Délmagyar logó

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 31°C Még több cikk.

Medgyasszay helyett Szijjártó a Fidesz-lista élén

Medgyasszay köszönettel visszautasította a felkérést. Az első helyre így Szijjártó Péter került.
„ Nagy megtiszteltetés, hogy a Fidesz országos választmánya engem szánt a megyei lista első helyére, de kértem, fogadják el azt az érvelést, hogy a győri egyes számú választókerületben szeretnék nyerni" – fogalmazott kérdésünkre Medgyasszay László. Érdekesség, hogy a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójából 2004 őszén kilépett politikus jelenleg az egyesületként működő Nemzeti Fórum megyei elnöke, de sem a Fidesznek, sem a vele közös listát állító Kereszténydemokrata Néppártnak nem tagja, ellenben az MDF megyei választmányának szavazati joggal rendelkező örökös tiszteletbeli elnöke. Medgyasszay László emlékeztetett rá, hogy 2002-ben is csak a Fidesz és az MDF közötti országos megállapodásra tekintettel, valamint Dávid Ibolya MDF-elnök személyes kérésére vállalta a jelöltséget a megyei listán.

A listavezetői poszt megüresedése miatt minden jelölt egy helyet lépett előre, így az eredetileg második helyen álló Szijjártó Péter győri országgyűlési képviselő, Fidesz-szóvivő került az élre. Pt Lanczendorfer Erzsébet, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri elnöke, Molnár Ágnes, a Fidesz észak-dunántúli regionális politikai igazgatója, valamint Fenyőházi Tibor, a megyei gazdakörök elnöke követi. A jelenlegi országgyűlési képviselők – Pap János, Szakács Imre, Ivanics Ferenc és Firtl Mátyás – csak ezután jönnek, majd az egyéniben most nem induló győri Birkás Tivadar következik.

A további sorrend: Kara Ákos, a Fidesz 1. számú választókerületi elnöke; Gyopáros Alpár, a Fidelitas megyei alelnöke; Gulyás Zoltán megyei és csornai önkormányzati képviselő, a Fidesz 5. számú választókerületi elnöke; Kóczán Zoltán megyei és kapuvári önkormányzati képviselő, a Fidesz megyei választmányának alelnöke; Nagy István, a párt mosonmagyaróvári alelnöke; Németh Viktor, a Fidesz megyei nyugdíjastagozatának elnöke; Németh István, a KDNP soproni elnöke; Széles Sándor máriakálnoki polgármester, a Fidesz megyei közgyűlési frakcióvezetője; Szájer József európai parlamenti képviselő.
A 2002-es választáson a Fidesz megyei listájáról hárman jutottak az Országgyűlésbe, így az első három-négy hely tekinthető befutónak, attól függően, hogy a győri 3. számú választókerületben Szijjártó Péter győz-e vagy sem. Ez azt jelenti, hogy Pap, Szakács, Ivanics és Firtl minden bizonnyal csak akkor kaphat újabb mandátumot, ha nyer egyéniben. Birkás ugyanakkor az országos lista 51. helyén szerepel, ami könnyen képviselői helyet érhet.

(A Magyar Szocialista Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és az MDF megyei listáját február 27-i számunkban közöltük.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Személyes terek

A magánszférának éppen leglényegibb vetületével, a személyes térrel foglalkozom jelen dolgozatomban.… Tovább olvasom