Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Meghalt a felgyújtott lány

Meghalt Pénzes Henrietta, a három hete felgyújtott magyarcsanádi lány. Az áldozatos orvosi gyógykezelés ellenére csütörtökön a hajnali órákban hunyt el. A 18 éves lányt július 20-án éghető anyaggal leöntötték, meggyújtották, majd magára hagyták Makó külterületén; a bűncselekmény következtében testfelületének hatvan százaléka megégett. A rendőrség egy nappal később elrendelte egy 15 éves fiú előzetes letartóztatását, aki alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, de további információt nem kívántak nyilvánosságra hozni. A halál tényére figyelemmel az eddig különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérletének gyanúja minősítés módosult, az eljárás emberölés megalapozott gyanúja alapján van folyamatban. (mti)

Tűz a Műegyetemen – folytatódik a helyszíni szemle

A rendőrség ma folytatja a helyszíni szemlét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a három tűzoltó életét követelő tűzeset helyszínén. A helyszíni szemle már a tragédia másnapján, szerdán megkezdődött, de azt félbe kellett szakítani, mert nem voltak megfelelőek a körülmények. A tűzoltók azóta kiszellőztették a pincét, így a korábban még komoly problémát okozó magas páratartalom és meleg már nem gátolja a rendőrök munkáját.

Koalíciós képviselők Aba Botond lemondását várják

A fővárosi koalíció tagjai közül többen azt várják, hogy Aba Botond, a BKV Zrt. vezetője önként lemond majd vezérigazgatói posztjáról a Combino villamosok körüli problémák miatt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tünetmentessé tehető az allergia

Sopronban az Erzsébet-kórházban tartanak allergia-szakrendelést. Itt ki-ki megtudhatja, hogy milyen… Tovább olvasom