Délmagyar logó

2018. 10. 16. kedd - Gál 10°C | 22°C Még több cikk.

Megszüntették a Kármán Irén ügyében folytatott nyomozást

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárást Kármán Irén újságíró megveretése ügyében.
A nyomozók szerint, Kármán Irén állításával ellentétben nem rabolták el az újságírót június 22-én este, bár az igaz, hogy néhány nappal előbb erős ütésektől életeszélyes sérüléseket szenvedett.

Kármán Irén azt állította, hogy aznap Pesterzsébetről, a nyílt utcáról rabolták el, majd összeverve a Duna mellett kidobták a kocsiból. Az újságíró az olajügyek kapcsán írt könyvével hozta összefüggésbe az esetet.

A nyomozók azonban nem találtak tettest és szerintük eredmény az eljárás folytatásától sem remélhető, ezért bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást. A lap szerint az erről szóló határozatot még karácsony előtt postázták Kármán Irénnek.

Olvasóink írták

  • 1. dodó 2007. december 27. 17:13
    „Ha már nem indul ellene eljárás hamis vád és hatóság félrevezetése miatt, legalább azt szeretném tudni, hogy a jó pár milliós nyomozati és eljárási költséget megfizettetik-e Irénkével?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A köztársasági elnök előtt a biztosítási törvény

Csütörtökön hirdeti ki döntését a köztársasági elnök az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban.… Tovább olvasom