Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Meghosszabbították a veszélyhelyzetet

A kormány december 31-ig meghosszabbította az iszapkatasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyére 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzetet.
Az intézkedésre - amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg - az Országgyűlés hatalmazta fel a kormányt, amikor hétfőn nagy többséggel, 349 igen szavazattal és a szocialista Szanyi Tibor ellenszavazatával támogatta az ezt célzó indítványt.

A törvény szerint a kormány 14 napra hirdethet veszélyhelyzetet, ennek meghosszabbítása az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t felügyelő kormánybiztosa korábban azzal indokolta a vészhelyzet meghosszabbításának szükségességét, hogy az érintett területen nem lehet elvégezni a feladatokat a normál közigazgatás keretében, vagyis továbbra is szükség van a fegyveres szervek, ezen belül a honvédség speciális eszközeinek alkalmazására.

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár hétfői parlamenti felszólalásában emlékeztetett: a Mal Zrt. ajkai iszaptárolójának gátja október 4-én 12 óra 30 perckor szakadt át, az így kiömlő iszap pedig elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő területeit.

Kiemelte: a kormány gyorsan és határozottan cselekedett, a katasztrófában érintettek érdekében azonnal megszervezte a mentést és a kárelhárítást, s október 6-án kihirdette a veszélyhelyzetet is.

Az iszapkatasztrófa következtében kilencen vesztették életüket, és mintegy 150-en sérültek meg, egyikőjük állapota hétfőn válságosra fordult.

Olvasóink írták

  • 1. jozko 2010. október 19. 23:11
    „Pedig az MTA szerint híre sincs a bajnak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamionoknak tilos lesz az előzés az M5-ösön

Budapest - Tilos lesz előzniük a tehergépjárműveknek az M5-ös autópálya Budapest és Kecskemét… Tovább olvasom