Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Meghalt Kovács János

Az ütőhangszeres művész, zenetanár és karmester tragikus hirtelenséggel, 60 éves korában hunyt el Debrecenben.
Tragikus hirtelenséggel, 60 éves korában Debrecenben elhunyt Kovács János ütőhangszeres művész, zenetanár és karmester - tájékoztatott a család pénteken.

Kovács János az 1974-ben alakult Debreceni Ütőhangszeres Együttes alapító tagja és művészeti vezetője volt.

A Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar munkájába már középiskolásként, 16 éves korában bekapcsolódott. 1972-től az akkor már Debreceni Filharmonikus Zenekar művészeként dolgozott, 1994-től 2002-ig pedig a zenekar igazgatója volt. Vezetésével a debreceni együttes 1996-ban a legtöbbet foglalkoztatott zenekar lett Magyarországon, s Mozart és Beethoven legjobb interpretálójának tartották.

A kiváló zenész, a Cívis Big Band Debrecen együttes alapítója, karmestere és művészeti vezetője, Európa, Ázsia és Afrika számos országában koncertezett szólistaként vagy zenekari művészként. 2008-ban, a debreceni Melódia Ifjúsági Fúvószenekarral és a Valcer Táncstúdióval megnyerték a Steenwoorde és La Bassée városokban rendezett kulturális fesztivált.

Kovács János fedezte fel, s haláláig tanára volt a debreceni dobfenoménként számon tartott Wesser Patriknak; a most nyolc éves fiút négyéves korától tanította, és nem csak itthon, hanem Európa több városában, valamint Japánban is fellépett vele.

Kovács János szakmai, művészi munkája elismeréseként Bartók Béla-Pásztory Ditta-, Rubányi- és Csokonai-díjat kapott.

Kovács János ütőhangszeres művészt augusztus 5-én helyezik örök nyugalomra a debreceni Köztemetőben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kutyákat uszított a TEK munkatársaira

Rablás elkövetése miatt körözött 28 éves M. Adriánt csütörtök délután fogták el Kaposváron. Az… Tovább olvasom