Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Meghosszabbították Geréb Ágnes házi őrizetét

Meghosszabbították a felfüggesztett szülész-nőgyógyász, Geréb Ágnes házi őrizetét. Geréb Ágnes és négy társa ellen tavaly június óta zajlik büntetőeljárás a Fővárosi Bíróságon.
A Fővárosi Bíróság sajtó-és nemzetközi kapcsolatok osztályának keddi közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) múlt csütörtöki végzésében "a bűnismétlés veszélyére tekintettel" hosszabbította meg G. Ágnes gyanúsított házi őrizetét az első fokú bíróság határozatáig, legfeljebb azonban június 21-ig.

Geréb Ágnes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt van folyamatban büntetőügy a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztálya életvédelmi osztályán.

A bíróság szerint "megalapozottan feltehető, hogy a most is büntetőeljárás és foglalkozástól eltiltás hatálya alatt álló gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb hasonló jellegű, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el. A napi rendszeres rendőri ellenőrzéssel járó házi őrizet szükséges és egyben elégséges is a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok biztosítására" - indokolta a döntést a BKKB.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Próbára bocsátotta a bíróság Toroczkait

Gyülekezési szabadság megsértésében bűnösnek mondta a ki Toroczkai Lászlót a Pesti Központi Kerületi… Tovább olvasom