Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Még mindig itt van ezer tonna német szemét

Még mindig Magyarországon van a több mint két évvel ezelőtt ideérkezett illegális német szemét egy része.
4100 tonnából 3100 tonnát már visszaszállítottak a feladónak Németországba, de 1000 tonna még mindig az illegális telepeken, tanyákon van. A Környezetvédelmi Minisztérium azt ígéri, a nyár végére ezekről a helyekről is elszállítják a hulladékot, megsemmisítik és annak a költségeit pedig majd behajtják a német államtól.

2006 novemberében fedezték fel az első illegális bálákat Kiskunmajsán. Azután még 18 telephelyen összesen 4100 tonna illegális szemetet találtak. A Környezetvédelmi Minisztérium és a német kormány megállapodása alapján 2007 júniusában elkezdték visszaszállítani a bálákat, de 1000 tonna szemét még mindig itt van. Nyár végére azonban az összes eltűnhet.

Összesen 5 településen. Kiskunmajsán, Jászszentlászlón, Kerekegyházán és Délegyházán, valamint Pirtón van még az illegális szemétből. Ezekről a helyekről a Környezetvédelmi Minisztérium elszállíttatja a bálákat hulladékhasznosító, cementgyár cég ártalmatlanítja a hulladékot a tárcának pedig a szállítás költségét kell megelőlegezni. Illetve a későbbekben behajtani azokon, akik kötelezettek. A szállítás költségét néhány millió forintra becsülik - mondta a Független Hírügynökségnek Dióssy László, a Környezetvédelmi Minisztérium szakállamtitkára, amit terveik szerint behajtanak a német államon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borsik: Nem jó módszer a tárgyalás nélküli sztrájk

A tárgyalás nélküli sztrájkot nem tartja jó módszernek az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. Ezért… Tovább olvasom