Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 11°C Még több cikk.

Meghalt Superman

Christopher Reeve vasárnap 52 éves korában hunyt el.

Reeve szombaton New York-i otthonában esett kómába, miután leállt szíve. A színészt kórházba szállították, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.

-A családom és a magam nevében szeretném megköszönni a Northern Westchester kórháznak, mindazt, amit a férjemért tettek – nyilatkozta Dana Reeve, az elhunyt színész felesége. –Továbbá hálásan köszönönök mindent a rajongók millióinak, akik világszerte szorítottak a férjemért. Sokat jelentett neki a szeretetük.

Az egykori Superman kilenc évvel ezelőtt egy lovasbaleset következtében bénult le nyaktól lefele, azóta tolószékben ült és csak gépek segítségével tudott lélegezni.

A tragédia után 1998-ban Alfred Hitchcock Hálószobaablak című filmjének feldolgozásában szerepelt, sőt egy rész erejéig feltűnt a Smallville-ben is.

-Féltem, hogy milyen lesz csak az arcommal és hangommal játszani. Aggódtam, hogy így nem tudok megfelelően kommunikálni. Aztán koncentráltam és a minden ment a maga útján. Minden leolvasható volt az arcomról – nyilatkozta akkoriban a színész.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bemutatkoztak a csütörtöki hölgyek

Lolleh Bellon nem ismert szerző. Kötetét hiába keresnénk könyvtárak polcain. Darabja sem a színházi… Tovább olvasom