Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Meghalt Toller László

Elhunyt Toller László volt szocialista országgyűlési képviselő - értesült MSZP-s forrásból az MTI hétfőn.

A 60. évében járó politikust hétfőn hajnalban a pécsi kórházban érte a halál, ahova hetekkel ezelőtt vitték be, miután állapota rosszabbodott. Pécs volt polgármestere 2006-ban autóbalesetet szenvedett, azóta éberkómában volt.

Toller László 1950. október 21-én született Budapesten. A Janus Pannonius Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán 1975-ben szerzett diplomát. 1974-től a Baranya Megyei Tanács előadója, majd három évig Beremend Nagyközség tanácsi vb-titkára. 1978-tól a megyei tanács, illetve önkormányzat munkatársa Pécsett, előbb csoportvezető, majd igazgatási osztályvezető-helyettes, irodavezető, 1992-től a megyei sportigazgatóság helyettes vezetője volt.

Toller László 2006-ban autóbalesetet szenvedett, azóta éberkómában volt.
Toller László 2006-ban autóbalesetet szenvedett, azóta éberkómában volt.

1972-től tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak, majd 1989 októberében az MSZP alapítói közé tartozott, 1999-2000-ben az országos választmány alelnöke, 2003-2004-ben országos elnökségi tag, 2003-2007-ben megyei pártelnök volt.

1990 októberében Pécsett bejutott a városi közgyűlésbe, 1998 októberétől 2006 októberéig a baranyai megyei jogú város polgármestereként, 2002-2006-ban a Megyei Jogú Városok Szövetsége, majd a Magyar Városok Szövetségének elnökeként dolgozott, ez utóbbi önkormányzati érdekszövetségnek alapítója volt.

Toller 2006. június 19-én szolgálati autójával súlyos közlekedési balesetet szenvedett a 61-es úton,
Toller 2006. június 19-én szolgálati autójával súlyos közlekedési balesetet szenvedett a 61-es úton.

1994 és 2009 között Pécs városát képviselte az Országgyűlésben. 1995-től 2000 végig - kis megszakítással - az MSZP frakcióvezető-helyettese volt, 1994-től részt vett az alkotmány- és igazságügyi, 2006-tól az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság munkájában. 2004. októbertől az akkor hivatalba lépett kormányfő, Gyurcsány Ferenc önkormányzati tanácsadó testületének vezetője, majd 2005-2006-ban a miniszterelnök és a megyei jogú városok közötti kapcsolatok megbízottja lett.

Toller Lászlóval évekkel ezelőtt Szenes Andrea is készített interjút. (Részlet)


2006. június 19-én szolgálati autójával súlyos közlekedési balesetet szenvedett a 61-es úton, Tamási és Dombóvár között. A balesetben súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett, s attól kezdve kómában feküdt. 2009. február 12-én cselekvőképességet kizáró gondnokság alá került, s választójogának elvesztése miatt országgyűlési képviselői megbízatása megszűnt.

Társadalmi tevékenységet is kifejtett: 1990-től 1994-ig a Sipos-Güth Árvák Alapítvány támogató tagja, 1989-től a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület, 1991-től a Pécsi Vasutas Egyesület tagja, 1997-től a Pécsi MFC labdarúgó klub elnöke volt.

2006-ban az év polgármesterévé választották, 2007-ben Pécs díszpolgára lett.

Az MSZP saját halottjának tekinti Toller Lászlót

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője az alábbi közleményt adta ki:

"Hosszú szenvedés után búcsúzott el mindannyiunktól Pécs egykori polgármestere, Toller László. Először 1998-ban válaszották Pécs polgármesterének, majd 2000-ben megismételte ezt a sikert. Frakcióvezető-helyettesként sok érdemet szerzett a Parlamentben, mindemellett a párt országos választmányának alelnöke, a párt Baranya megyei elnöke lett, ezt követően pedig az országos elnökség tagjaként dolgozott. A miniszterelnök önkormányzati tanácsadó testületének elnöke is volt. 2006-ban választották az év polgármesterévé, nem sokkal ezután pedig megkapta Pécs díszpolgári címét. Határozott, céljaiért fáradhatatlanul küzdő, lelkiismeretes ember, barát és munkatárs volt. Töretlen hite és tenniakarása példamutató volt mindannyiunk számára. Az MSZP egyik emblematikus alakjaként mély űrt hagy maga után, emlékét szívünkben őrizzük. A Magyar Szocialista Párt és a frakció Toller László polgármester urat a saját halottjának tekinti. Őszintén osztozunk a család valamint a rokonok, hozzátartozók és a barátok mély fájdalmában."

