Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Megnyílt a kettes terminál Ferihegyen

Péntek reggel 5-kor megnyílt a kettes terminál Ferihegyen, így mind a 2A, mind a 2B teljes kapacitással üzemel - közölte a Budapest Airport szóvivője. Szollár Domokos hozzátette: a járatok menetrend szerint indulnak és érkeznek, a forgalom azonban enyhének mondható, fennakadás sehol sincs.
A reptéri szakszervezetek december 10-én hirdettek sztrájkot a kiszervezések, a kollektív szerződés illetve a munkaidő átalakítása miatt, december 23-án azonban felfüggeszteték azt. A következő tárgyalást hétfő reggel 10 órára tervezi a BA, a szakszervezetek azonban még nem jelezték, hogy részt vesznek-e ezen - mondta Szollár.

A szóvivő szerint egyébként a munkaügyi bíróság nem tartja jogszerűnek a munkabeszüntetést a reptér átalakítása, illetve a kollektív szerződés miatt. Mindössze a szakszervezetek azon igényét tartja jogosnak, amely a munkakörülmények javítására, illetve a vállalati üdülő visszaszerzésére vonatkozik, amely jelenleg állami tulajdon. A BA már megtette a szükséges lépéseket, azaz több javítás, illetve festés is történt a dolgozók által használt helyiségekben, és a balatonlellei nyaraló ügyében is felvette a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel annak érdekében, hogy az üdülő tulajdonjoga visszaszálljon a vállalatra - tette hozzá Szollár Domokos.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női holttestet találtak Ráckevénél

Ráckeve - Egy helybeli nő holttestét találta meg egy autós Ráckeve külső részén, egy erdős… Tovább olvasom