Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Meghalt az asszony, mert nem értette az orvosi rövidítést

A papírján csak ennyi szerepelt: kontroll p. e.
A mellében lévő csomó miatt fordult egy szakrendelő orvosához egy asszony, akinek – mint később kiderült – melldaganata volt. Az asszonyt ellátó nőgyógyász egy sebészhez irányította, aki annyit mondott, nem daganat, csupán egy vakarásos sérülés okoz neki kellemetlenséget. A rendelőintézeti vizsgálat után az orvosi papíron csak annyi szerepelt: kontroll p. e. A rövidítés annyit takar: kontroll panasz esetén, ám erről nem kapott tájékoztatást. Az asszony ezért nem tudta, mit jelent a rövidítés, így nem ment vissza, később pedig belehalt a betegségbe.

Ábrahám László műhibaperekre szakosodott ügyvéd négy éven át pereskedett a kórházzal, és a Kúria nemrégiben, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet, ötmillió forintot ítélt meg az asszonynak, akinek a nem megfelelő tájékoztatás miatt nagyon későn kezdték el a kezelését - írja az mno.hu. A nő azonban már nem érhette meg, hogy igazat adtak neki, a daganat következtében nemrég elhunyt.

Az ügyvéd szerint elegendő volna, ha annyit módosítanának az egészségügyre vonatkozó törvényben, hogy a betegtájékoztatásra vonatkozó szövegrészbe a közérthető szó is bekerüljön. Nem elég azonban, ha mindezt szóban teszik, ugyanis ha ezt követően a beteg hazavisz egy latin szavakkal teletűzdelt leletet, abból már semmit sem fog érteni.

Az ügyvéd véleménye szerint arra volna szükség, hogy a leleteken a hivatalos, orvosi szakszöveg mellett legyen egy pluszbekezdés, ahol közérthetően le lenne írva a beteg állapota, a kezelés módja és a további teendők.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életfogytig és 17 év börtön a pusztaszemesi exlégiós gyilkosainak

A járóbotjával ütlegelték, aztán egy mikrót dobtak az egyedül élő, idős férfira az otthonában, végül felgyújtották. Tovább olvasom