Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Meghalt az egyik H1N1-es kismama

Meghalt kedd reggel az a hat hónapos terhes kismama, akit az új típusú influenza gyanújával csütörtök óta kezeltek különleges eljárással Budapesten, a Semmelweis Egyetemen - közölte az intézmény.
Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán fekvő másik kismama állapota továbbra is súlyos, életveszélyes - olvasható az egyetem rövid közleményében.

Egyik várandós nő sem oltatta be magát a H1N1 vírus ellen.

A hat hónapos terhes kismamán pénteken életmentő beavatkozást hajtottak végre és stabilizálták az állapotát. A nőnek azonban hétfőn válságosra fordult az állapota, mert a vírus megtámadta a szívét és a veséjét. Gál János főorvos aznapi tájékoztatása szerint a kismamát lekapcsolták az oxigenizátorról (arról a készülékkel, amelynek segítségével a vért kivezetik a szervezetből és oxigénnel dúsítva juttatják vissza), mert a tüdeje már anélkül is képes volt elég oxigént felvenni, és géppel tudták őt lélegeztetni. A 21 hetes terhes kismama továbbra is gépi lélegeztetésre szorult.

A hétfői tájékoztatás szerint válságos az állapota annak a várandós nőnek is, akit szintén az új típusú influenza gyanújával, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban kezelnek.

A Szegedi Tudományegyetem klinikájának intenzív osztályán eddig öt újinfluenzást, köztük két várandós nőt ápoltak - írta keddi számában a Délmagyarország. A napilap közlése szerint változatlanul ott ápolják a november elején beszállított várandós asszonyt, illetve a megfertőződött doktornőt. Péntek óta azonban egy újabb kismamát is, aki az újság információi szerint gyógyul, ezért hétfőn elkerült az intenzívről.

Az ÁNTSZ hétfőn újabb három magyarországi halálesetet hozott összefüggésbe a H1N1 influenzavírussal: a karcagi kórházban elhunyt egy 18 éves, fogyatékos fiú, a Baranya Megyei Kórházban pedig egy 83 és egy 52 éves férfi.

Olvasóink írták

68 hozzászólás
  • 68. kom 2009. december 01. 23:44
    „Részvétem a családnak:(”
  • 67. sevenof9 2009. december 01. 18:49
    „ami csak azt jelenti,hogy tokmindegy melyik senkihazira szavazol,mind nyakig saros a korrupcioban. Amit persze nem az omninvest kapcsan tudtunk meg...
    en biztos nem vennek olyasvalakitol semmit,ahol ilyesfele korrupcio es ellenorizetlenseg all fenn. Ha nem tudhatjuk,ki a tulaj,honnan tudod,hogy leellenorzik-e a termekeit minosegugyileg? Hogy kaphatott ez a szer ilyen gyorsan gyartasi engedelyt? stb...”
  • 66. csonakos 2009. december 01. 18:29
    „Ideje lenne a rémhírterjesztőket elkapni! Nem az omninvest bérencei a németek és elég jól elszokták találni a következményeket. Nem valami rózsás a helyzet a világban! Még nem késő addig kell lépni! 15 éve ettől a cégtől rendelik a védőoétásokat, vajon miért pont most kezdték keresni kik állnak mögötte? Egyáltalán, nem mindegy ki csinálja?”
  • 65. sevenof9 2009. december 01. 18:09
    „magyaran az MTA is beallt a panikkeltok es az omninvest adomentes zsebet tomogetok taboraba. milyen szep es nemes gesztus.

    ami pedig a kiforgatast illeti,az ilyen kozlemenyeket nem a gyozikeshow nezoinek irjak (ugyse tudjak elolvasni). Tessek pontosan fogalmazni.

    Valahogy igy:
    Az új, A/H1N1 típusú influenza ellen a lakosság döntő többségének vélhetően nincs meg a kielégítő természetes immunitása, ezért az immunválasz elősegítésének és a természetes lefolyású betegség tüneteinek enyhítése érdekében javasoljuk a védőoltás beadatását”
  • 64. achilleus 2009. december 01. 17:58
    „63. hozzászólás sevenof9 2009.12.01. 17:39
    Az MTA az elso mondataval cafolja meg a biologiatudomanyt.
    "1. Az új, A/H1N1 típusú influenza ellen a lakosság döntő többsége védtelen."