A kormányfő részvétnyilvánítása Toller László halála miatt

Bajnai Gordon kormányfő szerint Toller László halálával családját, Pécs városát és a magyar baloldalt egyaránt komoly veszteség érte.

A miniszterelnök az MTI-nek elküldött hétfői közleményében úgy fogalmaz: mély fájdalommal értesült Toller László haláláról.

Mint írja, közösségének felelős képviselőjeként, a város vezetőjeként Toller László sok éven át fáradhatatlanul dolgozott Pécs városáért, az ott élőkért. Tisztelték és becsülték őt elhivatottságáért, kitartásáért, emberségéért - teszi hozzá.

Bajnai Gordon szerint Toller László halálával családját, Pécs városát és a magyar baloldalt egyaránt komoly veszteség érte.

"Osztozom a család bánatában, fájdalommal hajtok fejet emléke előtt" - olvasható a közleményben.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. boltoslány 2010. május 12. 13:01
    „41. gerbera 2010.05.11. 00:08

    Nem is kell érte könnyet ejteni!
    Viszont egy érző, egészséges lelkületű ember ezt az állapotot a legrosszabb ellenségének sem kívánja!!
    Ne felejtsd azt sem, hogy nem tudod, neked mi van megírva, nem leszel-e ugyanilyen kiszolgáltatott egyszer?
    Ijesztőnek találom, ami ma ebben az országban eluralkodott egyeseken, és ezt nem a szociknak köszönhetjük!
    Egyik pártban/nak sem hiszek. Az álszentséget, a mutyizást, a hazudozást az emberek ámítását ugye nem kizárólag a szocik művelték, és művelik most is?
    Próbáljunk már emberek maradni!!!”
  • 42. jozko 2010. május 11. 21:32
    „Ismerjük a múltját. De magatehetetlen ellenféllel és nyitott sír fölött tisztességes ember nem háborúzik! NYUGODJON BÉKÉBEN! A többi már elgondolkodtató! De semmiképpen nem szeretnék ilyen áron sem családtagként, sem politikusként előnyökhöz jutni.”
  • 41. gerbera 2010. május 11. 00:08
    „De azért nem felejtem,hogy a Böszmét neki köszöhetjük a puccsával együtt, mert kis péter volt a befutó, csak jött lacika puccsa.Na meg Pécs adóssága,nagy lobbizással pártösszeköttetéssel EU kultúrális zsebbiznisz.”
  • 40. gerbera 2010. május 11. 00:03
    „33. hozzászólás Léni 2010.05.10. 18:34
    A Toller-maffia rengeteg kárt okozott Pécsnek. T.L. a korrupt, mutyizós szocipolitikus tipikus példánya volt, szét.<moderálva> a várost, és igencsak szerette pozícióba hozni a népes rokonságot-jól fizető állások, zsíros kis megbízások...
    Mennyit tett a városért, csak dióhéjban pár szó: Vízmű, Mecedes buszok story, Megyeri-tér,a magasház, PÉCSNEK 38 MILLIÁRDOS ADÓSSÁGA, Bázis pálya-remélem ebből leesik valami bolsikám...FELESÉGE 3 ÉVIG FELSZEDTE A POLGÁRMESTERI,KÉPVISELŐI FIZETÉSEKET A MOZGÁSKÉPTELEN KOMÁBAN LÉVŐ URA UTÁN.
    Én aztán nem ejtek érte könnyet.”
  • 39. Túróvarázs 2010. május 10. 22:13
    „Lassan mondom, hogy megértsétek... nincs más választásunk. Spórolni kell, mert elbuktáztuk a választásokat...
    -Sleppet kirúgni.
    -Kocsikat visszavenni
    -Toller, switch off...”
  • 38. szpirigonzálesz 2010. május 10. 21:43
    „Szerencsétlen Toller lászló igazából a karambol idején távozott közülünk.
    Nem most veszítettük el, nem is volt alkalma elbúcsúzni senkitől.

