Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Megfelezné az élelmiszerek ÁFÁ-ját a Fidesz

A Fidesz azt javasolja, hogy a 20 helyett a 10 százalékos ÁFA-körbe tartozzanak az élelmiszerek, egyebek mellett azért, mert így valamennyire ellensúlyozni lehetne az elmúlt egy évben történt drágulás hatásait, és több pénze maradhatna az embereknek.
Az erről szóló törvényjavaslatot várhatóan hétfőn nyújtja be az ellenzéki párt a parlamentben. Az áfacsökkentés a gazdaság kifehérítését is segítené - mondta vasárnap újságíróknak Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának fideszes elnöke.

2006-os uniós adatok szerint az EU-ban Magyarország az egyik olyan állam, ahol a legmagasabb az élelmiszerek ÁFÁ-ja. Az élen Dánia áll, ott 25 százalékos ugyanez az adó, de az életszínvonal is jóval magasabb. Itthon 20, Szlovákiában 19, Ausztriában 10, Hollandiában 6, Lengyelországban 3 százalékos ÁFA van az élelmiszereken. A briteknél, az íreknél, Máltán és Cipruson 0 százalékos ez a teher. Magyarországon a családok jövedelmének 27 százalékát költik ennivalóra, míg az uniós átlag itt 10 százalékos.

Font Sándor azt mondta: az áfacsökkentés segítené a gazdaság kifehérítését, "szélesedne a tiszta, számlázott termékek köre", és kevesebben próbálnának csalni az adóval. Sokan érveltek korábban a csökkentés ellen azzal, hogy az azzal járó hasznot úgyis "lenyúlnák" a kereskedők, és a fogyasztóknak nem jutna belőle. Ennek megakadályozása a politikus szerint a kormány felelőssége lenne, a megfelelő hatósági szervek segítségével.

A fideszes képviselő úgy vélte: tavaly nyár óta a kormány semmit sem tett azért, hogy fékezze az élelmiszerek drágulását. Emiatt itthon átlagosan 11 és fél százalékkal nőtt az élelmiszerek ára, szemben az Unió 2,8-3 százalékos átlagával. Az étolajért például 52, a lisztért 48, a tojásért 20 százalékkal kérnek többet a boltokban - sorolta.

Font Sándor azt nem tudta megmondani, hogy az általános forgalmi adó mérséklésével mennyi pénz esne ki a költségvetésből. A hiányzó összeget nominálisan meg lehetne ugyan becsülni, de a gazdasági kifehéredésével járó hasznot viszont nem - tette hozzá. A politikus a környező országok példájára hivatkozott, ahol szerinte az adócsökkentés mindig komoly adóbevételt hozott.

ÁFA-csökkentést tavaly az agrárminiszter is javasolt már, de a kormány nem támogatta. Amíg nem volt Magyarország EU-tag, az élelmiszer 90 százalékát itthon állították elő és fogyasztották el. Most ez az arány már csak 75-76 százalék, és részben ez is hozzájárult a dráguláshoz. A Fidesz újraélesztené ezért a helyi és regionális termelést, amellyel nemcsak a termelők helyzetén lehetne javítani, hanem szállítani is kevesebbet kellene az élelmiszert. Utóbbi megoldás azért lenne hasznos, mert környezetkímélő, és a szállításhoz szükséges tartósítószerekből is kevesebbet használnának.

Olvasóink írták

  • 20. PRL 2008. május 26. 21:52
    „Még mindig itt tartunk?

    Már az ÁFA csökkentése is hiba volt, hiszen az árakat nem csökkentette az sem.

    Óriási hiba lenne ezt a populista lépést megtenni.

    Ezzel a csökkentéssel ismét jól járna a többszázezer adócsaló, s ezzel párhuzamosan megint megszívná a rengeteg tisztességes adófizető.

    A munkavállalók adóterheit kell csökkenteni.”
  • 19. georgbb 2008. május 01. 09:38
    „Szeptembertől éreztetik hatásukat a Gyurcsány-csomag megszorító intézkedései.

    A középső áfakulcs 15-ről 20 százalékra emelkedik, ami érzékenyen érinti a családok költségvetését, hiszen érezhetően növekednek a kiadásaik. Az áfaemelés ugyanis egyebek mellett a gáz- és a távhőszolgáltatás, a vezetékes víz, a tömegközlekedés, valamint az élelmiszerek árában is érzékelhető lesz.

    Változik a gázfogyasztáshoz kötődő támogatási rendszer is; ez az évi 3000 köbméternél többet fogyasztók esetében megszűnik, az 1500 és 3000 köbméter közötti fogyasztás esetén az áremelkedés hatása elhanyagolható, 1500 köbméter alatt pedig köbméterenként tíz forinttal még nő is az állami hozzájárulás.