    A közvélemény tájékoztatásáról lévén szó valóban nem teljesen korrekt a szöveg (persze kell némi "jóindulat" a kiforgatásához), kétségtelen, hogy "tudományosabb lett volna úgy megfogalmazni. hogy "1. Az új, A/H1N1 influenza ellen a lakosság döntő többségében nem alakult ki még semmiféle védelem." Nyilván a vírusfertőzést (vagy a védőoltást) követően ki fog /valam/ alakulni, de addig nem. A lakosság tehát valójában nem "védtelen", mert egyedeinek van erősebb-gyengébb immunrendszere. Egyébként, ha teljesen védtelen lenne, akkor az oltás sem használna semmit.”
  • 63. sevenof9 2009. december 01. 17:39
    „Az MTA az elso mondataval cafolja meg a biologiatudomanyt.
    "1. Az új, A/H1N1 típusú influenza ellen a lakosság döntő többsége védtelen."

    Ha ez igy lenne,mar nem lenne a Foldon emberi elet. Ez a virus 80 eve jelen van,most valamiert elopattant,es egyszer sem biztos,hogy a betegek ebbe haltak bele.

    Ha pedig ti egy ciprusi hatteru offshore ceg keszitmenyet ohajtjatok a karotokba fecskendeztetni,am rajta. Ezzel az erogel nyalhatnatok vietnami balzsamot is...”
  • 62. achilleus 2009. december 01. 15:58
    „60. hozzászólás Walaky 2009.12.01. 15:25
    Mindenre kiterjedő vizsgálatot kell majd lefolytatni. Viszont a tényfeltáró vizsgálatokkal nem a járvány idején kellene sokkolni az egyébként is feszült lakosságot. Ebben azt hiszem egyetértünk, talán a javaslataim is egyetértésre találtak, ami a jövőt illeti. Még egy ilyet nem engedhetünk meg magunknak!”
  • 61. ráérő 2009. december 01. 15:47
    „Jön majd egy zimankos hét és vége az influenzának,mert hidegben lelassul a terjedése. Átadja helyét a téligumi mellett szolo kampánynak, mert arra most nagyon rosszidők( plussz 15 C) járnak.”
  • 60. Walaky 2009. december 01. 15:25
    „9. hozzászólás achilleus 2009.12.01. 10:41
    Én is részvéttel kezdtem hozzászólásom.

    Sajnos a politikai vetület itt a FELELŐSSÉG -ről szólt volna, de tudjuk, hogy a fűben lapuló barna és büdös görbekolbásznak sosincs gazdája! Amíg az ellenzék odáig ment, hogy megkérdőjelezte az oltóanyag minőségét, bizony itt felmerül a politikai, horribile dictu büntetőjogi felelőssége!
    Roppant szégyene ez az országunknak, mármint a végletekig való megosztottság. Sokkal egyszerűbb a ringben. Ott ha kapsz egy taslit, tudod, hogy ki adta. Az életben sajnos ez nem működik:(”
  • 59. geza 2009. december 01. 15:06
    „A korábbi években lezajlott járványszerű influenzafertőzések arra utalnak, hogy a várandósság növeli a vírus szövődményeinek esélyét mind az anyáknál, mind a magzatoknál. Valamennyien "magas rizikójúak" - állítja Rákóczi professzor, aki szerint a magyarázat logikus: a várandósság kilenc hónapjában a kismama immunrendszere legyengül. Így nemcsak a fertőzést kapják el gyorsabban, de ebből könnyebben alakul ki tüdőgyulladás vagy a szív és érrendszer összeomlása.

    Forrás népszabadság onlájn”
  • 58. Sun78 2009. december 01. 14:38
    „56. hát ez az, hogy mindenkinek saját maga kell hogy döntsön. Neked megalapozott az indokod a nemoltásért. Én pl. beoltattam a gyerekeimet bárányhimlő ellen, mivel én voltam bárányhimlős és ebből kifolyólag kétszer lettem ővsömörös. Hát azt nem kívánom senkinek, nem beszélve arról, hogy pl.meg is lehet tőle vakulni stb... Na én ezt nem szeretném kockáztatni. Igaz, hogy mindenki fejében még a régi nóta él, hogy milyen jó ha elkapja a bárányhimlőt, holott rengetek nagyon veszélyes szövődménye lehet.
    Na de a lényeg ebben a H1N1 zűrzavarban, hogy nem tudsz igazán okosan dönteni. És én nem is magam miatt vagyok mérges, hanem a gyerkőcök miatt. Hogyan döntsön egy szülő??? (ez költői kérdés)”
  • 57. allegro 2009. december 01. 14:34
    „Postakönyvhöz hasonló ahol alá kellett írni, az egyik sor végén, hogy felvettem - inkább csak regisztrációs célú, nem volt arról szó, hogy saját felelősségemre stb. Semmi bajom nem lett tőle, és sokkal nyugodtabb vagyok, különösen tömegközlekedve. 40 fokos lázam sose volt, de 39-nél is már meglehetősen kétségbeesett és elesett az ember...stb. szövődmények - inkább ne!
    Azt senki sem meri leírni, hogy inkább ne vállaljanak most gyereket, mert akkor mi lenne, egy egész évfolyam hiányozna a rendszerből. Valamint, nem tudni meddig tart az oltás hatása, nyilván később lehet többet tudni.
    Fellélegeztek nyilván, akik korábban túlestek a babaprojekten, a többiek pedig nagyon vigyázzanak magukra!”
  • 56. ezüst_nyíl 2009. december 01. 14:22
    „En tovabbra is a "nem oltom be magamat´ partjan allok. Tobb okbol:
    1, mikor megkaptam az utolso kotelezo oltast, tizen valahany evesen, azota nathan kivul semmi bajom nem volt. Szunyogtol van csupan allergias reakciom, annak meg ehhez semmi koze.
    2, Minden szervezet mas es mas. en vedooltastol lettem hallasserult. 1 az 1 milliobol. Koszonom, en nem kerek beloluk.

