Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Megbírságolhatják a ˝renitens˝ orvosokat

Bírságot helyezett kilátásba az ÁNTSZ és az egészségbiztosító, mivel több háziorvos is úgy döntött, nem adja be a kötelező védőoltásokat, nem végez terhességi tanácsadást és halottkémlést, szerintük ugyanis évek óta ezért a munkáért senki sem fizet - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Az egészségbiztosító és az ÁNTSZ azonban úgy véli, az érintettek ezzel szabotálják a kötelező feladataik elvégzését, ezért bírságot helyeztek kilátásba.

Keszthelyi Gyula tardi háziorvos a lapnak azt mondta: a jogszabály egyértelműen rendelkezik arról, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyeket az Egészségbiztosítási Alapból (E-Alap) kell finanszírozni, és melyek azok, amelyekre attól függetlenül, külön forrást kell biztosítania a központi költségvetésnek. Ez utóbbi kategóriába tartozik a három említett feladat, amelyek elvégzésére Keszthelyi Gyula szerint külön szerződést kellene kötnie az egészségbiztosítónak.

Az orvosok kizárólag az E-Alapból kapják a finanszírozásukat, így az - a háziorvos szerint - nem tartalmazhatja az orvosi feladatok ellenértékét - olvasható a lapban.

Az egészségbiztosítónál a Magyar Nemzetnek elmondták, hogy az E-Alapból a háziorvosoknak folyósított finanszírozásnak része - igaz, nincs külön megjelölve - az az összeg, amelyet a központi költségvetés az említett tevékenységek ellentételezésére biztosít.

Olvasóink írták

  • 3. spiler 2010. július 06. 13:25
    „akkor a ZS alapba sem kell fizetni /ZS az -az a zseb alap/mindkét hozzászolónak igaza van én a 300ft-os cirkusz után utáltam meg ,illetve a bizalmam azóta rendült meg a dokikban......1-2 kivétel volt,mert sajnos ök már elmentek Angliába”
  • 2. papsajt 2010. július 06. 11:41
    „a dokikról hát ime 2:
    Epekövem ellenőrzésén UltraHang vizsgálaton kiderült, hogy prosztata-daganatom van. (Csak az tudja milyen érzés,akivel közlik a hírt.) Elmentem beutalót íratni az eredménnyel, majd irány a régi kettes kórház Urológia Amb. Félnap várakozás után kaptam időpontot a vizsgálatra,ami 2 hónap múlva esedékes. DE mondja az aszisztensnő, hogy esetleg hívjam fel a dokit, mert rákgyanús embereket szokott előre venni. 1 hét folyamatos próbálkozás után elértem a dokit telefonon. Másnap este fogadott a magánrendelésén Ságvári telepen. Közölte 50eFt és 1 héten belül műtét.
    Volt választásom???”
  • 1. anatole 2010. július 06. 09:15
    „Ha már feljött a szó a dokikról hát ime: Több alkalommal jártam az SZTK-ban, Sebészeten, Reumatológián, Híd u-ban a Bőr és nemi gondozóban szúnyog csipéssel. Mindenütt időpontot kérnek. 2-3 hónapokat váratnak ok nélkül. Majd időre ott vagyok, várni kell órákat a megadott időponton kivűl. Megkérdeztem a sebészeten dolgozó aszisztens nőt, azonnal a durva primitiv válasz. " Majd ha behívják, nincs ideje? " Nagyon mérges voltam. Majd a Reumatológián nem tudtam hol kell várni, megkérdeztem a kilépő nőt, a válasz. " Az ajtón kell bemenni, várjon a sorára." Hülyének nézik a betegeket. Majd a bőrgyögyászat július 5.-én. A doktornő közölte egy órai várakozás után. " nem kell ide jönni, ha baja van, el lehet menni, várjon, ha nem tud elmehet." És ezt olyan tónusban mint egy állat idomár. Ezeket a dokikat is büntetni kellene. Sokan beteg elmegy de elszámólják úgy mintha kezelték volna. Pát percet voltam bent, hat viszgálatot végzett a doktornő. Nem tudom hogyan tette de valami nem stimmel a sok csalással. És még az egészségügy panaszkodik amikor a dokik mint az állat vezérek úgy beszélnek a gyenge és beteg emberekkel. Nem tudom ezek a diplomájukat hogyan szerezték de keveset adtak érte.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elzárással büntetnék a szabálysértőket

Elzárással büntetné a kormány a bizonyos szabálysértésen tetten ért elkövetőket és lehetőség nyílhat… Tovább olvasom