Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Megnyugodtak a kedélyek a településrészen

Két évvel ezelőtt a hanságligetiek azt szerették volna elérni, hogy Jánossomorja helyett a közelebbi Bősárkányhoz tartozhassanak. Az „átjelentkezés” nem valósult meg, viszont sok beígért fejlesztés igen.
A hanságligetiek 2004 novemberében aláírásgyűjtésbe kezdtek a településrész Bősárkányhoz való csatolása érdekében. A jánossomorjai önkormányzat viszont testületileg úgy határozott, hogy nem támogatják Hanságliget átadását, holott Bősárkány a Hipp Kft.-vel együtt szívesen fogadta volna a ligetieket. Még lakossági fórumot is rendeztek, ahol a hanságligetiek egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy számukra hátrányt jelent, ha a jánossomorjai orvosok biztosítják az egészségügyi ellátást, ugyanis Bősárkány jóval közelebb van, és elégedettek az ottani háziorvossal. Ezért egyhangúlag kinyilvánították, hogy a jövőben is ehhez ragaszkodnak.

Fejlesztéseket ígértek

Többen fájlalták, hogy a hanságligeti üzemek iparűzési adójából keveset fordítanak Liget fejlesztésére. Azt is szerették volna elérni, hogy legyen önálló, szavazati joggal rendelkező területi képviselőjük, ám ezt a választási törvény nem teszi lehetővé. A hiányzó játszótér kapcsán kiderült: korábban az önkormányzat biztosította volna a játszótér kialakításához szükséges eszközöket, azonban a helyiek társadalmi munkájukkal nem segítették a kezdeményezést. Két éve megállapodtak arról, hogy helyiek segítségével létrehoznak egy kulturált játszóteret, valamint egy klubhelyiséget is. Jánossomorja önkormányzata akkor úgy határozott, nem kívánnak tárgyalni a településrész átcsatolásáról, ezért nem is lett népszavazás. Fejlesztéseket viszont ígértek.

Házak hárommillióért

Magyar Irma, a kevesebb mint háromszáz lelkes kistelepülés egyetlen apró boltjában dolgozó eladó azt mondja: nem lehet a hanságligetieknek okuk panaszra. A jánossomorjai önkormányzat már odafigyel rájuk: az utóbbi időben rendbe tették az utakat, orvosi rendelőjük lett, megépült a játszótér és a klubhelyiség is létrejött. A lakosság többsége idős, de azért minden évben születik egy-egy baba. A házak viszont szinte értéktelenek a kicsi településen, már hárommillióért is hozzá lehet jutni egy régebbi ingatlanhoz. A munkalehetőség szempontjából viszont nagyon jó helyen fekszik a falu – vélekedett a boltos, hiszen helyben is van gyár, Jánossomorján és Mosonszolnokon is dolgozhatnak az emberek. Aki akar, talál állást.
Lakatos Károlyné és férje 1980-ban Nyíregyháza mellől települtek Hanságligetre. Ott nem volt munka, s amikor hallottak a toborozáskor a gazdaság nyújtotta lehetőségről, ideköltöztek. Nem bánták meg a döntésüket, a ma már nyugdíjas házaspárnak biztos megélhetést nyújtott ez a vidék. Építkeztek, hét gyermekük közül három a településen él. Egy kisbolt és egy kocsma van helyben, a nagyobb bevásárlásokra Csornára járnak be. Heti két alkalommal a bősárkányi háziorvos rendel Hanságligeten.

Túl négy infarktuson

Az ötutcányi faluban él a 85 esztendős Hegyi Imre és felesége, az egy évvel fiatalabb Vilma néni. A férj csornai, a feleség kapuvári volt; 57 éve házasodtak össze. Az idős házaspár is a gazdaságban kapott munkát, és házuk is lett. Vilma néni a háztartás és az öt gyermek nevelése mellett is dolgozott. Fiaik, lányaik sajnos mind elkerültek Hanságligetről – jegyezték meg szomorúan, – de ahogy tudják, látogatják őket. Az ebédet Bősárkányból hozatják, az egy adag elég már kettőjüknek, az egyik menyük pedig mos és vasal rájuk. A legjobban az bántja őket, hogy mivel mindketten járókerettel tudnak már csak közlekedni, a kerti munkálatokra nem futja erejükből. Vilma néninek több műtétje volt, Imre bácsi pedig négy infarktust élt túl. Van telefonuk, és szerencsére a betegriasztót is beszerelték a házukba. A mosolygós szemű, idős asszonyt néha nagyon elfogja keserűség a tétlenség miatt, de aztán a gyerekek, az unokák és a dédunokák látogatásai, valamint az, hogy a férjének szüksége van rá, mindig átsegítik a nehéz pillanatokon.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hosszabb távra tervez

Román junior-világbajnok kapussal erősített a magyar bajnok

Audi-ETO. Stancuta Guiu… Tovább olvasom