    Mas: nekem baratnom minden evben beadatja maganak a vedooltasokat. kb az osszes letezo leguti megbetegedest megkapta. Legcsuhuruttol kezdve komolyna, amit csak el lehet kepzelni. Nem vagyok orvos, de rendelkezem annyi biologiai tudassal, amibol tudok velemenyt alkotni. Az, h valaki sosem talalkozik egy fertozes termeszetes formajaval(nem arra gondolok h kapja el a kanyarot vagy barmit, ezek a betegsegek amugyis eltunoben vannak hala a tisztasagnak es a higenianak), gondolok ott egy egyszeru influenzara, nathara, es csak beoltatja magat, folyamatos gyengitesnek teszi ki az immunrendszeret. Irtatok sokan, h ugye az otlastol megkapjuk magat a betegseget is egy gyengitett formaban, es mivel a szervezet szamara kemiai anygaokat tartalmaz, egyertelmuen gyengiti az IR-t, es ilyenkor mas betegsegeket is konnyebben el lehet kapni szerintem...az akinek abszolut nincs vedekozokepessege sokkal de sokkal betegebb lesz tole. Az elmutl nem tom hany ev alatt rengetegszer voltam a baratnom kozeleben, sosem kaptam el tole semmit.

    Megint mas: egyaltalan nem bizonyitott h a vedooltasok hatekonyak. EN emgkaptma a rubeola ellenei MMR vedooltast, megis voltam rozsahimlos. Es baranyhimlos is. es cseppet se banom, mert a kisgyerek szervezetere nem ugy hat mint pl egy kismamaera vagy egy felnottere. Ez koztudott.

    Jah es az h en enm oltatom be magamat, csak es kizarolag a sajat felelossegem. Nincs buntudatom,h a kismama meghalt. Baromira nem az en hibam, hanem a betegsege. Nem en tiltottam emg neki h ne otlassa be magat. Es az elottem hozzaszolo velemenyem szeritn jol felvazolta a helyzetet, miszerint egyszeruen nem lehet donteni. Nekik, a kismamaknak mar nem csak a sajat, hanem egy fejlodo eletert is felelosek...es tehetetlenek, tanacstanalok.”
  • 55. Szusi 2009. december 01. 14:19
    „Sun78! Vitatkoznék az állításoddal. A kislányom megkapta a prevenárt és nem kellett aláírni semmit. A fiamnál meg a bárányhimlőnél történt ugyanez, ott sem kellett semmit sem aláírni. Akkor hogy is van ez?”
  • 54. Sziszifusz 2009. december 01. 14:02
    „48. Lehiggadt!
    Ez sem az MSZP vagy ÁNTSZ honlapról van! Néhány (százat) be lehetne másolni, de ilyenekből nem írnak címlapsztorikat:

    "D-ben dolgozó fiatal gyógyszerész vagyok. Nagybátyám lelkipásztor. Tegnap tudtam meg Édesapámtól, hogy a nagybátyám gyülekezetébe járó 8. hónapban lévő kismama nemrég beoltatta magát Fluval P-vel. Rá két vagy három napra elvetélt. Addig semmilyen komplikáció nem jelentkezett."

