Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Megtalálták az eltűnt csecsemő holttestét Pécsen

A gyerek szombat reggel született, információink szerint a Barátság utcában találták meg. Vizsgálják az esetet.
- Augusztus 18-án reggel a Mentőszolgálat munkatársai értesítették a rendőrséget arról, hogy egy nőt szállítottak kórházba Pécsett - írja a kedd délben kapott hivatalos rendőrségi sajtóközlemény. A 20 éves nő kórházba ezt megelőzően szült, azonban a gyermek nem volt meg. A rendőrség ezt követően megkezdte a gyermek felkutatását, melybe a Baranya Speciális Mentők is bekapcsolódtak keresőkutyákkal. Ennek eredményeként másnap délelőtt egy pécsi, korábban iskolaként működő romos épületben megtalálták az elhunyt újszülöttet. A rendőrség az ügyben eljárást indított, szakértők bevonásával vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény.

Korábban írtuk:

A Dunántúli Napló információi szerint hétfőn megtalálták a csecsemő holttestét Mecsekszabolcsban a Barátság utcában - írja a bama.hu. A gyermeket egy régi iskola padlásáról került elő. Mint a helyszínen tartózkodó kolléga megtudta, a szülés a közeli templom mellett történhetett, a nő az újszülötett később dobta fel az iskola udvaráról padlásra.

A helyszín
A helyszín

Mint ismert, a mentőket szombat reggel riasztották egy szülő nőhöz. A kiérkező mentők újszülöttet nem találtak a helyszínen, az anyát kórházba szállították. A csecsemőt azután kezdték keresni, hogy az anya, aki otthon szülte meg őt, orvosi ellátásra szorult és kórházba került.

Mindenszky Nikoletta, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére csak annyit közölt, hogy a rendőrség vizsgálja, történt-e bűncselekmény.

