Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Megöltek egy férfit Csernelyen - őrizetben a gyanúsított

R. S. 34 éves csernelyi lakossal szemben emberölés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Huszonnégy órán belül elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették azt a férfit, aki a Borsod megyei Csernelyen történt emberöléssel gyanúsítható – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap.

Szabó-Berdár Csilla elmondta: péntek este érkezett telefonos bejelentés arról, hogy csernelyi családi házában holtan találtak egy 67 éves férfit. A helyszíni szemle adatai alapján a férfit az akkor még ismeretlen elkövető olyan súlyosan bántalmazta, hogy sérüléseibe a helyszínen belehalt.

A rendőrök egy nap alatt elfogták a bűncselekmény elkövetőjét, előállították, majd bűnügyi őrizetbe vették. R. S. 34 éves csernelyi lakossal szemben emberölés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozóhatóság kezdeményezi a megyei főügyészségen a gyanúsított előzetes letartóztatását – közölte a szóvivő.

Korábban írtuk:

Megöltek egy 67 éves férfit Csernelyen - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton az MTI-t.

A közlemény szerint péntek délután érkezett bejelentés arról, hogy csernelyi családi házában holtan találtak rá a szomszédok az ott élő idős férfire.

A helyszíni szemle adatai alapján az derült ki, hogy a férfit bántalmazták, bűncselekmény áldozata lett, ezért a rendőrség büntetőeljárást indított.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lesodródott és fának ütközött egy autó az M5-ösön - fotó

A sofőr vezetés közben rosszul lett, az Opel olyan durván csapódott egy fának, hogy életét… Tovább olvasom