Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Meglenne a kétharmados Fidesz-KDNP-többség?

Megszerezhetné a kétharmados többséget a parlamentben a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, ha most lennének a választások.
A megkérdezettek 42 százaléka Orbán Viktort választaná miniszterelnöknek - számol be a csütörtöki Magyar Nemzet a Nézőpont Intézet felméréséről, amelyet a Heti Válasz című hetilap számára készített a közvélemény-kutató.

A felmérés szerint február harmadik hetében 42 százalék volt a Fidesz támogatottsága, és január óta sem az MSZP (11 százalék), sem a Jobbik (9 százalék) támogatottsága nem változott érdemben az aktív, részvételüket biztosra ígérő szavazók körében, küzdelmük a második helyért folyik.

A lap által ismertetett felmérés szerint a szocialisták legfeljebb 22, a Jobbik legfeljebb 18 százalékot szerezhet, míg a Fidesz 50 százalékot.

Az intézet mérése szerint tízből négyen most is Orbán Viktort választanák miniszterelnöknek, Bokros Lajos viszont jelentősen vesztett vonzerejéből: míg az év elején még a megkérdezettek 15 százaléka kívánta őt kormányfőnek, ma már csak 10 százalékuk tart ki mellette. Mesterházy Attilát 7 százalék választaná miniszterelnöknek.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. medvejanos 2010. április 07. 15:27
    „Jaa nincs is olyan, hogy SZDSZ... bocsika :)”
  • 20. medvejanos 2010. április 07. 15:26
    „75% a Fidesznek?? Ez már etetés :D
    Számoljunk reálisan és szerintem nem csak én számolok így.
    Az MSZP támogatottsága nagyjából ugyan akkora, mint az EU-s választás idején. Akik addig megmaradtak utánna is megmaradnak, de viszont többen mennek majd el szavazni. 10-15%.
    A Jobbik biztos erősödött és olyan embereket mozdított el a szavazás irányába akik eddig biztos nem mentek volna el. 15-20%.
    Az LMP nagy kérdés, hogy bejut-e, de szerintem lesz esélyük és mivel jó pártnak tűnik meglesz a bejutási küszöb, de akár több is 5%
    Na számoljunk szépen. Még ha csak mindenhol minimummal is számolunk.
    100-(10-15-5)=70% Ez a legfelső határ amit elérhetne a Fidesz. DE a benem jutó pártok szavazatai +5%-ot kitesznek ami majd matematikailag egyenlően oszlik el a pártok között. Ez további 1%-os csökkenés.
    A legfelső határ 69%.
    De tudjuk, hogy sokkal többen fognak a Fidesz ellen szavazni és csak azért is akár az MSZP-re, hogy ne a Fidesz mert utálják, hogy pofáznak és az elmúlt 8 évben ők sem csináltak semmit.
    Szóval ez a 69 ez tényleg egy matematikailag legfelső határ, de örülhetnek majd neki ha meglesz az 50%-uk.
    Az én tippem az, hogy
    MSZP: 15%
    Jobbik: 26%
    LMP:5%
    SZDSZ és Civilek 1%
    MDF 2%
    Fidesz: 51%”
  • 19. Nahát! 2010. március 04. 23:05
    „A jobbikosok kajálják és köpik vissza az MSZP maszatolását!

    Nem 20 éve van süllyedés az országban. Aki a tényleges adatoknak utána (vissza) nézne,
    az látná, hogy 1998-2002. között, tehát a Fidesz-korszakban kifejezetten jól fejlődtünk és jól álltunk.

    Persze lehet ezt is kontrázni. Akik csak a saját szövegüket szajkózzák, azokkal kár vitatkozni.
    Akár a 23 millió román idecsődítését is újra (még mindig) elhiszik.”
  • 18. alet 2010. február 28. 19:27
    „Valahogy egyik parlamenti párt sem akarja ,hogy a jobbikra szavazunk.Mért félnek ennyire ,hogy bejutnak.Talán ők tényleg tennének valami jót is az országnak.Ha az elmúlt 20 évben csak kirabolták az országot és azzal hitegetnek ,hogy csak egy kicsi megszoritás és utána már jobb lesz.És egyre csak szoritanak,hogy már aki dolgozik sem tud lassan megélni.Akkor kérdem én ezekre szavazak.”
  • 17. k.elvis 2010. február 26. 08:27
    „Az országgyűlési választási kampány hajrájában a Jobbik további megerősödésétől úgy megrettentek a Fidesz és az MSZP vezetői, hogy most már leplezni sem tudják összefogási szándékaikat - húzta alá a politikus. A Jobbik elnöke emlékeztetett rá: Hegedűs Zsuzsa szociológus (állítólag a Fidesz miniszterjelöltje) kijelentésére, mely szerint mindenkit meg kell győzni arról, hogy bárkire szavazhat, csak a Jobbikra nem. Hétfőn Bajnai Gordon tette fel az i-re a pontot, aki miután jó demokrataként és hazafiként dicsérte meg Orbán Viktort, felszólított a közös küzdelemre, mondván: a ,,hasonló a hasonlónak örül". A Fidesz szónokai pedig ahelyett, hogy kikérték volna maguknak az ajánlkozást, cinkos némasággal hallgattak a nagykoalíciós közeledés egyre nyilvánvalóbb tényeiről - fogalmaz HunHír.Hu-hoz is eljuttatott közleményében Vona Gábor.

