Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Megkezdte működését a SkyCourt, a Liszt Ferenc légikikötő új csarnoka

Vasárnap hajnalban megkezdte működését a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasforgalmi csarnoka, a SkyCourt (Égi Udvar).
A Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-vel azt közölte, az átadás zökkenőmentes volt, az első utasok elégedettek a szolgáltatásokkal. Hardy Mihály elmondta, hajnali négy órakor eltávolították a paravánokat a 2A és a 2B terminálok átjáróiból, és az utasok használatba vehették a két terminál között épült új utasforgalmi csarnokot. A Malév Londoni járata volt az első, melynek utasai beléphettek a SkyCourt-ra; a csarnok első két vendége egy magyar hölgy és egy szlovák férfi volt.

Olvasóink írták

  • 3. bánki 2011. március 28. 10:15
    „Nem a mi vendéglátó ipari egységünk ! Q-va drága !”
  • 2. szentjanosbogar 2011. március 27. 13:44
    „Ebben az evben Liszt-ev van legalabbis a zenei vilagban. A francia miniszterelnok javaslatara, aki koztudott magyar szarmazasu . Ha nyugaton fejet hajtanak Liszt munkassaganak, akkor tisztelt hozzaszolo Mo.-on talan ellehet nevezni Liszt Ferencrol egy nemzetkozi repuloteri csarnokot.
    Csak gondoljon bele a rendszervaltas utan a Marx terbol Mars ter lett, es hany Lenin utcat kereszteltek at valami ertelmes magyaros utca nevve, es meg sorolhatnam.”
  • 1. Jericho 2011. március 27. 13:06
    „Liszt Ferenc légikikötő! Vazze! Ő találta fel a repülőt, vagy mi a faxom van itt? Képzeljük csak el, mit csinálnának az angolok, ha Londonban átkeresztelnék a Heathrow-t, wagy a Gatwick-et valami akármire. Kicsapná a biztosítékot, de rendesen, az biztos. Hogy egyeseknek miért nem volt jó a Ferihegy, azt már lehet, hogy sohasem tudjuk meg.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ártéri kalandpark a Tisza-tónál

Újabb szórakoztató látványossággal gazdagodik a Tisza-tó: a tiszafüredi Holt-Tiszán, a Császlód szigeten ártéri kalandpark épül, amely a nyári idegenforgalmi szezonban már várja a térségbe látogatókat. Tovább olvasom