Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 15°C Még több cikk.

Megtorpant a megyei építőipar

A 2006-ban Csongrád megyében használatba vett lakások száma az országos – 18 százalékos – visszaesésnél kevésbé, míg az építési engedélyeké annál erőteljesebben csökkent. Az építési kedv romlik, és az átlagos alapterület is szűkül, a lakóparkok népszerűsége viszont nő.
A 2006-ban Csongrád megyében használatba vett lakások száma az országos – 18 százalékos – visszaesésnél kevésbé, míg az építési engedélyeké annál erőteljesebben csökkent. Az építési kedv romlik, és az átlagos alapterület is szűkül, a lakóparkok népszerűsége viszont nő. A megyei építőipar tavaly megtorpant, a visszaesés az országosnál is nagyobb, ám így is jobb teljesítményt nyújt, mint a régió másik két megyéje – írja Pálfalvi Zsoltné és Bozsikné Vadai Anna a KSH Szegedi Igazgatóságának 2006-os évet lezáró elemzésében.

Csongrád megyében 2006-ban 1289 új lakást vettek használatba, ami lényegében stagnálást jelent. Ezen belül a megyeszékhelyen majdnem tizedével, a községekben hat százalékkal kevesebb, a többi városban viszont közel háromnegyedével több lakást építettek, mint 2005-ben. Ezt nagyban befolyásolta, hogy Hódmezővásárhelyen több mint háromszor annyi lakás épült, mint az előző évben. A befejezett új otthonok mintegy héttizedét Szegeden, 18 százalékát a többi városban, 13 százalékát pedig a községekben adták át.

Az építtetői körön belül 2006-ban a lakosság és a vállalkozások szerepe is erősödött, ugyanakkor önkormányzati finanszírozásban egyetlen lakást sem adtak át Csongrád megyében. Az új lakások megközelítőleg héttizedét magánszemélyek, háromtizedét vállalkozók építették. A saját használatra készült új otthonok száma lényegében nem változott, az értékesítésre szántaké azonban 13 százalékkal meghaladta a tavalyit. Ennek következménye, hogy 20-30 százalékkal több két-, illetve egyszobás lakást adtak át, ugyanakkor a háromszobás, vagy annál nagyobbak száma több mint tíz százalékkal csökkent. Az átadott új otthonok átlagos alapterülete 89 négyzetméter volt, ez csaknem kettővel kisebb, mint az előző évben építetteké.

Csongrád megyében az új többszintes, többlakásos és a családi házas építkezések egyaránt visszaestek, a lakóparkokban átadott lakások száma azonban több mint négytizedével emelkedett. Az elmúlt évben Szegeden tovább folytatódott a lakóparkok bővülése, a felépült új lakások több mint ötödét valamelyik lakóparkban vették használatba.
2006-ban 1322 építési engedélyt adtak ki a megyei építésügyi hatóságok, amely az országosnál nagyobb mértékben, 25 százalékkal maradt el az előző évitől. A két megyei jogú városban csökkent legjobban az építési kedv, Szegeden közel harmadával kevesebb, Hódmezővásárhelyen pedig feleannyi új lakás építése sem kezdődhetett meg 2006-ban, mint egy évvel korábban.

Több alkalmazott

Kétévi, jelentősnek mondható növekedés után 2006-ban megtorpant a megyei építőipar termelése. A csökkenés az országosnál nagyobb. A dél-alföldi régión belül egyedül a Csongrád megyei székhelyű szervezetek termelése esett vissza, a másik kettő produktuma növekedett. Ennek ellenére egy lakosra továbbra is nálunk jut a legnagyobb építőipari teljesítmény. Előnye különösen Békés megyével szemben számottevő, hiszen az itteni érték a békésinek közel a duplája.

Az építőiparban alkalmazásban állók száma 2004 második fele óta folyamatosan emelkedik: 2006-ban csaknem nyolc százalékkal dolgoztak többen, mint az előző évben. A bővülés a gazdasági ágak között is kiemelkedő. Az összesen 6338 építőipari foglalkoztatott közel háromnegyede – az előző évinél valamivel nagyobb aránya – fizikai foglalkozású. A jelentős termeléscsökkenéssel egyidejű létszámbővülés a termelékenység drasztikus romlásáról tanúskodik. Ennek ellenére a bruttó és nettó havi átlagkereset egyaránt jelentősen, 11, illetve 10 százalékkal nőtt egy év alatt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnyíltak az elnökválasztási urnák Franciaországban

Franciaországban vasárnap reggel nyolckor megnyíltak a szavazóhelyiségek és megkezdődött az… Tovább olvasom