    A Jobbik arra kér minden jóérzésű magyar embert, hogy április 11-én ne hagyják, hogy nagykoalíciós formában folytathassa az elmúlt húsz év pusztítását az MSZP és a Fidesz. "Akadályozzuk meg együtt a nagykoalíciót! Radikális változást akarunk, nem a hazug politikusok, hanem a nép nevében. Válasszuk a rosszabb helyett ezért a Jobbikot!" - szólított fel Vona Gábor.”
  • 16. Örvájn 2010. február 25. 21:41
    „Ezért egyértelműen"Orbán a hibás"! Érdekes! 1994-1998 között Horn Gyula kormányzása alatt volt lehetősége a MIÉP-nek oly módon megerősödni, hogy parlamenti frakciót alakíthatott. Kísértetiesen hasonlít napjainkra a szituáció. A balliberális kormány(ok) részéről a konzervatív jobboldali értékrend érzéketlen merev elutasítása, egyfajta szél a radikális jobb vitorlájában.”
  • 15. tintasbarns 2010. február 25. 19:33
    „A szavazatok 75%-át viszi országosan a FIDESZ 269 fő Jobbik 69 fő MSZP 28 képviselője lesz az új parlamentben.”
  • 14. kergezerge 2010. február 25. 16:20
    „Igen, a fiatalok körében, akik Doom és Counter Strike játékokkal játszanak, s nem látnak az orruknál előrébb... Csak azt felejtik el, hogy ez nem játék, itt nincs lehetőség új életre... ez az egy van, s erre kellene vigyáznia mindenkinek... De csak így tovább...”
  • 13. kergezerge 2010. február 25. 16:16
    „Kedves Huba!
    Szerintem a Jobbik sem szentek hada, sőt akik a háborút pártolják, na azok az igazi bűnösök! Ugye, Budaházy ki a börtönből, nem lehetne akkor minden gyilkost a Jobbik listájára venni,s mentelmi jogot adni nekik? Ugye milyen szép jövő.....”
  • 12. nikyke 2010. február 25. 16:13
    „Egy friss közvélemény-kutatás szerint a parlamentbe egyelőre csak három párt bejutása tűnik biztosnak. Részben épp a fiatalok körében fokozódó aktivitás lehet a magyarázata a Jobbik erősödésének.”
  • 11. achilleus 2010. február 25. 14:07
    „Az index olvasók között az MSZP az 5. (ÖTÖDIK) erő!!!!!!
    http://index.hu/belfold/2010/valasztas/az_index-olvasok_imadjak_a_jobbikot_es_az_lmp-t/”
  • 10. Léni 2010. február 25. 13:14
    „Országunk halad egyenletesen a lejtőn, de meg is érdemeljük. Számtalanszor figyelmeztettek
    bennünket, vagy ha csak a történelmi ismereteinket elővettük volna,/már akinek van/, ma nem
    azon meditálnánk, hogy a Jobbik mennyire meghatározó erő! De ha már itt tartunk, emlékezzünk
    Orbán 2006-os csendesnek nem mondható, nap-mint nap megtartott szeánszára és az azóta is
    elhallgatott, válasz nélkül hagyott jobbikos szimpátiájára. Akkor ki keltette őket életre?
    Honnan származnak a jobbikos vezetők, a tagság nagy részé? Melyik párt dolgozik velük a
    legnagyobb egyetértésben az ország sok városában? Ezért egyértelműen"Orbán a hibás"!”
  • 9. Huba 2010. február 25. 12:28
    „"Csak aztán ne sírjon senki szája, ha nagyobb lekvárban leszünk, mint vagyunk..."
    Ennél nagyobb lekvárba, a második világháború után nem voltunk!
    Mélyszegénység! Hatalmas államadóság! Rokkantak és segélyesek hada! Mit vársz még! Az a csoda, hogy még nem tőrt ki forradalom ez ellen a 20 éve hatalmon lévő csűrhe ellen.
    Szebb jövőt!”
  • 8. kergezerge 2010. február 25. 12:18
    „Nem tudom, miért lenne jó az országnak egy III. Világháborút előidéző Jobbik... Csak aztán ne sírjon senki szája, ha nagyobb lekvárban leszünk, mint vagyunk...”
  • 7. persona 2010. február 25. 12:10
    „azt is meg kellene kérdezni, hogy kikből lesznek Jobbikos szavazók. az emberi érzések igen szélsőségesek tudnak lenni, ezért lehet, hogy többen a baloldalról vándoroltak át a szélsőjobbhoz.”
  • 6. dodó 2010. február 25. 11:07
    „Várjuk ki a végét!”
  • 5. aranka2 2010. február 25. 10:59
    „Csak nem a fideszhez közeli Nézőpont Intézet hozta ki ezt az eredményt?
    KaszaOne, a Jobbik nem fog meglepetést okozni. Egyáltalán nem lesz meglepő, ha lenyomja az MSZP-t.”
  • 4. Huba 2010. február 25. 10:51
    „2. reagens 2010.02.25. 09:26
    Még 46!
    Mihez? Ahoz, hogy a sokszor bukott miniszterelnök jelöltetek, tronra emeljétek? 2 év múlva ismét kijelenti Ő nem is akart nyerni! Ha lettvolna vér a pucájában, akkor 2006-ban nem szalad el! (Szájkaratés )
    Viktor a király! Hajrá Magyarok! Hajrá Magyarország!
    Szebb Jövőt!”
  • 3. KaszaOne 2010. február 25. 10:42
    „Ezt kétlem, A Jobbik meglepetést fog okozni. A Második erőt nem lehet kikerülni.

    Szebb Jövőt!”
  • 2. reagens 2010. február 25. 09:26
    „Még 46!”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A beköltözések miatt növekszik Budapest népessége

A beköltözések miatt növekszik Budapest népessége; a főváros lakosságszáma tavaly év elején… Tovább olvasom