Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Mégis lesz víz

a Potzmann-dűlőben

Négy év után eldőlt, hogy a Potzmann-, Neuberg-, Kohlenberg-dűlő, valamint a Balfra vezető országút melletti területek kerttulajdonosai kapnak vezetékes ivóvizet – jelentették be tegnap a városházán.
– Sopron mint a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Rt. legnagyobb tulajdonosa, arra kötelezi a szolgáltatót, hogy lássa el ivóvízzel a Potzmann-, Neuberg-, Kohlenberg-dűlőt, valamint a Balfra vezető országút melletti területeket – jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Kóczán Zoltán önkormányzati képviselő, városüzemeltetési tanácsnok. – A vízközmű építőközösséggel külön szerződést kötünk. Ebben szerepel majd, hogy a nyári csúcsidőszakban – korlátozás esetén – nem kapnak vizet. A terveink szerint amikor belép a rendszerbe a hegykői regionális vízbázis, már nem lesz szükség a megszorításra.
Mint elhangzott, ezt a területet a város továbbra sem szánja lakóövezetnek. Éppen ezért a mostani ivóvíz-szolgáltatás nem jelentheti azt, hogy a tulajdonosok a későbbiekben további közművesítési igénnyel lépjenek fel.
Mint arról újságunkban beszámoltunk (Kisalföld, 2006. március 21., Négy éve szeretnének vezetékes ivóvizet), 280 kerttulajdonos négy éve szeretne vezetékes ivóvizet a Potzmann-, Neuberg-, Kohlenberg-dűlő, valamint a Balfra vezető országút melletti területekre bevezettetni.
– Bízunk abban, hogy nem kell ismételten megkérni a hatósági engedélyeket – mondta el lapunknak a sajtótájékoztató után Czupy Jenő, a vízközmű építőközösség vezetője. – Úgy számolunk, a kerttulajdonosok már nyáron befizethetik az első részletet és ősszel elkezdődhet a hálózat csöveinek lefektetése. Így jó esetben jövő tavasszal már víz folyik a csapokból. Azt viszont kijelenthetem, hogy nem lakóházakat szeretnénk építeni, hanem nyaranta öntözni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Láthatatlan és elháríthatatlan rakétát teszteltek Iránban

Irán sikeres kísérletet hajtott végre radar által nem érzékelhető, egyszerre több célpont ellen is… Tovább olvasom