    Ráfoghatjuk az oltásra, vagy mondhatjuk azt is, szerencsétlen egybeesés, de a lényeg ugyanaz! Ha nincsenek kielégítő teszteredmények, legalább ne hazudozzunk!”
  • 53. skunkfun 2009. december 01. 13:59
    „51. Sziszifusz 2009.12.01. 13:52,
    a lengyelek a magyar vakcinára nem vállatak garanciát?
    nem hiszem...
    a külföldi sem biztos, hogy jobb, hiszen Kanadában leállították a GSK oltoanyaggal végzett oltást, sok volt az allergiás reakció...”
  • 52. Sun78 2009. december 01. 13:58
    „Csak szeretném a védőoltással kapcsolatban tudatni veletek (akinek nem inge ne vegye magára), hogy minden nem kötelező védőoltásnál aláíratják a szülővel, hogy saját felelősségére adatja be gyermekének ill. magának. Ez nem csak a H1N1 ellenivel történik. Amikor az én gyermekeim felvették a bárányhimlő, az agyhártyagyulladás ellenit, akkor is alá kellett írnom. Tavaly a szezonális influenza elleninél is illetve az ingyenes, de nem kötelező Prevenárnál is. Szóval ezen nem kell megbotránkozni.
    Én is eleinte a nem oltatók oldalán álltam, de mivel a gyermekorvosunkkal - akiben maximálisan megbízom - jól átbeszéltünk mindent és Ő javasolt nekünk is és a gyerkőcöknek is, így oltattunk. Szerintem orvosként lehet tényszerűnek lenni, úgy tájékoztatni az embert, hogy tudjon dönteni. Mivel ez a vakcina a szezonális influenza mintájára készült, amit már több éve használnak és senkinek semmi baja nincs tőle, így nem hinném, hogy bármi probléma lenne ezzel. Inkább felháborítónak tartom, hogy az embereket ilyen kétségek között tartsák egyesek, nem beszélve, hogy gyermekink egészségéről is szó van. Szerintem minden szülő a lehető legjobban szeretne dönteni, de ebben a kérdésben ilyen rémhírek keringése között elég nehéz biztosnak lenni. Én nem kívánom, hogy bármelyikünk is a családban több napig 40 fokos lázzal feküdjön itthon, fej-,izületi- és izomfájdalmai legyenek. És akkor még a szövődményekről nem is beszéltem. Ha ez elkerülhető egy szurival, akkor inkább. Egyébként nálunk senkinek nem volt tőle semmi baja.”
  • 51. Sziszifusz 2009. december 01. 13:52
    „Eva Kopacz lengyel egészségügyminiszeter nem hajlandó elfogadni a teszteletlen oltást. A csehek ezzel szemben állami garanciát vállalnak rá! Igaz, lehet, hogy nem a Székely, Oszkó, GYF, Szilvássy alakulat által életrehívott és offshore tulajdonolt Omninvesttől vásárolják a vakcinát.

    http://eastcasablanca4.freeblog.hu/

    Lengyelországban eddig 736 H1N1-beteget regisztráltak, és tegnap 16-ra emelkedett a halálos esetek száma. A szezonális influenzások száma 97 ezer. Abba hányan is haltak bele? Általában évente néhány százra tehető!
    Magyarországon a minden influenzás és nem influenzás megbetegedést a "H1N1 okozott"!?!
    Talán észre kellene venni, hogy amíg nem végeznek el vírustesztet, addíg nem kellene mindent üzletpolitikai szempontoknak alávetni. Hibásak azok a vélemények, amik arra hivatkoznak, hogy "ez" megkapta az oltást és nem halt bele, vagy "az" nem kapott oltást és ezért haldoklik! Klónozták őket? Mert még abban az esetben sem lehetne egyforma fiziológiai körülményekről beszélni!
    Célszerú lenne elolvasni a fenti linken szerepelő tényfeltárást! Egy szóval sem kérdőjelezi meg az oltás hatékonyságát, csak valahogy kilóg az ördög lópatája!”
  • 50. Tamtam 2009. december 01. 13:39
    „Ha annyira rossz lenne a védőoltás, nem adták volna be a fiatal generációknak! senki sem lehet olyan pénz éhes, hogy az iskoláskorú gyerekeknek, fiataloknak, (6-18-évig) beadassa az oltást az állami bevételen! Senkinek sem lenne jó, ha lemérgeznének bennünket, mivel nem vagyunk egy túlnépesedett ország. Egyébként a dobozon rajta vannak az összetevők, ezt minden orvos látja, ha olyat tartalmazna ami károsabb, mint a vírus, akkor nem oltatnák be magukat és a családjukat sem ill. nem hangoztatnák egyre többen, hogy szükséges!”
  • 49. kispacni 2009. december 01. 13:14
    „Harcsabajusz,

    Fityiszhetsz, de október végén még ugyanazon a napon Székely Tamás egészségügyi miniszter azt mondta, hohy nem ajánlaja a kismamáknak az oltást, mert számikra veszélyes lehet az oltás mellékhatása, Falus Ferenc országos tisztifőorvos meg azt mondta egy órával később egy másik sajtótájékoztatón, hoyg oltassák be magukat a kismamák. Úgy tudom, hogy egyik sem FIDESZES.”
68 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Időszakosan lezárják az M7-es autópályát

Időszakosan, alkalmanként mintegy negyedórára teljes szélességében lezárják az M7-es autópályát kedd… Tovább olvasom