Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Megtartotta évértékelését Orbán Viktor

A tavalyi évet sok szokatlan, váratlan esemény jellemezte. Olyan események, amelyek emberemlékezet óta nem fordultak elő az országban. Ezekkel a szavakkal kezdte évértékelőjét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a budapesti Millenáris Parkban.
A pártelnök úgy fogalmazott, a viharos év végére összeállt a kép, kiderült, milyen az ország valóságos helyzete: dübörög a súlyos válság. Mint mondta, kiderült, hogy az MSZP-kormány éveken át hazudott, gazdasági válságba sodorta az országot, de nem hajlandó vállalni ezért a felelősséget, sőt saját hazugságainak az árát is az emberekkel akarja megfizettetni. A pártelnök feltette a kérdést: "miért mindig a vétleneknek kell fizetnie?" Ideje volna ezen változtatni! Legyen úgy, ahogy igazságos, először fizessenek a hazugok - mondta az ellenzéki politikus országértékelő beszédében.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormánytól nem várhatunk megoldást, a kapzsiság áldozatául esett. "2006-ban megtudhattuk, hogy az új baloldal bátorsága gátlástalanság, lendülete erőszakosság, önzetlensége valójában kapzsiság. Gátlástalanság, erőszakosság, kapzsiság. Ez uralkodott el 2006-ban Magyarországon" - fogalmazott a pártelnök.

Orbán Viktor szerint a 2002-2006-os esztendők átmenti évek voltak; a régi baloldal letűnése, az új baloldal színre lépése közötti átmenet. "Az elmúlt években megérhettük az új baloldal természetrajzát" - tette hozzá. A Fidesz-elnök hangsúlyozta: a kapzsiság politikájának esett áldozatául az MSZP, majd pedig az egész ország.

Új többség az új arisztokráciával szemben

Van még értelme Magyarországon a politikának - mondta Orbán Viktor. Mi már egyszer bebizonyítottuk, hogy a jó politika, az alkalmas kormány képes letörni az árakat, csökkenteni a munkanélküliséget, karnyújtásnyira hozni a saját otthont, képes igazságosan megszervezni a közszolgáltatásokat. A polgári oldanak jó oka van arra, hogy higgyen a politikában - jelentette ki az ellenzéki párt vezetője.

Orbán Viktor szerint az önkormányzati választások eredménye, az országos tiltakozások mind azt bizonyítják, hogy "az új arisztokrácia politikájával szemben" létrejött az új többség, míg a régi többség, amit hazugsággal verbuváltak, szertefoszlott.

Ha lesz igazság, akkor lesz majd béke

"Ha valóban le akarjuk zárni a múltat, akkor késlekedés nélkül meg kell állapítani a felelősök személyét, és ki kell szabni a megérdemelt büntetést" - fogalmazott a Fidesz elnöke. Úgy vélte, egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkretenni, "a mi hazánkat sem". Hozzátette: enélkül nem lehet lezárni azt, ami történt, nem lehet újrakezdeni, nem lehet összefogni.

"Hiszem, ha lesz igazság, akkor lesz majd béke, és lesz majd összefogás is. Mi mindenkivel készen állunk az együttműködésre, de csak azután, ha tiszta vizet öntöttünk a pohárba" - tette hozzá. Magyarország mai helyzetéről Orbán Viktor azt mondta: az ország helyzete ma nem javul, sőt gyorsuló ütemben romlik, hiszen az adósságállomány mértéke rohamosan nő.
- mondta a Fidesz elnöke.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akár maradhatna is az iskola?

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom