Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

Megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv

Április 1-jétől megszűnnek az alkalmi munkavállalói könyvek és a közteherjegyek, amelyek helyett egyszerűsített munkaszerződést kell kötni, illetve a munkáltatónak elektronikusan kell bejelenteni a foglalkoztatást az APEH-nek a munkavégzés megkezdését megelőzően.
Az Országgyűlés tavaly decemberben 175 igen, 163 nem, 4 tartózkodás mellett fogadta el az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló, 2009. évi CLII. törvényt, amelynek célja, hogy az új rendszer tehermentesítse a munkaügyi központokat és a munkavállalókat is, mivel nem kell kiváltani a munkavállalói könyvet.

Az alkalmi munkavállalói könyveket ugyanakkor meg kell őrizni, mert azok később is igazolják a ledolgozott időket - hívja fel a figyelmet a honlapján olvasható részletes tájékoztatóban az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.

A törvény szerint egyszerűsített foglalkoztatásnak minősül a háztartási munka, a mezőgazdasági és idegenforgalmi idénymunka, valamint a kiemelten közhasznú szervezetnél végzett munka és az alkalmi munka.

Az egyszerűsített munkaszerződést a törvény mellékletében szereplő nyomtatvány kitöltésével akkor kell írásban megkötni, ha a foglalkoztatás egybefüggő időtartama az 5 napot eléri. Öt napot nem meghaladó foglalkoztatás esetén elegendő a szóbeli megállapodás és az elektronikus bejelentés, illetve a jelenléti ív vezetése.

A bejelentési kötelezettséget az illetékes elsőfokú állami adóhatóság felé, interneten vagy bizonyos esetekben telefonon is lehet teljesíteni.

A bejelentésnek tartalmaznia kell a munkáltató nevét, adóazonosító számát, illetve adóazonosító jelét, a munkavállaló természetes azonosító adatait - neve, születési ideje, helye, anyja neve-, adóazonosító jelét, TAJ-számát, az egyszerűsített foglalkoztatás céljából kötött munkaviszony fajtáját, ezenkívül kezdetének és megszűnésének időpontját, a munkaviszony esetleges szünetelésének időtartamát, a heti munkaidőt, és a munkavégzés helyét.

Telefonon a háztartási, illetve a növénytermesztési idénymunkát lehet bejelenteni, a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központhoz. 2010. július 1-jétől a bejelentés SMS-ben is teljesíthető.

Ha a munkaszerződést nem kell írásba foglalni, a munkáltató a törvény mellékletében szereplő jelenléti ívet köteles vezetni, amelyet a munkavállaló a munkavégzés megkezdésekor és befejezésekor aláír, annak egy példányát a munkavégzés befejezésekor a munkavállalónak át kell adni, a második példányt a tárgyévet követő ötödik év végéig meg kell őrizni. A magánszemély háztartásában végzett munka esetén jelenléti ívet nem kell kitölteni.

További változás, hogy 2010. április 1-jétől az alkalmi munkavállaláshoz automatikusan az általános köztehernél alacsonyabb kedvezményes közterhet kapcsolnak. A kedvezményes közteher egységesen 30 százalék, amelyet a nettó - tehát a munkavállalónak ténylegesen kifizetett - munkabért alapnak tekintve határoznak meg. A közteher egy összegben kiváltja a külön jogcímeken történő adó- és járulékfizetést, az adóhatóság a befizetett összeget törvényben meghatározott arányban osztja fel a költségvetés, illetve az Egészségbiztosítási, Nyugdíjbiztosítási és Munkaerőpiaci Alapok között.

A 30 százalékos közteherfizetés mellett foglalkoztatott munkavállaló nem minősül társadalombiztosítási szempontból biztosítottnak, ugyanakkor bizonyos ellátásokra - így nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra - jogosult.

A növénytermesztési idénymunkára további kedvezményt jelentő speciális szabályok vonatkoznak.

Olvasóink írták

  • 10. nikk525 2010. március 31. 06:17
    „6. hozzászólás kisskata51 2010.03.30. 10:45

