Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

MDF: Makay Zsolt az országos választmány új elnöke

Makay Zsoltot választották az MDF Országos Választmányának elnökévé a testület szombati tisztújításán. Makay Zsolt az ülés után azt mondta, hogy az MDF-frakció létszámának garantálásához a választmány Herényi Károlynak adott felhatalmazást.
Az ellenzéki párt frakcióvezetője ezzel kapcsolatban nem árult el konkrétumokat, csak annyit mondott, hogy olyan lépéseket fog tenni, amelyeket a házszabály és az alkotmány is lehetővé tesz. Utalt arra, hogy a miniszterelnök által szombaton kezdeményezett nemzeti csúcsértekezletre szükség van.

Makay Zsoltot kétharmados többséggel választották az MDF Országos Választmányának elnökévé a testület szombati tisztújításán. Makay Zsolt az ülés után a jelenlegi legnagyobb kihívásnak a gazdasági válságot nevezte. Mint mondta: Herényi Károly kért és kapott felhatalmazást, hogy az ezzel kapcsolatos kérdésekben tárgyalásokat folytasson.

A választmány eredetileg döntött volna szombaton Almássy Kornél kizárásról is, ám ezt a kérdést végül levették a napirendről. Makay Zsolt indoklása szerint azért, mert a volt alelnök nyilvántartásból való törléséről szóló határozat egy formai teendő, és ennél most sokkal fontosabb a gazdasági válság kérdése.

Makay Zsolt elmondta azt is, hogy "a választmány tagjai optimistán néztek elébe, hogy az MDF volt, van és lesz, ahogyan ez igaz a frakciójára is". Ugyancsak Herényi Károly kapott felhatalmazást szombat ahhoz is, hogy garantálja a frakció működéséhez szükséges létszámot.

Makay Zsolt 31 éves, 1997-ben lépett be az MDF-be. 2002-ben a párt debreceni szervezetének elnökévé választották, ezt a tisztséget 2006-ig töltötte be. 2004 és 2007 között az MDF Hajdú-Bihar Megyei Választmányának elnöke volt. 2004-től az Országos Elnökség póttagja, 2006-tól teljes jogú tagja, 2007-től pedig az MDF alelnöke.

Herényi Károly az ülés után újságíróknak azt mondta, hogy olyan lépéseket fog tenni, amelyeket a házszabály és az alkotmány is lehetővé tesz. Konkrétumokat azonban nem árult el. Mint ismert: az MDF korábban kizárta a frakcióból Almássy Kornélt, pénteken pedig Vas János is jelezte, hogy kilép a képviselőcsoportból. Az MDF-frakció létszáma ezzel 9-re csökkent. Ez egyben azt is jelenti, hogy a képviselőcsoport megszűnhet, mivel a létszáma nem éri el a minimális 10 főt.

Herényi Károly utalt arra is, hogy a miniszterelnök által szombaton kezdeményezett nemzeti csúcsértekezletre szükség van, mert a mostani gazdasági válságból konszenzussal lehet csak kilábalni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A VOSZ elfogadja, hogy elmaradhat az adócsökkentés

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tudomásul veszi, hogy a nemzetközi… Tovább olvasom