Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Megállapodtak: közös listát állít az MSZP és az Együtt-PM

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon erre tesznek javaslatot a DK-nak is. A szocialisták nevezhetik meg a közös miniszterelnök-jelöltet.

Közös lista állításában állapodott meg az MSZP és az Együtt-PM szövetség - jelentette be Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán. Erre tesznek javaslatot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak is. A miniszterelnök-jelöltet az MSZP nevezheti meg, és minden bizonnyal Mesterházy Attila lesz az.

Az MSZP elnöke a szocialista párt és az Együtt-PM vezetőinek szerdai tárgyalása után sajtótájékoztatón azt mondta: a közös listához a DK bevonása is szükséges, de kizártnak tartja, hogy nem sikerül megállapodniuk Gyurcsány Ferenc pártjával.

Bajnai Gordon ezt azzal egészítette ki: korrekt ajánlatot tesznek, amelyet "elemi felelőssége" elfogadni a hosszú ideje közös lista- és jelöltállítást szorgalmazó Demokratikus Koalíciónak.

Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke (b) és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón az MSZP VI. kerületi, Jókai utcai
Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke (b) és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón az MSZP VI. kerületi, Jókai utcai székházában január 8-án.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A közös miniszterelnök-jelölt személyét firtató kérdésre Bajnai Gordon közölte: elfogadják az MSZP jelöltjét, és ebben nem számít meglepetésre.

Mesterházy Attila utalt arra, hogy a szocialista párt korábban már döntött erről, amikor őt jelölték, de szükség lesz még egy választmányi ülésre és egy kongresszusra is, itt szentesíthetik az új egyezséget.

A listás helyek elosztásáról és arról, hogy a megállapodás újraírása hogyan befolyásolja az egyéni választókerületek elosztását, egyelőre nem mondtak részleteket, mert ez a DK-val folytatott tárgyalásoktól is függ.

Így egyelőre nem tudni, hogy a korábban az MSZP és az Együtt-PM között felosztott 106 körzetből mennyi juthat a Gyurcsány-pártnak, és kinek a rovására.

Mesterházy Attila csak annyit mondott, gyors tárgyalásokra készülnek a DK-val.

Az MSZP elnöke nem válaszolt arra, hogy Gyurcsány Ferencnek helye lehet-e a közös ellenzéki listán, mondván, nem akar üzengetni, a többi részlethez hasonlóan ezt is a tárgyalásokon kell megbeszélni.

A Schmuck Andor szociáldemokrata és Fodor Gábor liberális pártjának bevonására vonatkozó kérdésre azt mondta, lépésről lépésre haladnak, először a DK-val tárgyalnak, utána "lehet gondolkodni arról, mi szükséges még ahhoz, hogy sikeres legyen ez a politikai konstrukció". Jelezte azonban: az említettek közül a DK rendelkezik valós társadalmi támogatottsággal.

Bajnai Gordon kérdésre azt mondta: elsősorban céljai vannak, és csak utána ambíciói, miniszterelnöki ambícióját pedig annak rendelte alá, hogy Magyarországot egy kormányváltással visszavezessék a normális, gyarapodó európai országok sorába. Egy újabb kérdésre hozzátette, semmilyen ellentételezést nem kért ezért a döntéséért.

Az Együtt-PM cáfolta, hogy a tárgyalásokon bárkit is megneveztek volna, mint lehetséges harmadik miniszterelnök-jelöltet. Szavai szerint szó sem volt "castingról".

Az MSZP és az Együtt-PM augusztus végén állapodott meg, hogy közös jelöltekkel, de külön listán indulnak az országgyűlési választáson, és közös miniszterelnök-jelöltet sem neveznek meg. Az egyezséget azóta folyamatosan bírálta az abból kimaradó DK.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökével, Mesterházy Attilával folytatott megbeszélését követően tartott sajtótájékoztatón az MSZP VI. kerületi, Jókai
Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökével, Mesterházy Attilával folytatott megbeszélését követően tartott sajtótájékoztatón az MSZP VI. kerületi, Jókai utcai székházában január 8-án.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Mesterházy Attila azt mondta: a tárgyalások keddi újrakezdésekor - amit Bajnai Gordon javasolt - egyetértettek, hogy a szövetség bővítésére kínálkozó lehetőségek közül a közös listaállítás a legjobb. Ez szolgálja azt, hogy kivezessék Magyarországot a demokratikus, gazdasági és szociális válságból - fűzte hozzá.

Bajnai Gordon ugyancsak hangsúlyozta, a választási győzelemre akkor van a legnagyobb esély, ha a tavaszi parlamenti választás az Orbán-kormányról szóló népszavazás lesz. Az ellenzéknek ma még nincs többsége a választók között - folytatta -, ezen változtatni kell, ezért kezdeményezte a tárgyalások újranyitását és az ellenzék egyesítését egy táborban, mert ez visszaadhatja a kormányváltásba vetett hitet.

A közös lista szimbolizálja a sokféle választói akaratot, nem jelenti a részt vevő pártok egyesülését, mindenki megőrzi saját identitását - hangoztatta.

Szólt arról, hogy a DK-val is meg kell egyezniük egy közös programban, velük is "harmonizálniuk" kell a korábban a szocialistákkal közösen megfogalmazott vállalásaikat.

Gyurcsány Ferenc közleményben tudatta: üdvözli az MSZP és az Együtt-PM kezdeményezését, és a DK készen áll a háromoldalú tárgyalások azonnali megkezdésére. A jelenleg külföldön tartózkodó volt kormányfő a Facebookon azt írta: "Most akkor hazamegyek..."

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: Teljesen mindegy, kik lesznek a baloldal listáján vagy listáin

Ezek a régi emberek, egy új sincs közöttük - mondta Selmeczi Gabriella. Tovább olvasom