Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Megszületett a megállapodás a BKV finanszírozásáról

Megállapodott a kormány és a főváros a BKV finanszírozásáról - jelentette be a kormányszóvivő és a főpolgármester, miután Demszky Gábor és Bajnai Gordon kedden másodszor is tárgyaltak erről.
Demszky Gábor elmondta: a kormány több részletben, összesen 23 milliárd forinttal segíti a BKV működését. Szollár Domokos kormányszóvivő ugyanakkor hangsúlyozta: a kormány biztosítja ezt a támogatást, de csak akkor, ha a főváros teljesíti a kabinet feltételeit.

A főpolgármester felmutatta azt a dokumentumot, amit a kedden reggel fogadott el a BKV igazgatótanácsa. Ez tartalmazza a menedzsment új javadalmazási szabályzatát, a BKV új etikai kódexét, belső hatásköreinek rendjét, illetve a kollektív szerződés újratárgyalására vonatkozó javaslatot.

Mint mondta, a BKV ezzel eleget tett a kormány és a főváros azon elvárásának, hogy a működése átláthatóbb és hatékonyabb legyen.

Véleménye szerint a keddi tárgyalás eredménye egy olyan társadalmi szerződés létrejötte, amelyet a kormány, a főváros, a BKV utazóközönsége és a közlekedési társaság köt, akiknek együtt kell terheket vállalnia annak érdekében, hogy a BKV ugyanezeket a szolgáltatásokat a jelenlegi vagy annál jobb színvonalon nyújtani tudja.

Demszky Gábor tájékoztatása szerint a kormány azt vállalta, hogy 2010 első felében 10 milliárd forinttal, az év második felében 8 milliárddal támogatja a közlekedési társaságot, valamint 5 milliárd forintnyi hitelgaranciát vállal.

Hozzátette: a főváros azt vállalta, hogy a költségvetésébe betervezett 10 milliárd forint mellett 5 milliárddal támogatja a BKV-t jövőre, 2011-ben pedig ezt tíz plusz tíz milliárdra emeli.

Kiemelte: 2011-ben 18,5 milliárd forintot, 2012-től pedig folyamatosan mintegy húsz milliárd forintot fordíthatnak a BKV belső adósságának csökkentésére, a járműpark korszerűsítésére.

A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy a megállapodás eredményeként a közlekedési társaság zavartalanabbul működik majd.

Szollár Domokos leszögezte: a kormánynak vannak feltételei a támogatás biztosításához. Ezek közül - mint mondta - több megvalósulni látszik. Példaként említette, hogy a BKV átültette a szervezeti és működési szabályzatába a kormány által kért transzparencia-elveket.

A legfontosabbnak az átláthatóság megteremtését nevezte. Tűrhetetlen az, ami a BKV-nál az elmúlt hónapokban történt - fogalmazott és a közlekedési társaságot egy lyukas fazékhoz hasonlította, amelybe felülről öntik a pénzt, de alul az el is folyik. Szavai szerint a BKV-nak sokkal etikusabban és tisztességesebben kell működnie ahhoz, hogy a kormányzati támogatást megkaphassa.

A kormányszóvivő közölte: azt szeretnék, ha a BKV a közbeszerzéseknél kössön átláthatósági megállapodást. Ennek lehetőségéről - az antikorrupciós csomag részeként - hétfőn döntött az Országgyűlés.

A feltételek közé sorolta, hogy a BKV készítsen a működésére vonatkozó tervet, valamint azt, hogy jövő február 1-től legyen legalább az infláció mértékével megegyező jegyáremelés. E szerint a fővárosi közgyűlésnek módosítania kell a korábbi döntését.

Arra kérdésére, hogy a fővárosi szocialista frakciót kötelezik-e a tarifaemelés megszavazására, hiszen legutóbb éppen ők utasították el ezt, úgy válaszolt: ezt a kérdést nem neki kell feltenni.

Szollár Domokos a feltételek közül kiemelte, hogy végre kell hajtani a fővárosi közösségi közlekedési vállalatok integrációját. Emlékeztetett arra, hogy a parlament elfogadta a közlekedési törvények módosítását, amely alapján felállhat egy budapesti regionális közlekedési szervezet, ami összehangolhatja a volán, a BKV és MÁV szolgáltatásait.

A kormányszóvivő kitért arra: az első részletet február 15-ig utalja a kormány, a második részletet viszont csak akkor adják oda, ha teljesülnek a kabinet által támasztott feltételek. Erről a részletről április elején hoz döntést a kormány. A kabinet az általános tartalékból fedezi a támogatást.

A szándéknyilatkozatot várhatóan szerdán írják alá.

Demszky Gábor főpolgármesternek kérdéseket nem lehetett feltenni, mivel a kormányszóvivő nyilatkozata alatt elhagyta a sajtótájékoztató helyszínét.

A miniszterelnök és kormányfő november 25-én már egyeztetett a BKV finanszírozásáról, akkor állapodtak meg arról, hogy - a folyamatos szakértői egyeztetések után - két hét múlva ismét találkoznak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyosan megsérült egy zebrán elütött nő

Fejsérülést szenvedett egy nő, akit egy személyautó ütött el a kijelölt gyalogátkelőhelyen a XXIII.… Tovább olvasom