    Nő a cigaretta és a szeszes italok jövedéki adója: a dohányé 5,7 százalékkal, az alkoholé - a bor kivételével - egységesen hét százalékkal.

    Havi 125 ezer forint minimális járulékalap a jelenleg minimálbér után járulékot fizető vállalkozók számára. Az összeg januártól 131 ezer forintra nő. Ez a havi, mintegy harmincezer forintos járulékkiadás megduplázódását jelenti. A rendelkezés egyaránt vonatkozik a foglalkoztatókra, a főállású egyéni vállalkozókra, az evázó egyéni és a társas vállalkozókra. A jogszabály sokakat érint, hiszen a minimálbért bevallók száma csaknem egymillió; s közülük hatszázezren munkavállalók, négyszázezren vállalkozók.

    A munkavállalói járulék 2,5 százalékponttal emelkedik. Az alkalmazásban állókat sújtó megszorítás szerint a járulék január 1-jével további egy százalékponttal nő.

    Négy- helyett hatszázalékos egészségügyi járulék. A foglalkoztatottak terhe itt is tovább nő 2007-ben, amikor már hét százalékot kell fizetni.

    A cégeknél gyakori természetbeni juttatások terhei ugyancsak nőnek: a most 44 százalékos adó 54 százalékra ugrik.

    Adóköteles lesz a céges telefonok magáncélú használata is.

    Az önkéntes nyugdíjpénztári befizetés csak a minimálbér 50 százalékáig lesz adómentes.

    Húszszázalékos kamat- és tőzsdei árfolyamnyereség-adót vezet be a kormány - az eredeti tervekkel ellentétben - nem csak az egymillió forintot meghaladó megtakarításokra. A szeptember 1-je előtt elhelyezett betétek még kamatadó-mentességet élveznek. További változás, hogy aki több nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkezik, annak meg kell jelölnie, hogy azok közül melyiknek az adómentességét kéri, mert a kedvezmény csupán egy számlára érvényesíthető.

    Négyszázalékos különadó a hatékonyan működő vállalkozásokra. A nonprofit társaságok kivételével az adózás előtti nyereség négy százalékát kell befizetni (jövő januártól a 6,3 milliót meghaladó éves jövedelemmel rendelkező magánszemélyekre is vonatkozik).

    Az evában fizetett átalányadó 15-ről 25 százalékra nő. Vagyis a befizetendő közteher ettől kezdve már meghaladja az áfát.

    Nő a járművek átírási költsége is. Így ráfizetnek azok is, akik szeptember 1-je után vásárolnak gépkocsit. Jelenleg az 1890 köbcentiméternél kisebb autóknál köbcentinként 15 forintot kell leróni az átíráskor, ez 18, míg a nagyobb lökettérfogatú autók esetében most 20 forintos tarifa 24 forintra emelkedik. Az ötszáz köbcentisnél nagyobb motorkerékpároknál szintén 24 forint lesz az átírás költsége. A többlet a legkisebb autóknál is háromezer forint körül lesz, de ez a viszonylag jelentéktelennek tűnő változás a járművet vásárlóknak összességében többmilliárdos többletkiadást jelent.
    Ez is no comment!!! Ha valahonnan elveszek, akkor tudok valahová adni, legalábbis valakinek a gondolatmenetét követve...”
  • 18. Állampolgár 2008. április 28. 14:19
    „http://index.hu/politika/belfold/skkszts7340/
    No Comment”
  • 17. Bezzry 2008. április 28. 08:36
    „Olcsó farhátat a fideszes népnek!

    Lecsót féláron!

    Nem akarunk adót.”
  • 16. katy 2008. április 28. 00:10
    „A fidesz tudja, hogy hogy kell a buta népet demagogizálni.

    Ha majd hatalomra kerülnek, népszavazást fogok indítani arról, hogy legyen ingyenes a sör, a bor, a kóla, a távhő, a mari hónalja, a vonat, a busz, a hálapénz is...

    Kinek nem kellene ingyen bármi?!

    Napi 6 milliárddal nő + kamatos kamat az ország eladósodása!

    Buta világ buta embereknek!”
  • 15. Bingo 2008. április 27. 20:43
    „Látó írta:"Az ÁFÁ-ba az EU is beleszól .!"
    Akkor ezért kell 2008. január 1-től az eladott telkek és ingatlanok után is 20% ÁFA-t fizetni?”
  • 14. Cc 2008. április 27. 20:37
    „Talán, ha nem hagynák, hogy a multik kinyírják a termelőket, mindenféle polcdíjjal, halasztott nemfizetéssel, szutyokforgalmazással, beszerzési ár alatti akciókkal”
  • 13. Didi 2008. április 27. 19:05
    „Kolompár!

