Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

Másoknak esély a szervátültetés

A Transzplantációs Alapítvány a Megújult Életért nevű szervezet kampányt indít annak érdekében, hogy a szervátültetéssel kapcsolatos, összes hiteles információ a társadalom minél nagyobb része számára hozzáférhető legyen.
Az alapítvány kuratóriumának elnöke, Szalamanov Georginé szerint ugyanis bármennyire is foglalkoztatja egy-egy eset kapcsán a médiát, a társadalmat a szervátültetés kérdése, sokan teljesen tájékozatlanok, illetve ismereteik pontatlanok – ezen a helyzeten a veseátültetésen átesett, négyéves kislány haláláról szóló híradások sem változtattak, sőt többek számára növelték a félreértést.

Az 1991. óta működő alapítvány – több-kevesebb sikerrel – a szervdonációk, ezáltal a transzplantációk számának növelését próbálja segíteni. Ezt a feladatot két oldalról közelítik meg: egyrészt az orvosok meggyőzésével, másrészt a társadalmi attitűd megváltoztatásával.

Az alapítvány vezetői szerint a meglévő, www.transalap.hu honlapon sok fontos információ megtalálható, úgy vélik azonban, hogy szükség van egy olyan honlapra is, amely kifejezetten a laikusok számára ad felvilágosítást a szervátültetéssel kapcsolatos kérdésekre. Ezért indítanak be a közeljövőben egy új honlapot is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Júniusi letölthető sudoku!

Folytatódik Sárdi Tibornak, az "Ész Ász Top 100" játék győztesének új logikai játéka a sudoku.… Tovább olvasom