Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Megnyílt az Utazás 2014 kiállítás - galéria

A február 27. és március 2. között látogatható kiállításnak két díszvendége van, Pécs és Tunézia, kulturális díszvendége pedig Matyóföld.
Megnyílt az Utazás 2014 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállítás csütörtökön a Budapesti Vásárközpontban.

A február 27. és március 2. között látogatható kiállításnak két díszvendége van, Pécs és Tunézia, kulturális díszvendége pedig Matyóföld.

Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezéskoordinációért felelős államtitkára a rendezvényt megnyitó beszédében kiemelte, hogy tavaly ismét rekordot döntött a vendégforgalom: az előzetes adatok alapján a kereskedelmi szálláshelyeken 2013-ban 8,8 millió vendég 22,8 millió éjszakát töltött el.

A vendégszám és a vendégéjszakák mintegy 5 százalékos növekedése mellett tavaly 10 százalékkal nőttek a szálláshelyek bevételei is. Az ágazatban működő vállalkozások jövedelmezőségének javulását mutatja, hogy 2013-ban az átlagárak 3 százalékkal, az egy kiadható szobára jutó bruttó árbevétel (REVPAR) pedig mintegy 10 százalékkal nőtt - mondta.

Utazás Kiállítás 2014: díszvendég Pécs és Tunézia. Fotó: MTI (galéria)


Komoróczki István hangsúlyozta, hogy fontos tendencia a belföldi turizmus folyamatos erősödése, amely a 2011-ben bevezetett SZÉP-kártya koncepciójának helyességét utólag is igazolja.

Ismertetése szerint 2007-2013 között 1132 turisztikai projekt nyert uniós forrásból támogatást, összesen 290 milliárd forint értékben. Az államtitkár közölte: a következő, 2014-2020-as ciklusban az elképzelések szerint mintegy 250-300 milliárd forint fejlesztési forrás jut majd a turizmusra.

Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára a kiállításon tartott sajtótájékoztatón elmondta: jelenleg a SZÉP-kártyákon 4 milliárd forint, még 2012-ben feltöltött összeg felhasználhatósága májusban lejár, a kiállítás a látogatóknak jó alkalmat kínál a nyári pihenés megtervezésére. A helyettes államtitkár megjegyezte, a SZÉP-kártya részesedése 25 százalékos a belföldi növekedésben, egyben multiplikátor hatása is van.

A turizmus fejlődésének fontos előfeltétele a megfelelő közlekedési infrastruktúra biztosítása és fejlesztése, amelynek hátterét a kormány az elmúlt időszakban is igyekezett maximálisan biztosítani - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára a kiállításon. A MÁV-Start Zrt. közleménye szerint Hegmanné Nemes Sára kiemelte: sikerült elérni, hogy a vasúttársaság adósságállománya az elmúlt három évben mintegy 60 milliárd forinttal csökkent, anélkül, hogy ez elbocsátásokkal vagy megszorításokkal járt volna. Közlése szerint az elmúlt évben több mint 300 kilométer vasutat érintettek a fejlesztések.

Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: a bővülő menetrendi kínálatnak és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően nem csökken az utazási kedv, sőt tavaly 8 százalékkal emelkedett a főbb országos vonalakon az InterCity járatokon utazók száma. Hozzátette, a belföldi mellett a nemzetközi utazások is kiemelt helyen szerepelnek a MÁV kínálatában, az elmúlt években csak az InterRail bérletekkel több mint ötezren érkeztek felfedezni Magyarországot.

Utazás Kiállítás 2014: díszvendég Pécs és Tunézia. Fotó: MTI (galéria)


Az Utazás kiállítással egyszerre tartják a Karaván Szalon, az Afrika Expo és a VII. Port.hu BringaExpo szakvásárokat.

A nemzetközi turisztikai kiállításon és a vele egy időben látogatható szakvásárokon mintegy 500 kiállító mutatkozik be, Magyarország mellett 45 országból több mint 30 ezer négyzetméteren a Budapesti Vásárközpontban.

Rápolthy Edit, a Hungexpo Zrt. igazgatója korábban azt mondta, az Utazás kiállításon 50 ezer látogatóra számítanak, hasonlóan az idén már megrendezett kiállítások rekord látogatói számához.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hídnak ütközött egy autó Rudabányánál

A sofőr kiesett a járműből és meghalt. Tovább olvasom