Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Megnevezte Sólyom az ombudsmanjelöltjeit

Tóth Gábor Attila alkotmányjogászt jelöli az adatvédelmi biztosi posztra Sólyom László köztársasági elnök. A jövő nemzedékek ombudsmanjának pedig Bogdányiné dr. Mészáros Ágnes ügyvédet javasolja az államfő.
Sólyom László péntek délelőtt a Sándor palotában mutatta be jelöltjeit a parlamenti pártok frakcióvezetőinek.

Tóth Gábor Attila 1970-ben született Budapesten, az ELTE jogi karán szerzett summa cum laude diplomát, azóta egyetemi oktatóként dolgozik, valamint 10 éve az Alkotmánybíróság (AB) tanácsadója. Sólyom László az egyik legjobb magyar alkotmányjogásznak nevezte a jelöltet. Bogdányiné dr. Mészáros Ágnes 1954-ben született, jogász és környezetvédelmi szakjogász diplomát szerzett. 2000-től a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója.

Sólyom László harmadik alkalommal tett jelölést a két ombudsman személyére, legutóbb február 25-én szavazta le jelöltjeit az országgyűlés. Az államfő a mostani alkalommal változtatott jelölési módszerén, mert bár továbbra sem egyeztetett előre a parlamenti pártokkal, azonban a frakcióvezetők nem a helyszínen, hanem a meghívóból értesültek a jelöltek személyéről.

A pártok részéről Lendvai Ildikó (MSZP), Navracsics Tibor (Fidesz), Kóka János (SZDSZ), Semjén Zsolt (KDNP) és Karsai Péter (MDF) vett részt a bemutatáson a Sándor palotában pénteken. Lendvai Ildikó a találkozó után a frakciók nevében elmondta: egy fokkal valóban kedvezőbb a helyzetük, hogy két nappal korábban megismerhették a jelölteket, azonban a frakciók csak Húsvét után, vagyis március végére tudják kialakítani végleges álláspontjukat. A megbeszélést követően Bogdányiné dr. Mészáros Ágnes és Tóth Gábor Attila is megtiszteltetésnek nevezte már a jelölés tényét is és mindketten megerősítették: nem befolyásolták döntésüket a korábbi sikertelen jelölési folyamatok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csaknem nyolcszázan segítik a Fidesz rendezvényét

A Fidesz március 15-i nagygyűlését az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél 152 technikus, 140… Tovább olvasom