A helyszín belülről
A helyszín belülről

Olvasóink írták

  • 19. SzőkenőSzarvas 2012. augusztus 22. 15:22
    „Kezd unalmas lenni, hogy néhány hozzászóló két "tuti" megoldást ismer minden problémára: irtsuk ki a romákat, állítsuk vissza a halálbüntetést. Nem akarok védeni egyetlen csecsemőgyilkost sem, de néhány dolog árnyalja a témát, és ezeket érdemes lenne a fröcsögőknek végiggondolni:
    - szülés utáni depresszió
    - a közvetlen környezet elutasítása
    - a fogamzásgátló eszközökhöz / abortuszhoz való hozzáférés korlátozása
    - szegénység
    - a "tettestárs" (lásd még: partner, élettárs, férj) hozzáállása
    Mielőtt elharapjátok a torkomat, ismétlem: nem akarom védeni azt, aki gyilkol vagy meghalni hagy egy másik embert. De csak az ostoba, előítéletes ember gondolja azt, hogy néhány információ birtokában a teljes képet látja.”
  • 18. bambulla 2012. augusztus 22. 10:00
    „1. a tegnapi riportból ki lehetett venni, hogy kisebbség volt
    2. miért nem vitte az inkubátorba? mert tudatlan és nem tud olvasni se
    3. fogamzásgátló? igen a legtöbbnek azt kellene adni”
  • 17. info 2012. augusztus 21. 23:00
    „8. Utazo 2012.08.21. 16:17 -igen! csavarni kell egyet a nyakán és el van látva! az efféle nem érdemel mást...”
  • 16. clarification 2012. augusztus 21. 23:00
    „A húsz éves nő amikor bevitték a kórházba miért nem mondta el, hogy hol a csecsemője? Miért kellett kutyákkal keresni? Talán nem tudott beszélni? Vagy elvette valaki tőle, azaz ellopta a gyereket ? Több sebből vérzik e történet.”
  • 15. daffy 2012. augusztus 21. 21:59
    „oké halálbüntetés!Az EU beleegyezésével!Isten országában is szemet-szemért fogat-fogért törvény van-”
  • 14. Magdi25 2012. augusztus 21. 18:41
    „Ezt nem hiszem el aki szeretne gyereket annak nem lehet, valaki meg megöli. Igazságtalan az élet!”
  • 13. Queenmargareth 2012. augusztus 21. 17:44
    „sajnos nem kisebbség is ölt újszülöttet. Gyerekfejjel szült és úgy tudom semmi büntit nem kapott.Pedig még csórók sem voltak. Azóta persze van gyermeke....
    Igen, kellene, hogy az esemény utáni tabletta se legyen ökörárú, illetve ne kelljen az orvoshoz menni kérni receptet, és igen ahol nincs pénz, lehetőség, de becsúszik legyen lehetőség az ingyenes terhességmegszakításra..”
  • 12. Zotya100 2012. augusztus 21. 17:36
    „Vizsgálni kell, hogy történt-e bűncselekmény? Akár élve született, akár halva, az anyja mindenképpen bűncselekményt követett el azzal, hogy feldobta (?) egy padlásra ahelyett, hogy orvoshoz ment volna vele.
    Micsoda sekélyes lelkű ember (?) az ilyen, aki erre képes egy kicsi élettel. A bőrszíne sajnos valószínű.”
  • 11. TrombiFrédi 2012. augusztus 21. 17:02
    „Van akik az anyai örömökért szülnek, és ván ákik ségélyért...sajnos!!!”
  • 10. tobaccoroad 2012. augusztus 21. 16:59
    „Pécs mediterrán magyar városból Chicagóvá alakul 3. gyilkosság közel 1 hónapon belül....”
  • 9. csillogás 2012. augusztus 21. 16:50
    „7.! Teljesen tök mindegy, hogy roma volt vagy nem, egy pici élet, nem tehet semmiről.”
  • 8. Utazo 2012. augusztus 21. 16:17
    „A no ellatasra szorult?!
    Addig nem lattam volna el, mig a gyereket elo nem adja, ha mar nem elt a kis artatlan addigra a not sem lattam volna el, erre kene torveny, tobbek kozott! iert nem mukodhet a szemet szemert elv?! Hatasos lenne!
    Bar ez csak alom, az emberi elet vedelme...
    nem er semmit, nincs erteke, ugy latszik a hirekbol, nap mint nap
    Mive lesz a vilag?!”
  • 7. Dr.Evazan 2012. augusztus 21. 15:54
    „Ugye még véletlenül sem kisebbségi volt ? :)”
  • 6. expro 2012. augusztus 21. 15:16
    „Soha nem értettem az ilyen elvetemült embereket, hiszen van rá lehetöség, hogy ne ö nevelje fel
    ezért a tettéért viszont börtön jár.”
  • 5. Csongi7 2012. augusztus 21. 14:31
    „Biztosan van Pécsett is kirakott inkubátor, ahová név nélkül betehette volna az "anya" a gyermeket és ezzel normális életet biztosíthatott volna a babának. Annyian várnak arra, hogy örökbe fogadhassanak, legalább ezt a kis esélyt adta volna meg ennek az újszülött csecsemőnek!”
  • 4. Aranea 2012. augusztus 21. 13:44
    „Na ezért kéne lehetőséget biztosítani
    1. az ingyenes fogamzásgátlásra
    2. ha már besikerült, akkor az ingyenes, diszkréten elvégzett abortuszra”
  • 3. Queenmargareth 2012. augusztus 21. 13:35
    „Miért a pici?:(”
  • 2. Szurkoló 2012. augusztus 21. 13:15
    „Édes Istenem... Miért?
    Nyugodj békében, pici Angyalka...”
  • 1. JungHeinrich 2012. augusztus 21. 12:18
    „Dobbenet es dobbenet :-( Nem akarok palcat torni senki felett,de mive lesz a vilag. Egy csoppseg aki az anyai melegbol es biztonsagbol erre a szemet vilagra erkezik....ezt mi tesszuk ilyenne sajnos, mindannyian :-(((”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lottómilliomost gázoltak el a 8-as főútvonalon

A 8-as főúton nem kijelölt helyen haladt át az a férfi, aki halálra gázolt egy Audi. A férfinak pár… Tovább olvasom