Délmagyar logó

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 9°C | 24°C Még több cikk.

Másutt sem fizetnének jobban...?

Három éve végeztem és azóta egy helyen dolgozom. A barátaim szerint jobb állást is találhatnék, de úgy érzem, hűséggel tartozom a főnökömnek. Ő kockázatot vállalt, hogy felvett és ezzel nagy segítségemre volt. Különben is a munka nem élvezet, de megélek belőle. Meg aztán itt a környéken másutt sem fizetnének jobban. Ön szerint érdemes szétnéznem a piacon?
M. Miklós

A céghűség dicsérendő tulajdonság. Ugyanakkor a munkaviszony nem jelent házasságot is a munkaadónkkal. A tájékozódás az álláspiacon messze nem elítélendő és nem is megvetendő dolog. Csupán törekvés arra, hogy biztosítsa további szakmai (vezetői) fejlődését, életpályájának kiteljesedését. Ha a változtatás előtt átfogó, tényleges helyzetelemzést készít és az indokai megalapozottak, továbbá a távozás mikéntje is korrekt és etikus lesz, úgy valószínűleg mostani főnöke sem ítéli el. Inkább minden jót kívánva fog elbúcsúzni öntől.

A munka pedig nem csak eszköz, hanem igenis lehet élvezet! Persze ideig-óráig a pénz is jelentős megtartó erő, azonban hosszabb távon szükséges, hogy élvezze, amit csinál, jó érzéssel járjon be a munkahelyére. Sokan szeretik magukat mártírként feltüntetni és rendszeresen visszahallani barátoktól, hogy: „Drágám, te egy igazi hős vagy!"; „Úristen, te hogy bírod még mindig ott?" stb. Ha kell, változtasson, de fanyalogva, kelletlenül dolgozva ne rontsa el a saját és családja életét! Tegyen meg mindent, hogy élvezze a munkáját!

Ami a „másutt sem fizetnének jobban" megjegyzését illeti, adnék némi útbaigazítást. Persze óvom a túlzott igényektől, de a – tényszerű összehasonlító adatokkal megalapozott – reális elképzeléseket meg kell valósítani. Egészen röviden, az anyagiakkal úgy lehet számolni, hogy átlagosan a mostani nettó jövedelmének (tehát ebbe a gépkocsihasználattól az ingyenes üdülésen keresztül a jutalékig mindent bele kell számítania!) legalább a 25 30 százalékával többet kell nettóban kapnia egy új munkahelyen, hogy megérje az egész macerát.

Érdemes meggondolni, hogy megspóroljon akár egy kis áldozatot vagy kényelmetlenséget, és maradjon-e a szürke és középszerű kilátásokkal kecsegtető mostani munkahelyén, vagy pedig vállalja a kockázatot egy esetleg nagyobb formátumú és szélesebb perspektívát jelentő, új állás megszerzése érdekében. Önön áll a döntés!

Pintér Zsolt fejvadász és karrierszakértő

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Apadnak a területfejlesztési alapok

Egyetlen fillér sem lesz a területfejlesztési tanácsok alapjaiban jövőre, ha az Országgyűlés jelenlegi formájában fogadja el a költségvetési törvényt. Ez nagy érvágás lenne az önkormányzatoknak: a megyéből több mint százan 562 millió forintot kaptak idén a három kalapból. Ha a számok nem emelkednek, az azt jelenti, jövőre ezeket a pályázatokat ki sem írhatják a tanácsok. Tovább olvasom