Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Még 87 millió forint hiányzik a Művészetek Völgyéhez

Festői dombok övezte völgy, erdők és rétek, apró falvak: Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, Monostorapáti, Öcs és Pula - és kedves, vendégszerető-művészetkedvelő ottani emberek.
Aki járt már a Művészetek Völgyében, tudja, aki még nem, idén is megtapasztalhatja, mit jelent.

A legkülönbözőbb, csak a Völgyre jellemző programok, minden művészeti ágban: komoly színházi produkciók, szimfonikus-zenekari koncertek, jazzhangversenyek, teaház, népzene-néptánc, pop és rock, humor és dráma, filmek és versek. És persze a kis falusi kocsmák udvarán jó társaságban elköltött nagy vacsorák, hajnalig tartó beszélgetések, meg a kirakodóvásárok - olyan hangulat, ami csak a Művészetek Völgyében terem.

- Világéletemben úgy gondoltam, hogy a művészet sokkal izgalmasabb dolog, mint a pénz, ezen a sajtótájékoztatón viszont azt tapasztaltam, hogy a pénz is tud nagyon izgalmas lenni, ha valahogy a művészettel kapcsolódik. Hány forinttal jött be erre a sajtótájékoztatóra, és mennyivel megy ki?

- 175 millió forintba kerül a fesztivál, 800 program, 3600 művész fellépésével hat faluban és 50 helyszínen - mondta el Márta István szervező.

- Viszont itt a sajtótájékoztatón szinte mindenki ajánlotta magát. Ki összefogást, ki gondolkodást, ki pénzt, a minisztériumok egymást ajánlották, ebből ilyenkor van már gyakorlata. Kiderül-e napokon belül, hogy valami valójában forintosul is.

- Nagyon örülünk a felajánlásoknak, akár szellemi, akár pénzadomány jellegű, de jelen pillanatban még 87 millió forint hiányzik a fesztiválhoz. Talán a rádióhallgatóknak ez nagyon-nagy összeg tűnik. Tényleg nagy összeg, Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiváljáról van szó, ezt az okosok, a hozzáértő közgazdászok, közéleti emberek, ezt körülbelül 500-600 millióra van, aki egy milliárdra becsüli. Csak nálunk máshogy jár az idő kereke, és a mi kerekeink is máshogy járnak, tudniillik a művészek fél vagy háromnegyed gázsiért jönnek le, nagyon sok mindenbe a faluk besegítenek, társadalmi munkába, közmunkába, és ezért ilyen olcsó ez a fesztivál. Persze a pénznek is van egyfajta művészete, de nálunk ez úgy csapódik le, hogy minden évben egy hatalmas nagy művészet megszerezni ezt a pénzt. Ez egy többfelvonásos színjáték. Jelen pillanatban nem tartunk még a második felvonásnál se. Ennek megvannak a szereplői, az úgynevezett ígéretes szereplők, a biztos szereplők, a bizonytalan szereplők és azok, akik egyértelműen azt mondják, hogy őket ez nem érdekli.

- Ez az egész Művészetek Völgye számomra valami nagy közösségformáló vagy közösségteremtő, tehát a fő erőssége a hangulat. A hangulat ez esetben miből jön Ön szerint?

- Nagyon nehéz megfejteni, hogy a hangulat miből jön. Elsősorban szerintem maga a táj nagyon fontos, a fesztivál egy fantasztikus táji környezetben zajlik le, ami egyfajta szabadságot sugall. Másrészt egy emberi környezetben játszódik ez a fesztivál, tehát nem egy zárt térben, nem egy körülkerített térben, nem egy biztonsági erőkkel és rendőrséggel körülkerített térben, ez is egyfajta szabadságot sugall nem csak az odalátogatóknak, művészeknek. Tehát a kapolcsi nyugdíjas néni is hozzáteszi a magáét, mint ahogy hozzáteszi a főművész is. Nagy a zsúfoltság, nagyon sokan vannak, főleg Kapolcs belterületén, de ha megy száz métert, százötven métert, akkor már kint találja magát az erdőben, kint találja magát a forrásoknál, és a tíz nap az tényleg egy olyan együttlét, aki azt igényli, hogy nagyon-nagyon sokat pörögjön, és nagyon sok ember vegye körül, az is megtalálja, aki magányra vágyik, az is megtalálja a maga helyét.

- Amikor én Turi Gábort megismertem, akkor még a debreceni rádióban jazz-műsorokat csinált, és a lapban jazz-kritikákat írt, most már alpolgármester.

- Ugyan van egy-két jazz-együttesünk, nem ez a város erőssége, de hát Debrecen nagyon sokszínű kulturális életet mondhat magáénak, nagyon erősek itt a hagyományok, a népi hagyományok, a kézműves hagyományok is - vélekedett az alpolgármester.

- Kapolcs kereste meg Debrecent, vagy Debrecen ajánlotta magát?

- Mi nem ajánlkoztunk, de azért örömmel vettük a megkeresést és kezdeményezőleg támogatjuk az egész akciót. Bennünket elsődlegesen a Fonó Budai Zeneház keresett meg, a másik a Bárka Színházi megkeresés vagy kapcsolatfelvétel az tulajdonképpen személyes ismeretség alapján történt, hiszen Bérces László, a Bárka Színház művészeti vezetője évfolyamtársam volt annak idején a debreceni egyetemen, úgyhogy még ilyen szempontok is belejátszhatnak abba, hogy hogyan alakulnak kulturális tendenciák Magyarországon.

Krónika hírszolgálat

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Régi rábás az új vezér

Az elmúlt évet több mint négymilliárd forintos veszteséggel zárta a győri Rába rt. - hangzott el a… Tovább olvasom