Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Megint rangadót játszik a Gyirmót

labdarúgás

A múlt heti városi rangadó után ismét egy nagyon fontos mérkőzés előtt áll Hannich Péter legénysége. A gyirmóti együttes edzője elmondta: „A jó szerepléssel kapcsolatban már komoly elvárások vannak a csapattal szemben, ez pedig a dobogó elérése. A játékosokon érzek is némi feszültséget, éppen ezért a héten egy szabadnapot is kaptak. Vannak kisebb problémáink, Nagy László azonban letöltötte a sárga lapos eltiltását, így visszatérhet a gárdába.” Egy hazai győzelem esetén a gyirmótiak négy pontra megközelítenék a felcsúti csapatot a tabellán. Eltiltott futballista nincs a keretben, ám többen is bajlódtak kisebb sérüléssel, illetve betegséggel.


A másik oldalon Komjáti András, a Felcsút szakvezetője szerint biztosan nagyon jó mérkőzést játszanak egymással a csapatok.
„ A két győri gárda közvetlen riválisainknak számítanak. Úgy gondolom, hogy a pontelőnyünk jelentős velük szemben. Jól ismerem a gyirmótiakat, többször láttam őket játszani és Hannich Péter személyében nagyszerű edzőjük van. Nálunk Vargának három sárga lapja van, Ködöböcz és Csurka pedig sérült.”
Hévíz–Mosonmagyaróvári TE (15 óra). Soós Imre, a Lajta-parti együttes szakvezetője elmondta: „A Hévíz nagyon hullámzó teljesítményt nyújt. A mi helyzetünkben már mindig győzni kell, remélem, most is így lesz.” Három sárga lapja miatt Burkus biztosan nem játszik. Vén és Varga I. játéka betegség és sérülés miatt kérdéses. A tervezett kezdőcsapat: Antal – Szabó G., Sipos, Pint, Pálla, Tímár, Forrai, Schafranek, Takács, Faragó, Király.
Balatonlelle–Integrál-DAC (vasárnap, 17.30 óra). Nagy László, az Integrál-DAC szakvezetője szerint a Bodajk-Siófok, a Gyirmót és a Paks elleni mérkőzések pontosztozkodással végződtek ugyan, de mindegyikben benne volt a győzelem lehetősége. „Ennyi döntetlen után Balatonlellén mindenképpen győznünk kell, bár a vasárnapi ellenfelünk veszélyes hazai pályán.” Sárga lapos eltiltás miatt Fajkusz és Baumgartner hiányzik, Kovács H.-t legutóbb kiállították, Molnárnak csontrepedése van, Orovecz térdoperáció előtt áll és Laki, valamint Imrik sem játszik, továbbá Germán is sérüléssel bajlódik. A tervezett kezdő tizenegy: Horváth T. – Csikós, Máté, Keszei, Császár, Kertész, Csintalan, Gollovitzer, Kovács L., Oross, Herczeg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szili Katalin: Jó úton halad a lap

Szili Katalin szerint az új székházunk arra is bizonyíték, hogy a Délmagyarország olyan színvonalas… Tovább olvasom