    Megdöbbentenek az ezt semmibe vevő, képmutató, hamis búcsúztatások.”
  • 37. 777kutya 2010. május 10. 21:19
    „Inkább semmit nem mondok, írok róla.
    Maradjunk ennyibe.”
  • 36. napfenyfurdo_mutyi 2010. május 10. 20:06
    „libajnai kordon miatt 9 ember akasztotta fel magát és 25 csalad ment tönkre!”
  • 35. macs 2010. május 10. 19:45
    „barkzso,
    most miért irigykedsz. Láttad, hogy előre aláirta a jelenléti ívet? Nem akarok idehozni politikát, de sokan voltak a parlamentben akik, sokkal, de sokkal több pénz vettek fel. Igaz, ők a büffében voltak és nem éber kómában.
    Legyél egy kicsit együttérzőbb.”
  • 34. barkzso 2010. május 10. 19:11
    „Részvétem a családnak, még ha jogtalanul vették is fel éveken át a sok-sok millió forintot amit az korábban előre aláírt parlamenti jelenléti ív alapján fizettek ki neki(k).”
  • 33. Léni 2010. május 10. 18:34
    „20. gerbera! Undorító vagy! Remélem nem moderálják a véleményemet.

    Bajnai Gordon szavaival értek egyet!

    Nyugodjon békében, megérdemli!”
  • 32. kok 2010. május 10. 17:45
    „Jól meg lehet élni a szerencsétlen bányászok nyomorából és letűnt idők iránti nosztalgiájából..”
  • 31. Szakértő 2010. május 10. 17:22
    „Isten nyugosztalja szegénykémet. Viszont egy dolgot nem értek a cikkből: 1994 és 2009 között Pécs városát képviselte az Országgyűlésben. Hogy, ha 2006 nyarától kómában volt? Vagy ezért támadták a feleségét, és ezért vette fel helyette a pénzt?”
  • 30. CID 2010. május 10. 17:00
    „25. hozzászólás boltoslány 2010.05.10. 16:25

    20. gerbera

    <moderálva sértő>
    Éber kóma után szerintem Toller úrnak meg megváltás volt. Lehet a család s megkönnyebbült. Mindenesetre sok erőt, és kitartást kívánok nekik.”
  • 29. Ahmadinejad 2010. május 10. 16:59
    „születünk és meghalunk ennyi, meg irjanak már a többi halott és haldokló emberről, én ha nem irok részvétet az az én magán ügyem, egy hazug kormányt támogatott! Amúgy nem érdekel ez az egész!”
  • 28. Arnika 2010. május 10. 16:57
    „20. gerbera
    Minősítetted magad.”
  • 27. exchange 2010. május 10. 16:40
    „Részvétem.”
  • 26. liongate 2010. május 10. 16:40
    „Kedves moderátor legközelebb hamarabb moderálja majd az olyan hozzászólásokat,mint pl a 12-es volt és akkor megelőzheti az olyan beírásokat,mint az enyém volt,ennyire egyszerű,de addig eszébe nem jutna,lehet moderálni!”
  • 25. boltoslány 2010. május 10. 16:25
    „20. gerbera

    Kedves, intellingens Gerbera!
    Ugye ezt te sem gondoltad komolyan?
    Ő nem egy akármilyen párt tagja volt, hanem EMBER!
    Úgy tűnik te nem annyira...”
  • 24. klj_54 2010. május 10. 15:46
    „Béke poraira!
    Amen”
43 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Markoló borult a Váci útra

Markoló borult a Váci útra a XIII. kerületben, a baleset helyszínén motoros rendőrök irányítják a… Tovább olvasom