Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Megújulnak a tankönyvek

Elkészült a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás és az iskolai tankönyvellátás rendjéről szóló miniszteri rendelet módosítása, amely többek között számszerű előírásokat tartalmaz a mondatok hosszára vonatkozóan, s a kiadványok képi elemeiről – közölte a szaktárca vezetője pénteken.
A tankönyvelbírálás szempontjai pontosabbá válnak, erősítik a tanulóközpontú szemléletet, az életkornak, tanulhatóság követelményeinek való megfelelést – mondta Magyar Bálint. A változásra azért volt szükség, mert a jelenlegi kiadványok közül számos inkább szakkönyv, mint tankönyv, túl sokat markol az ismeretekből, szövegezése nehezen érthető és nehezen tanulható – indokolta a módosítást a miniszter egy felmérés eredményeit idézve.
A rendelet kitér arra, hogy a tankönyvek szövegében a 150 betűhelynél hosszabb mondatok százalékos aránya ne haladja meg az 1–2. évfolyamon az öt százalékot, 3–4. osztályban a tíz százalékot, a 9–12. évfolyamokon a 35 százalékot.
A középiskolai tankönyveknél meg kell jelölni az érettségi vizsga követelményeiben szereplő szakszavakat, előírás az is, hogy a képi elemek 25 százalékához közvetlenül kérdések és feladatok kapcsolódjanak.

Egyenlő bánásmód

Friss Péter főosztályvezető elmondta, a tankönyvek elbírálása során vizsgálni kell, hogy a kiadvány kellően szemlélteti és/vagy magyarázza-e a tananyagot. Az 1–12. évfolyamokon átlagosan legalább egy képnek vagy ábrának kell jutnia a tankönyvi oldalakra. Vizsgálni kell azt is, hogy a könyv tartalmazza-e az egyenlő bánásmód követelményét, a nemek egyenlőségét, a nemzeti, etnikai, vallási kisebbségre nézve sértő, gyűlöletkeltő, az esélyegyenlőtlenséget erősítő kijelentést, ábrát, fotót.

Gyermekközpontúság

Csépe Valéria, az MTA Pedagógiai Bizottságának tanácsadója közölte: az eddigi szabályozás nem vált be, az olvasókönyvek piaci érdekei sokszor elnyomják a szakmai szempontokat, s egy része nem veszi figyelembe a megváltozott környezetet, a fejlődő gyermek képességeit. Az első évfolyamok köny-

veinek külön szempontjaként említette, hogy az összes betűt a tanév egészére elosztva, a nagy- és kisbetűket elkülönítve tanítja, figyelembe veszi a gyermek anyanyelvi fejlettségét, az olvasmányok szókincse összhangban van az életkorral.

Nem drágulnak

Magyar Bálint hozzátette: az új könyvek nem jelentenek drágább tankönyveket, a kiadványok egy része már most is megfelel, más részük könnyen átalakítható. A rendelet várhatóan márciusban lép életbe. (mti)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mire költene többet Győrben?

Tovább olvasom