Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Megkezdték az amerikaiak kimenekítését Libanonból

Az Egyesült Államok is megkezdte szerdán állampolgárainak jelentős számban történő kimenekítését Libanonból, de közben folytatódott a legkülönbözőbb állampolgárságú emberek evakuálása is.
Az amerikaiak kimenekítésében kilenc hadihajó - köztük egy helikopterhordozó -, több ezer tengerészgyalogos és tengerész vesz részt amerikai tisztségviselők közlése szerint. Szerdán a tervek alapján több mint 2400 honfitársuknak segítenek elhagyni az országot. Ez az első jelentősebb csoport abból a 8000 amerikaiból, aki távozni akar.

Libanonban mindazonáltal 25 ezer amerikai állampolgár él. A kimenekítetteket először Ciprusra szállítják. Egy Norvégia által bérelt hajó korábban már a szigetországba szállított 126 amerikait mintegy ezer európaival együtt. Egy brit hajó kedden elszállított Bejrútból 180 brit állampolgárt, és London azt tervezi, hogy a hét végéig összesen ötezer embert evakuál az arab országból.

A világ sok más országa is igyekszik hajókat és repülőgépeket küldeni állampolgáraiért, köztük olyan távoliak, mint Brazília vagy Chile. Kanada - amelynek mintegy 40 ezer állampolgára (zömük kettős állampolgár) él Libanonban - közölte, hogy szintén szerdán kezdi meg a távozni akarók tömeges kimenekítését.

Svédország 1500 állampolgárát evakuálta szerda kora reggel Bejrútból, egy-egy spanyol repülőgép pedig Damaszkuszból vitt el 113 olyan spanyolt, Ammánból pedig 152-t, aki közúton jutott oda Libanonból - közölte a madridi külügyminisztérium. Az ENSZ New York-i székhelyén helyi idő kedd este közölték, hogy kimenekítik az országból azokat a világszervezeti alkalmazottakat, akikre ott nincs feltétlenül szükség. A segélyezést végzők maradnak. Libanont a külföldieket menekítő hajók egy tengeri folyosón hagyhatják el, amelyet az izraeli haditengerészet biztosít erre a célra.

hirado.hu/MTI

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Londonban utcát neveztek el Kapuvárról

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom