Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Megkezdődött Rómában a húsvét nagyheti ünnepségek sorozata

Megkezdődött csütörtökön Rómában a húsvét nagyheti ünnepségek sorozata, s elődje gyakorlatához képest XVI. Benedek pápa több hagyománnyal is szakított. Máris tízezrek érkeztek az örök városba, hogy ott ünnepeljék a húsvétot.
Fotó: AP
A katolikus egyházfő (egyben Róma püspöke) megismételte a lateráni bazilikában a lábmosás gesztusát annak emlékére, hogy az evangéliumok elbeszélése szerint Krisztus - röviddel kereszthalála előtt - alázata jeléül megmosta tizenkét tanítványának a lábát. Joseph Ratzinger pápa - szakítva a hagyományokkal, tavaly áprilisban elhunyt elődje, Karol Wojtyla által folytatott gyakorlattal - ezúttal nem papokat választott ki, hanem tizenkét világi személyt, az olasz főváros katolikus mozgalmainak tagjait, hogy jelezze, milyen fontosnak tartja a világiak szerepét az egyház életében.

A szentatya a lateráni Szent János-bazilikában misézett nagycsütörtökön, egyebek között úgy fogalmazva szentbeszédében, hogy "a szeretet elutasítása teszi hitvánnyá az embert". Egészében az isteni szeretetnek szentelte homíliáját, hangsúlyozva, hogy "csak a szeretetnek van tisztító ereje, az tisztít meg hitványságainktól, emel fel bennünket Istenhez".

Tízezrek érkeztek Rómába

Hívők ezrei vettek részt a Coena Domini (úrvacsora) szentmisén a római egyházmegye bazilikájában. Jelen volt a misén Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja is. XVI. Benedek elődje, II. János Pál negyedszázadon át "nagycsütörtöki levélben" szólt paptestvéreihez, de a jelenlegi egyházfő valószínűleg ezzel a hagyománnyal is szakít – jelezték vatikáni források.

Egy reggeli misén a szentatya elvégezte a kereszteléshez és bérmáláshoz használt olaj beszentelésének szertartását. Vasárnap, húsvét napján misét pontifikál a vatikáni Szent Péter téren, és áldását adja "a városra és a világra", vagyis elmondja a hagyományos "urbi et orbi" áldást, húsvét hétfőn viszont már nyári rezidenciájára, Castelgandolfóba utazik néhány napra.

Máris tízezrek érkeztek az örök városba, hogy ott ünnepeljék a húsvétot. Kedvez az ünnepségeknek, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokra is marad Rómában a derűs tavaszi idő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sült kolbász után csokipálinka

Gyermekekre jellemző tulajdonság, hogy ha valamivel kísérletezni szeretnének, azt akkor teszik meg, amikor a szülők nem tartózkodnak otthon. Magdika is így tett 13 éves korában: a szülők Téten szüreteltek, ő pedig nekiállt rétes nyújtani. A túrós finomság kitűnőre sikeredett, így a munkából fáradtan hazatérőket kellemes meglepetés várta. Finom süteményei is bekerültek receptkönyvünkbe. Tovább olvasom