Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Megnyílt a nyári szabadegyetem és diáktábor

A Tusványosra már nem kell csábítani senkit - mondta Vadász-Szatmári Huba táborigazgató.
Az alternatív rockot játszó felvidéki Semi Holsen együttes kedd esti fellépésével megkezdődött a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hét végéig tartó rendezvénysorozata, amelyet - az első és jelenlegi helyszínének nevéből kialakított mozaikszóval - Tusványosként emlegetnek a résztvevők.

A közéleti vitafórumokat ifjúsági fesztivállal ötvöző Tusványosra kedd délután érkeztek az első résztvevők, az esti koncert idejére a sátortábor félig megtelt és környező házak udvarán is fiatalok vertek sátrat.

A rockkoncert előtt régi és új, idős és fiatal résztvevőket egyaránt lehetett látni a nézőtéren.

Csergő László, egy Budapesten jogot tanult kolozsvári fiatalember azt mondta az MTI-nek: úgy döntött, hogy - évfolyamtársai marasztalása ellenére - hazaköltözik Erdélybe, és most került bele a "véráramba", barátai miatt választotta Tusványost.

A Maros megyei Csíkfalváról érkezett Szabó Árpád pedig arról beszélt, hogy több mint 12 éve jár főtt kukoricát árulni a táborba, de ma már nem az üzlet hozza ide - most már akkora a konkurencia, hogy alig éri meg -, hanem a tábor hangulata: napközben ő is beül egy-egy közéleti fórumra.

A Tusványosra már nem kell csábítani senkit - mondta az MTI-nek Vadász-Szatmári Huba táborigazgató, aki napközben, az előadásokon két-háromezer, az esti koncerteken öt-tízezer résztvevőre számít.

"Az együttesek szeretik Tusványost, néha már ők jelentkeznek, nem is kell hívni őket, mert ez az egyik legnagyobb buli Erdélyben" - mondta a táborigazgató.

A mi időnk című idei rendezvénysorozat politikai programját szerdán nyitja meg a 23 éve elindított szabadegyetem két alapítója, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Idén egyebek mellett a romániai régiósítás terve, a magyarországi és európai parlamenti választások és a székely szimbólumok használata szerepel a szabadegyetem kiemelt témái között.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Kisvárdánál

Baleset miatt lezárták a 4-es főutat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdánál. Tovább olvasom