    ezzel vitatkoznék! én "frissen végzett" diplomás vagyok (2009 nyár), oszt mégse kellek sehová!! itthon meresztem amit mereszteni tudok, állásinterjúról állásinterjúra rohanok, járkálok a munkaügyi központba, már az összes álláshírdetést ismerem a megyében, érvényes megállapodásom van a munkaügyi központtal, OSZT MÉGSE KELLEK SEHOVÁ!!!!!!!!!! de ezzel nem csak a fiatalok vannak így, hanem a középkorúak, meg a nyugdíj előtt állók is, csak mindhárom kategória más-más dolog miatt nem tud elhelyezkedni.. ha nincs más lehetőség, hát alkalmi munkát vállal az ember, most meg már ez a retek szabályozás lesz, hogy a szegényeket mégjobban megvághassa az állam..
    fiatal vagyok, nagyon akarok dolgozni, hogy amennyire lehet takarékoskodjak, hogy el tudjam már kezdeni az életem. tudom, nagyon kevés az ilyen buzgó fiatal, DE MÉGSE KELLEK SEHOVÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    ezt nekik segély??? Katika, neked biztos nagyon jólfizető állásod van.. de ha ennyi a felesleges pénz, hát kérek belőle én is.”
  • 9. keiner 2010. március 30. 15:41
    „7. flexsnake, :-)) a magyaroknak. Hát, ez nálunk németbe sem másképp mint ahogy leírod. :-(”
  • 8. flexsnake 2010. március 30. 12:24
    „Természetesen ugyanúgy virágzik a feketegazdaság és a feketemunka, de most majd jól megvágják azokat akik kényszerfoglalkoztatottak, mondjuk az 50éves titkárnőt aki még nem lehet nyugdíjas de már sehova nem veszik fel, alkalmiban meg mondjuk epret szed izéfalván. Ez nem hogy jó változás, ez egy marhaság. Ismét azokat kell szorítani akik valamiképpen tisztességesen próbálnak boldogulni.”
  • 7. flexsnake 2010. március 30. 12:22
    „5. népemet? :D Melyiket?
    MAgyarországon van egy olyan hülye rendszer hogy én például nem segíthetek mondjuk a párom boltjában, vagy nem mosogathatok el az éttermében. Mert akkor már foglalkoztatási jogviszonynak kellene lennie köztünk.
    Egy teljesen nonszensz felállásban központilag mindenkit úgy kell tekinteni mintha adót akarna csalni. Na ez a vicc. Meg az hogy 30%közteher mellet nincs tb csak ha éppen meg akarsz halni de egy hajléktalannak teljes körüen fizetjük a szakellátását. Méltányossági alapon. Mert mondjuk egy alkalmi munkás hiába szorul rá és adózik, le van szarva...”
  • 6. kisskata51 2010. március 30. 10:45
    „Nagyon helyes, a segély jól jön nekik, és fusiban dolgoznak, de a közösbe nem tesznek be semmit. Korábban kellett volna ezt bevezetni. Dolgozol oszt eszel:)”
  • 5. keiner 2010. március 30. 08:39
    „3. flexsnake, na neee. :-))) Szerintem el kell magyarázni az embereknek, hogy olyan munká csak akkor számit.mikor másnal mint beosztatot kell csinálni. Ismerem népeteket, mindent úgy szeretitek felfogni, ahogy paszol nektek.”
  • 4. flexsnake 2010. március 30. 08:18
    „2. bemegy az önkormányzathoz és méltányosságot kér, akkor egy éven keresztűl a város fizeti a tb-jét és ezt évente újíthatja meg. Ez van, hülye szabályozások.
    Ezt is ki lehet játszani, majd mindenkit 5 napig foglalkoztatnak papiron....”
  • 3. flexsnake 2010. március 30. 08:15
    „,,A törvény szerint egyszerűsített foglalkoztatásnak minősül a háztartási munka"
    Na akkor aszem magamat is be kell jelenteni mert elmosogattam meg porszívóztam :D”
  • 2. nikk525 2010. március 30. 06:44
    „nekem az nem tetszik, hogy az ilyenféle egyszerűsített munkát végző személy "nem minősül társadalombiztosítási szempontból biztosítottnak", vagyis az egészségbitosítás természetbeni ellátásaira nem jogosultak (orvosi járóbeteg vagy fekvőbeteg ellátás) Egyébként pedig, ha főiskolai emlékezetem nem csal, baleseti egészségügyi szolgáltatásra az a jóembör is jogosult, aki egyáltalán nem fizet semmit az államnak. Hát tehet az a szerencsétlen - mostmég - alkalmi munkavállaló arról, hogy kihúzzák alóla ezáltal azt az egy hálót, ami eddig alatta volt?????? Miből fogja fizetni az egyéni egézségbiztosítási járulékot? Jó,jó, tudom, csak kb. havi 4500 pénz, de akkor is...”
  • 1. Filctoll 2010. március 30. 05:40
    „Kíváncsi leszek arra, hogy azok az üzletek ahol eddig kiskönyvvel dolgoztak(?) az emberek, hogy oldják meg továbbra a stiklizést? Érdekes lesz ugyanis ez az online rendszer! Már 10 éve be kellett volna vezetni!
    Szebb jövőt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályakezdő színészeket is díjaztak a MASZK gálaestjén

A színházi világnap (március 27.) alkalmából az idén is odaítélték a Gobbi Hilda-, a Soós Imre-, a… Tovább olvasom