Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Még túlélhetik a vetések a belvizet

Bár a jelenlegi belvízborítottság súlyos károkkal fenyegeti a gazdákat, egy kedvező időjárási fordulat a védekezéshez szükséges állami segítséggel együtt megelőzheti a komolyabb veszteségeket Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte kedden az MTI-vel a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
A legfrissebb, keddi összesítés alapján aggasztó méretű, összesen 47 ezer hektárnyi mezőgazdasági területet borít belvíz jelenleg a megyében – tájékoztatott Gombár Mihály. Ennek több mint kétharmada, 35 ezer hektár szántó, míg a többi rét, illetve legelő – tette hozzá.

A főigazgató szerint 2009 novembere óta mintegy 300-450 milliméter csapadék hullott a megyében, amely átlagosan közel duplája az ebben az időszakban szokásos 200 milliméternek. Ettől függetlenül még az elöntött vetések sorsa sem reménytelen, hiszen néhány centiméter vizet egy darabig még maradandó károsodás nélkül is képesek elviselni a sarjadó növények. Biztos pusztulásra csak azok a táblák vannak ítélve, amelyeken legalább fél méter magasságban áll a belvíz.

Ami az időjárási feltételeket illeti: az elkövetkezendő napok előrejelzései bíztatóak, hiszen nem ígérnek számottevő csapadékot a Közép-Tisza vidékére – vélekedett a szakember. Ám ha nem is érkezik utánpótlás, a pillanatnyi krízishelyzet elhárítása akkor is hatalmas erőfeszítéseket követel a vízügyesektől, a víztársulatoktól és a gazdálkodóktól egyaránt – fogalmazott Gombár Mihály, aki szerint az érintettek munkáját jelentősen megnehezíti, hogy a belvíz-befogadók lényegében megteltek, így azokból sok helyen inkább kifelé szivárog a víz.

Márpedig ahhoz, hogy e folyamatot mielőbb sikerüljön megállítani, sőt megfordítani, a szárazabb léghullámok megérkezése mellett – elsősorban a gépek rendkívüli üzemanyagköltségének finanszírozásához - állami segítségnyújtásra is égetően szüksége volna az érintetteknek – összegezte.

A vezető utalt rá: a szántóföldi növénykultúrákkal szemben a gyümölcsösök eddig reményt keltő állapotban vannak a megyében. A fák a tapasztalatok szerint a kemény fagyok ellenére is jól teleltek és az első tavaszi munka: a metszés is elkezdődött már az ültetvényekben.

Olvasóink írták

  • 1. flexsnake 2010. március 02. 21:29
    „hát nagyon izgulok is értük :D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romagyilkosságok: K. Árpád megmutatta, honnan lőttek

Kommandósok kísérték vissza a romagyilkosságok galgagyörki helyszínére K. Árpád Sándort, az ügy egyik gyanúsítottját, aki megmutatta, honnan adták le a lövéseket. Tovább olvasom