Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Megszüntették az eljárást a tankelkötő ellen

Megszüntette a hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki október 23-án elkötött egy T-34-es tankot - mondta el a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn.
Morvai Attila hozzátette: bizonyítottság hiányában szüntették meg az eljárást, minden más bűncselekmény ügyében a VI.-VII. kerületi ügyészség felügyeli a nyomozást. Hangsúlyozta: így a férfi ügyében a rendőrség folytat nyomozást rongálás, jármű önkényes elvétele és közúti veszélyeztetés bűntette miatt.

A 65 éves H. Györgyöt október 26-án engedték szabadon, miután a Budai Központi Kerületi Bíróságon született végzés alapján nem állt fenn olyan ok, amely alapján további kényszerintézkedést kellett volna fenntartani a férfivel szemben. A férfit eleinte csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsították.

Október 23-án a rendőrség és a randalírozó tüntetők összecsapásai során néhányan behatoltak a Városháza parkban szabadtéri kiállításon bemutatott régi harckocsiba, azt valamilyen módon beindították, és a rendőrök sorfala ellen indultak vele. A tank néhány lépéssel a rendőrök előtt állt meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marx nélkül Károly

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom