavaly sok volt a droggal való visszaélés, az összes fesztiválra elmondható.
    A fiatalok régen úttörő táborba , építő táborba és nyári munkára jártak, most pedig fesztiválokra. ahol pedig fiatalok vannak,ott dílerek is. Nem a fesztivált kell ezért betiltani,hanem a dílereket elkapni.
    13 éve a Szigeten egy kürtöskalács árus is terítette a szereket. mondtuk,hogy köszi mi jól elvagyunk sörön, de vicces, hogy a kalács mellé kínálja a cuccot. kis dumálás után elmondta, hogy a vendégbejáratot nagyon ellenőrzik, ezért árusként jutott be, mert a gazdasági bejárón hozhat bármit.
    szvsz, ahol buli,ott anyag is van.”
  • 5. DóciJocó 2013. augusztus 06. 22:40
    „ha ennyire b.ssza a csőrit a jobbereknek a fesztivál, eridjenek oda a gárdisták, azt próbálkozzanak rendöt raknyi. A tizenötezer fesztiválozó majd csak pofánveri űket végre-valahára...”
  • 4. JungHeinrich 2013. augusztus 06. 21:57
    „Mivel a Balaton Soundon politikus csemetek szorakoznak igy ilyen ott fel sem merulhet, pedig ott 1 negyzetmeterre tobb drog jut mint Ozoran :-)”
  • 3. pachakuti 2013. augusztus 06. 21:27
    „Az országunkat uraló köröket ismerve volt valaki, aki elhitte megengedik, hogy egy rendőrkapitány kekeckedjen velük?”
  • 2. macs 2013. augusztus 06. 21:21
    „Ez se semmi:
    "Öt magyar drogterjesztőt, négy férfit és egy nőt vett őrizetbe a spanyol rendőrség Ibizán - jelentette az El Mundo című spanyol napilap honlapján kedden. "
    http://hvg.hu/vilag/20130806_Magyar_dilerek_buktak_le_Ibizan”
  • 1. grafika88 2013. augusztus 06. 20:20
    „A lényeg az utolsó 6 sorban van !!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romagyilkosságok: Nem jogerős az elsőfokú ítélet

A kiszabott három tényleges életfogytiglan és a 13 éves fegyházbüntetés ellen a vádlottak és az… Tovább olvasom