Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Megint nincs új elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak

A köztársasági elnök jelöltjére a titkos szavazáson 230 képviselő voksolt igennel, 123 nemmel.
Sólyom László: egy kisebbség szavazott a változatlanságra

A hétfői parlamenti szavazás vesztese nem Havasiné Orbán Mária a köztársasági elnök szerint, mert jelölésével nem csak ő maga, hanem az egész bírói kar nyert: változott a légkör, és feléledt a remény, hogy megoldják azokat a problémákat, amelyeket régóta görget maga előtt a bírói szervezet. Mindenki megtanulta, hogy van olyan személy, aki alkalmas legfelsőbb bírónak, és nem rajta múlik, hogy a bíróságok abban a helyzetben maradnak, amelyben most vannak - fogalmazott Sólyom László.

Az államfő szerint a hétfői szavazással a bíróságok tovább cipelik problémáikat, amelyek nemcsak az ő munkájukat nehezítik meg, hanem a jogkereső közönségét is. Mindez így az egész ország terhe - mondta. A köztársasági elnök úgy vélte: az főleg fájdalmas, hogy a mostani válságban nem sikerült főbírót választani, aki képes lett volna stabilizálni a bíróságok helyzetét, valamint bizalmat gerjeszteni.

Hamarosan az elnökhelyettesi szék is megüresedik a Legfelsőbb Bíróságon - hívta fel a figyelmet Sólyom László. Értelmezési kérdésekkel is foglalkozik ezért az államfő a következő időszakban, konkrétan azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese jelölhet-e egy újabb elnökhelyettest. Új elnökjelöltet is igyekszik találni a köztársasági elnök, minél hamarabb. Döntését azonban "sem az önjelöltek, sem a kéretlen tanácsadók, sem pedig különféle lobbik" nem fogják befolyásolni - utalt arra, hogy döntése előtt most sem kéri majd ki a parlamenti pártok véleményét.

Másodszor sem választották meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé Havasiné Orbán Máriát hétfőn a parlamentben. A köztársasági elnök jelöltjére a titkos szavazáson 230 képviselő voksolt igennel, 123 nemmel - vagyis nem kapta meg a megválasztásához

Fidesz: az MSZP érdeke az anarchia

A Fidesz szerint a szocialistáknak az az érdekük, hogy az igazságszolgáltatásban anarchia legyen. Az ellenzéki párt így kommentálta, hogy a parlamenti többség hétfőn másodszorra is leszavazta az államfő főbíró-jelöltjét.

A sikertelen voksolás után Répásy Róbert (Fidesz) úgy fogalmazott, hogy az igazságszolgáltatás szétzilálásával a szocialisták a közbiztonságot is veszélyeztetik. Répássy szerint az MSZP-nek azért is érdeke az anarchia az igazságszolgáltatásban, mert tucatnyi szocialista politikus kénytelen bíróság elé állni.

SZDSZ: alkotmányos válságba kerülhet a magyar igazságszolgáltatás

A magyar igazságszolgáltatás alkotmányos válságba kerülhet, azzal, hogy lassan egy éve nincs elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak - mondta Hankó-Faragó Miklós szabaddemokrata országgyűlési képviselő azzal kapcsolatban, hogy hétfőn ismét nem választotta meg főbírónak az Országgyűlés az államfő jelöltjét.

A liberális politikus szerint végtelenül nagy felelősség terheli az Országgyűlést, elsősorban azokat, akik nem támogatták Havasiné Orbán Mária megválasztását, szerinte ugyanis e pozíció betöltése nélkül képtelenség megfelelően működtetni az igazságszolgáltatást, amire ráadásul komoly reformok várnak. Hankó-Faragó Miklós a szavazás után azt mondta, reméli, hogy ez a helyzet hamarosan megváltozik, és rövid időn belül ezt a fiaskót az Országgyűlés tudja majd pótolni, ellenkező esetben komoly problémák lesznek; a Legfelsőbb Bíróságnak már csaknem egy éve nincs elnöke, ez az állapot a Magyar Köztársaság igazságszolgáltatásának alkotmányos biztonságát veszélyezteti - mondja az SZDSZ.

