Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 14°C | 24°C Még több cikk.

Megállt Csongrád megye leszakadása

Csongrád megyében 2006-ban több mint 85 milliárd forintot költöttek beruházásokra, folyó áron majd hét százalékkal többet, mint 2005-ben. A bővülés árszínvonal-emelkedést meghaladó volt, a megye leszakadása megállt – írja Pálfalvi Zsoltné, a KSH szegedi igazgatóságának munkatársa a hivatal nemrégiben megjelent éves elemzésében.
Csongrád megye minden lakosára 202 ezer forint beruházás jutott, amivel a megyék rangsorában a középmezőnyben helyezkedünk el. Továbbra is megelőzzük mindkét régiós társmegyét, igaz, az előny Bács-Kiskunhoz képest csökkent. Mivel országosan a beruházások mérséklődtek – az összes teljesítményérték meghaladta a 3200 milliárd forintot, amiből egy lakosra 319 ezer forint jutott –, Csongrád megye leszakadása megállt az országos átlaghoz képest. A régiók rangsorát változatlanul és kiemelkedően Közép-Magyarország és benne Budapest vezeti, ahová az összes beruházás 54 százaléka koncentrálódott. Az ottani fejenkénti 607 ezer forint közel négyszerese a régiók rangsorának végére szorult Dél-Alföld értékének.

Az ISPA sokat hozott

Az ipar után a legtöbb pénzt, 20,4 milliárd forintot, a 2005. évi összeget háromtizedével felülmúlva, az „egyéb közösségi, személyi szolgáltatás" gazdasági ágban költötték el. Idetartozik többek között a szennyvíz- és hulladékkezelés, amely területen 2006-ban lényegében befejeződtek az ISPA-támogatással folyó építési munkák Szegeden és környékén. Jól tükrözi a nagyságrendet, hogy e gazdasági ág beruházásaira fordított összeg csaknem 7 milliárd forinttal volt több, mint amennyi az egész feldolgozóiparra jutott.

A Csongrád megyei beruházások folyó áron mért értékének 7 százalékos emelkedésében a fontosabb gazdasági ágak közül a szállítás, a raktározás, a posta és a távközlés, az egészségügy, illetve a feldolgozóipar játszotta a legfontosabb szerepet. Ez utóbbin belül a rendszerváltás óta folyamatos regresszióval küszködő, így jelentéktelen súlyúvá zsugorodott textilipar növelte leginkább beruházásait, de az elköltött pénz az ipari beruházásoknak így is csupán két százalékát jelentette. Sokkal figyelemreméltóbb az utóbbi években egyre erősödő vegyipar ráfordításainak megkétszereződése. Ezzel szemben a megye hagyományos ágazatában, az élelmiszeriparban ismét csökkent a fejlesztések összege, ezzel az ipari beruházásokban képviselt aránya 20-ról 15 százalékra mérséklődött.

Kevesebbet, de még mindig jelentős összeget, 11 milliárd forintot költöttek a szállításra, postára és távközlésre, ennek felét, 5-5,5 milliárdot a kereskedelemre, illetve az oktatásra úgy, hogy az utóbbi két gazdasági ágban a teljesítményérték jelentősen visszaesett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnevezték a kormányszóvivőket

Tovább olvasom