Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Matematikusból ikonfestő

Győr-Ménfőcsanak - Gyurácz Németh Teréznek mindig is tetszettek az ikonok, az áhítattal körülvett művészi légkör és hangulat, ám az igazi ihletet egy kiállítás adta számára.
Az alkalmazott matematikusként dolgozó festőnek 57 alkotással péntekig látható első kiállítása a ménfőcsanaki Bezerédj-kastély kápolnájában.
– Akvarellt, olajat, pasztellt már régóta festegetek – árulta el magáról mosolyogva a kiállítóként debütáló ikonfestő –, ám egy véletlen, egy hat éve látott ikonkiállítás adta az igazi ihletet. Akkor valami megmagyarázhatatlan hangulat fogott el és különös késztetést éreztem arra, hogy az ikonfestést én is megtanuljam. Szinte bizonyos vagyok abban is, hogy nem véletlenül ez az alkotó szervezett tábort Gyirmóton, ahol később én is tanulhattam. Festettem, továbbképeztem magam, nyitottá váltam minden olyan hírre, amely az ikonról, az ikonfestészetről szól. A rádióban figyeltem fel Zsedényi Lilla munkásságára, aki elfogadott tanítványának, így a fővárosban nála is tanulhattam.

...az ikon egyben végtelen könyörületesség, kegyelem, egyúttal alkalom arra, hogy megérinthessük Isten köpenyének szegélyét.
Gyurácz Németh Teréz szerint igazán az ismeretségi köre biztatta arra, hogy művészetét egy kiállítás keretében másoknak is megmutassa. Biztatást sem vár senkitől, az azonban neki is jólesik, ha észreveszik a tradíciókra épülő ikonfestészet minden apró, rejtett szépségét.

– Az ikonok üzenete ma is egyezik a régi, hagyományos képekkel – szögezte le a matematikusból avanzsált ikonfestő, aki nyugdíjaséveit arra tette fel, hogy művészetét tökéletesítse. – A képeket, a színeket szeretem, az igazi alkotáshoz komoly türelem kell. Hozzáteszem: a muzeális képeket a lehető leghűebben másolom, egyelőre semmi más nem érdekel. A tradíciókra épülő, ezer év távlatából azonos üzenet egyezik az elődökével: az ikon az a hely, ahol Isten jelen van, ahol találkozni lehet vele. A zsinatok által jóváhagyott egyházi meghatározás szerint „...az ikon egyben végtelen könyörületesség, kegyelem, egyúttal alkalom arra, hogy megérinthessük Isten köpenyének szegélyét".

Kiállítás

Aki még nem látta, érdemes ellátogatni a Bezerédj-kápolna hűvösébe, ahol Gyurácz Németh Teréz ikonfestő ikonjait először láthatja önálló kiállítás keretében az érdeklődő. A mosonmagyaróvári Tallós-Prohászka-művészkör jóvoltából a következő állomás Zirc, majd Tét, ahol csoportos tárlaton mutatja be legújabb munkáit az alkotó.

Harcsás Judit

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Maffiaellenes razzia Dél-Olaszországban

Az olasz csendőrség nagyszabású razziát kezdett a dél-itáliai Puglia régió közigazgatási székhelyén,… Tovább olvasom