Olvasóink írták

  • 6. aranka2 2009. március 10. 21:32
    „Sólyom magának kereste az újabb megszégyenülést. Micsoda hólyag!
    Pedig jelöltje igen kiváló, igen alkalmas lett volna.”
  • 5. Power 2009. március 10. 10:36
    „A megélhetési bűnözőknek nem érdeke, hogy legyen elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak.”
  • 4. cyt 2009. március 10. 08:39
    „Hát igen, ebben az országban nincs semmi, ami normális, de van annál több, ami abnormális. Van egy demagóg, önelégült, idióta miniszterelnök, akinek van egy pénzügyileg magához kötött sleppje. A slepp gyöngyszeme az SZDSZ. Ez a tábor a kádár rendszerben szocializálódott. Ennek a gyümölcse az a viselkedésmód, amit gyakrolnak. Eszerint csak az lehet jó, előre mutató, az ország érdekét szolgáló, ami a szoclib vezetőségnek és a pénzvilágnak jó - de főleg hasznot hozó. Minden "szervezeten" kívüli eszme, vagy "szervezeten" kívülről jövő ember elfogadhatatlan részükre. Ez látható a Legfelső Bíróság elnökének megválasztási hercehurcájában is. Ennek a "szervezetnek" az érdeke az anarchia elérése, amikor bevethetik majd a saját fegyveres testületüket (lásd jeltelen barbárok 2006 őszén a rendőrség berkeiben - az ügy azóta sincs kivizsgálva). Minden elismerésem Sólyom Lászlóé, aki megpróbálja érvényesíteni azt a nagyon minimális alkotmányos jogi lehetőséget, amit a jelen pillanatban érvényes, a szocialista-kommunista rendszerből megörökölt, tódozott-foldozott magyar alkotmány számára lehetővé tesz. Pofátlanság és cinizmus az, amit MSZP művel ebben az országban. De legalább ilyen aljas dolog az is, amit a szervilis média tesz körülöttük.”
  • 3. CsImre 2009. március 09. 23:00
    „"Megint nincs új elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak"

    Csak nekem tűnik nyakatekertnek ez a cím?

    Mondjuk

    "Továbbra sincs elnöke..."
    "megint leszavazták az elnökjelöltet..."
    vagy
    "Nem választották meg a..."”
  • 2. flexsnake 2009. március 09. 21:25
    „A sértett öregúr akinek megmondják hogy legyen kedves arrébb állni :D
    Ilyen is csak ebben az országban történhet meg. Minden más országban egy döntést elfogadnak. Nálunk nem, nálunk számoljuk újra, ha nem lehet akkor meg nem vesztetünk csak a szavazók a hülyék.
    Tessék már egyszer és mindenkorra tudomásul venni hogy ha nem akkor nem. És azért nem mert így döntöttek.
    Vagy akkor tényleg oszlassuk fel a kurva parlamentet és első Sólyom kezében az országalmával lehet király.”
  • 1. sörpocak 2009. március 09. 19:45
    „"Döntését azonban "sem az önjelöltek, sem a kéretlen tanácsadók, sem pedig különféle lobbik" nem fogják befolyásolni - utalt arra, hogy döntése előtt most sem kéri majd ki a parlamenti pártok véleményét."
    Kedves Sólyom úr! Talán mégsem ártana egyeztetni a pártokkal. Vagy ugyanúgy demagogizál mint a fidesz?
    Őn a mindenható-gondolja? Mit szeretne? Uralkodni, hogy ön legyen a király?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyald meg, vagy fejbe rúglak!

Brutális videó került fel a világ legnagyobb videómegosztó oldalára hazánkból. Tovább olvasom