30. Mézkúp:
"Tavalyelőtt a babakocsink kereke bánta majdnem, mert a biciklisekkel megosztva kell közlekedni a járdán és Ők mindenkifelett állóknak gondolják magukat és mindenki takarodjon az útjukból "
Tévedés. Csak nem ott van a helyük a bicikliseknek a járdán.
Az, hogy az "illetékesek" így tehetnek ránk, az a mi hibánk, csak saját passzivitásunkat hibáztathatjuk érte.
Édes Istenem, adj erőt a szülőknek, hogy ezt ép ésszel túl tudják élni.
Nyugodjatok békében, kicsi Angyalkák.
Én Vásárhelyről kőltöztem át 1 éve Szegedre. Hát bizton állíthatom a két városról, hogy egyik kutya másik eb. Mind a két helyen iszonyat a közlekedés mind gyalogosan, mind babakocsival, mind kerékpárral és autóval is. Azért írtam ennyi példát, mert Én az az ember vagyok, aki mindenképpen szokott közlekedni (kivéve tömegközlekedés ). A vásárhelyi városgazdálkodási irodához adtunk be egy kérelmet 3 éve a hódtói lakótelep lakói. Kérvényeztük, hogy rakjanak le fekvőrendőrt, mivel előszeretettel hajtanak az autók 30 helyett 60-80-al. Mire felgyorsulnak az utca elején, addigra már a végére is érnek. Persze játszótér, meg gyerekek mindenhol, ja és persze azt az utat kell használni bicikliútként is.Tehát elég veszélyes. Mikor bementem ráérdeklődni, akkor egy Úriember ( aki állítólag az irodavezető volt ) közőlte, hogy beadhatjuk a kérelmet, persze nem kevés aláírással, de sok értelme úgy sem lesz, mert az a szervízút és igazából nekik ahhoz semmi közük..... A kérdésemre, hogy mit lehet akkor… Tovább olvasom »
28.aquarius 2012.06.21. 07:37
Tanulságos az érdi polgármester hozzáállása is:(
Tipikus fidesznyik, addig érdeklik a zemberek amíg a hatalomba szavazzák - szerinte a járda építése nem önkormányzati feladat, azt az urtcában élő zembereknek kell megcsinálni ha kel nekik...
http://index.hu/belfold/2012/06/21/nem_lesz_jarda_az_ikerbaleset_szomszedsagaban/
"Arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy máshol is önerőből szokás megoldani a járdaépítést, itt is mindenkinek magának kell majd építeni. A balesetveszéllyel kapcsolatos felvetéseket a vitavezető támadásnak és hangulatkeltésnek minősítette."
Az érdiek helyében kipofoznám a polgármesteri székből ezt a fideszbarmot...de lehet hogy még a városból is.
26. X_Y 2012.06.21. 06:57 Megtettem, írásban a városgazdálkodás felé, de köszi a tippet :-) Igaz, ennyi erővel a falra lehetne borsót hajigálnom. Sőt, a helyi képviselőnek is jeleztem, írásban is - de azt is csak akkor érdeklik a Zemberek, amikor szavazatot kell gyűjteni. Ennyi.
23. bambinaXX 2012.06.21. 04:16
volt járda... :( A dolog 2oldalú:
Szeged belvárosában szintén sokszor nem lehet elférni a parkoló kocsiktól - én letojom: inkább meghúzom. tegye ezt más is - majdcsak leszoknak, h a járdára álljanak!
Ezzel a "letojom: inkább megúzom" dologgal azért óvatosan. Mert
1. Ha szabályosan - bár téged akadályozva - áll ott az autó, akkor kifizethetsz néhány százezret a fényezésre
2. Ha esetleg valami nagy fekete sötét üveges autót húzol meg, akkor lehet hogy a pár hónapot fogsz lábadozással a kórházban tölteni.
3. És ha hasonló "letojom" álláspontot nézem, akkor "ne tologassák azt a babakocsit az úttesten mert letarolom, aztán majd leszoknak a babakocsi úttesten tologatásáról".
Sajnos ez a "letojom" álláspont igen népszerű, ezért is tart ott az országotok, ahol..
24. aquarius 2012.06.21. 06:37
19. Ebgondolat 2012.06.20. 21:11 Toltál Te már babakocsit mostanában Vásárhelyen?!
Problémáddal fáradj be Lézerjanihoz és tett fel neki a kérdést hogy Hódmezőlázárhelyen miért volt fontosabb milliárdokért emlékpontot építeni mint járdát...
21. CsImre 2012.06.20. 21:18
22. belaba 2012.06.20. 22:05
Hát ha Érden nem autóval akarsz helyváltoztatni és nem akarsz kockáztatni a járda helyetti akadálypályán vagy az úttesten, akkor valószínűleg abban a házban halsz meg, ahol születtél. De ez igaz nagyon sok hasonló méretű "városkára" is.
19. Ebgondolat 2012.06.20. 21:11 Toltál Te már babakocsit mostanában Vásárhelyen?! Nem zötykölődésről beszélünk - fizikai képtelenségről (főleg télen). A lehető leghatározottabban visszautasítom a felelőtlenség vádját. Szállj már le a magas lóról.
volt járda... :( A dolog 2oldalú:
Szeged belvárosában szintén sokszor nem lehet elférni a parkoló kocsiktól - én letojom: inkább meghúzom. tegye ezt más is - majdcsak leszoknak, h a járdára álljanak!
Alsóvároson is van 1utca, amin rendszeresen gyalogosok és idióta szülök közlekednek babakocsival. Nem lehetne rendőrt odaállítani, h büntessen érte??
hirdetés