    Azt kérdezi Én melyik oldalom állok? Az ország oldalán, mert magyar vagyok, épp ugy mint Ön. Normális ember tud számolni. Ahhoz, hogy az egyensuly megmaradjon, ha egyik oldalon elveszek, akkor a másikon is el kell venni. Ez fordítva is igaz. A Fidesz csak egyik oldalrol vesz el. A másik felével Mi lesz? Én a vezetöket kurtitanám, és a prolinak adnák! Ezt miért nem csinálják?”
  • 12. N.P. 2008. április 27. 18:34
    „Valamint csökkentsük Kaya Ibrahim és Josip Toth nyugdíját is,
    "itti" javaslatáról pedig tartsunk népszavazást !!!!”
  • 11. látó 2008. április 27. 18:24
    „Az ÁFÁ-ba az EU is beleszól .!”
  • 10. itti 2008. április 27. 17:58
    „ALANYI JOGON LEGYEN INGYEN SŐR!!!!”
  • 9. Terike Nénike 2008. április 27. 15:13
    „Orbán Elnök Úr még soha nem hazudott, korrekt politikát folytat 20 éve és tessék, még az adót is megfelezné és a költségvetés sem borulna fel. Ő egy TEHETSÉGES VALLÁSOS EMBER. Az olasz Berlusconi a választóknak 1 hónapos adómentességet igért a kampányban, a Fidesz felére csökkentett adót. Milyen jó emberek, jóárasítják az ÁFA-t. Ha ez ennyire egyszerű, miért nem csinálták 2002 előtt ugyanezt? Vagy miért nem csinálja ezt Gyurcsány? 2002 előtt mi voltunk a Gazdasági Csodaország, akkor miért nem fért bele ez az ÁFA felezés?”
  • 8. madártej 2008. április 27. 14:21
    „Elég józan ötlet, de a mai költségvetés éhen halna a 20%-nyi ÁFA hiányában. Ezért inkább a böszme kúrmány éhenhalasztja a szegényeket, akiket a kaja ára jobban sújt, mint a pénzesebbeket.”
  • 7. Inia 2008. április 27. 14:20
    „Felezzék meg az SZJA-t is.
    És a mozijegy, a benzin és a földgáz árát is.
    A csirkefarhát is lehetne olcsóbb.”
  • 6. Száműzött 2008. április 27. 14:09
    „Nem vagyok szakember, de szerintem az élelmiszerek utóbbi időben világszerte - itthon is - érezhető drágulása olyan mértékű, hogy a rá rakódó áfa egy részéről bevételkiesés nélkül lemondhatna az állam. Bevételkiesést csak akkor jelentene egy ilyen ötlet megvalósítása, ha nem drágultak volna az élelmiszerek.”
  • 5. körbetartozó 2008. április 27. 14:08
    „... és azt ki mondta, hogy a kereskedő nem rak-e rá ebben az esetben plusz tíz százalékot? Mi erre a garancia? Orbán Viktor?”
  • 4. NTK 2008. április 27. 13:31
    „Jó ötlet! Akár a benzin és a gázolaj adóját is megfelezhetnék. Annak is nagyon sokan örülnének!”
  • 3. Kolompár 2008. április 27. 13:28
    „Nem tudom melyik oldalon áll,de azt kívánom Önnek Didi,hogy helyettem is fizethetne plusz 20% áfát örömmel venném”
  • 2. Kisrezsi 2008. április 27. 13:23
    „Szerintem inkább emeljük meg az ÁFA-t min 40 % ,mert túl sok marad az embereknél.
    A multkor olvastam hogy ha egy ember bruttó keresete 256000 ft akkor abból kb 144 000 et kap meg ,az állam ezzel szemben a munkavállaló és a munkáltaó befizetései után kap 300 000 ft ot!
    Majd kedves munkavállalónk elmegy vásárolni és újabb 20% adót (áfát) fizet be!
    Ez azért komoly nem vagy csak nekem tűnik durvának?
    Ezért inkább legyenek újabb adók emeljünk mindent ,mert még nem döglöttünk éhen és még nem ment el mindenki ebből az országból!
    Hajrá csak így tovább !!!”
  • 1. Didi 2008. április 27. 12:43
    „Érdekes. A miböl potolnám , minden esetben kimarad. Igaz, a szerencsejáték ezt is fedezni tudja, mint a vizitdíj kiesést.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Brutálisan agyonvertek egy kölyökkutyát Szigetváron

Brutálisan agyonvertek egy németjuhász keverék kölyökkutyát pénteken Szigetváron. A rendőrség… Tovább olvasom