Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Másodfokon is vesztett a Hankook az OMMF-nél

Sorozatos szakszervezet ellenes magatartása miatt egymillió forint bírságot kell fizetnie a Hankook-nak – határozott másodfokon az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) - közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) pénteken az MTI-vel.
A cégnél tapasztalt törvénysértésekről korábban az ágazat érdekvédője, a vegyipari szakszervezet tett bejelentést, amelyet az OMMF Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége egy korábbi vizsgálat alapján megalapozottnak talált. A Hankook fellebbezett, keresetét azonban a másodfokú hatóság megalapozatlannak találta, és megerősítette: az érdekvédelmi munkához szükséges feltételek biztosításáról – is – szóló törvényt minden munkaadónak kötelező betartania.

A Hankook Tire Magyarország Kft. egyike azoknak a cégeknek, amelyek nem veszik komolyan, sőt törvénysértő módon, sorozatosan akadályozzák a szakszervezet munkáját - áll a közleményben.

Az OMMF határozatának indoklása szerint a cég „nem biztosította a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállaló munkahelyre történő belépési jogosultságát", a helyiség- és a helyben szokásos információs csatornák használati jogát, és nem tartotta be az érdekképviseleti tisztségviselők munkaidő-kedvezményének pénzbeli megváltására vonatkozó rendelkezéseket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végső búcsút vettek Kállai Ferenctől

Barátai, pályatársai, tisztelői körében búcsúztatták Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészt… Tovább olvasom